Love of the lion (M.V.)

34.fejezet

Nem szeretem amikor a versenyen esik. Sokan azt mondják így izgalmasabb a verseny, de én egyáltalán nem így látom. Sokkal veszélyesebb, hiszen a fiúk szinte nem is látnak semmit a pályából.
Idegesen néztem a monitorokat, hiszen már javában tart a verseny.
Max van elől, szinte már majdnem utól éri a mezőny véget. Ám azonban történt egy olyan dolog, amire szinte senki sem számított. Az egyik Haas kicsúszott, épp akkor amikor Max ment el mellette, ezzel meglökve a holland kocsiját ,aki szinte pillanatok múlva már a falba is volt.
Ilyedt tekintettel néztem a monitorokat, és az sem segített, hogy a kommentátor hangját hallottam a garázsban.
-Mi történik itt emberek? Max Verstappen az élről a falba köt ki!
-Magnussen kicsúszott ezzel a holland bajnokot a falba lökte. Piros zászló, megszakad a verseny. Lássuk mi van Verstappennel? Kiszállt már az autóból?-csak a férfiak hangja járt a fejemben. A kamera végre Maxot vette, és hallottam  Christina folyton kérdezgeti hogy jól van-e.
Egy ideig nem válaszolt, ami miatt még idegesebb lettem.
Egyszer csak egy erőlten hang megszólalt hogy jól van, és lassan már szállt is ki az autóból.
Csak kifújtam az eddig bent tartott levegőt, és a fejhallgatómat ledobva az első székre ,már rohantam is ki a garázs elé.
Nem érdekelt hogy esik, ahogyan az sem hogy más mit gondol, csak az érdekelt hogy Max egyben jöjjön vissza.

-Mindjárt itt lesz. Megvizsgálták, és jól van.-karolt át Helmut, mire csak neki dőltem.
-Megijedtem.
-Tudom. Mi is. Sajnos ilyen baleset előfordul. Gyere menjünk be, mindjárt ide érnek az autóval is.-úgy tettünk ahogyan mondta. Christian is már vissza ment a helyére, hiszen a verseny tovább folytatódik.  Még 17 kör vissza volt, de most már a holland nélkül indultak el újra.
-Emília.-hallottam meg a férfi hangját, ezért gyorsan kibontakóztam  Helmut karjaiból, és már rohantam is Maxhoz. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig csak a fejét a nyakamhoz furta.
-Jól vagyok.-suttogta a szavakat és egy puszit adott az arcomra.
-Nagyon megijedtem.-nem is éreztem hogy könnyes volt az arcom egészen addig, amíg le nem törölte a könnyeket rólam.
-Jól vagyok.-csak bólintottam hogy megértettem, mire pillanatok múlva Max ajkai már ez enyémeken voltak.
Miután elválltunk egymástól Helmut is magához ölelte a pilótát.
-Sajnálom hogy így alakult a verseny. De az a lényeg hogy jól vagy.
-Magnussen volt?
-Igen. Megcsúszott az autója és te pont akkor értél oda mellé. El akart engedni, de sajnos arra már nem volt alkalma.
-Nagyszerű komolyan. Még erre sem képesek rendesen. Ki vezeti most a versenyt?
-Leclerc. Perez csak a harmadik. Közeledik Carlosra, de.. nem lesz neki könnyű az előzés.-magyarázta az eddig látotakat Helmut.
-Hát ez most a ferrárinak kedvez. Ők legalább jól jártak ezzel.
-Max. Ők sem akarták ezt. Semmi sem akar ilyen balesetet.-szóltam rá a férfira, mert nem igazán tetszik amit most mondott.
-Nem azt mondtam hogy akarták. De nekik ez most jól jött ki. Ennyi.
-Mindegy, nézzük inkább tovább a versenyt, te pedig ülj le. Úgy tudom azt mondta az orvos hogy pihened kell.
-Nincs semmi bajom. Nézzük inkább a versenyt, hátha Checonak sikerül előrébb kerülnie.-csak egymásra néztünk Helmuttal, és nem szoltunk egy szót sem.

Este csak egy pléd társaságában kiültem az erkényre. Max épp zuhanyzik, így egyedül maradtam a gondolataimmal.
Folyton a szemem előtt van a baleset. Sose ilyedtem meg még ennyire senki miatt sem. Féltem hogy megsérült, vagy valami komolyabb baja lett. Egyre fontosabb számomra a férfi, és a mai nap ez már teljesen bebizonyosodott.
Annyira elmerültem a saját gondolataimban, hogy észre sem vettem hogy Max már végzett és lassan leül mellém.
-Min gondolkodsz ennyire?-csak neki dőltem a vállának, és sóhajtottam egyet.
-Nagyon megijedtem ma.
-Nincs semmi bajom. Jól vagyok.
-Tudom. De akkor ott, nem tudtam. -csak magához húzott és belepuszilt a hajamba.
-Ilyen előfordul. Ezt tudod. Nem igérhetem meg hogy nem lesz többet ilyen. Ez egy ilyen sport. Balesetek mindig előfordulhatnak.
-Ezzel tisztába vagyok. Csak most látni... Nem volt könnyű.
-Sajnálom hogy látnod kellett. Tudom hogy félsz ilyenkor, de jól vagyok.-csak felemeltem a fejemet a válláról, és hirtelen felindulásból szemben beleültem az ölébe.
-Ígérd meg hogy mindig egyben kiszállsz a kocsiból. Mindegy hogy hogyan, de szállj ki onnan.-két oldalt megfogtam az arcát, hogy érezze hogy halálosan komolyan mondom.
-Minden tőlem telhetőt megteszek hogy kiszálljak majd onnan.-nekem ez is elég volt. Szinte éhesen kaptam az ajkai után. Maxnak kellett egy pillanat mire felfogta hogy mi történtik, és már csókolt is vissza. A kezeit a hátamról a lábaimra tette, és egy hirtelen mozdulattal kelt fel velem együtt. A pléd ami rajtam volt csak  leesett a földre, de egyikünket sem érdekelte. A nyakába kapaszkodva indult el velem együtt be a szobába, és már dőlt is le velem az ágyra. Most ő tapadt elsőként az ajkaimra, amit egy pillanatig sem bántam. A kezemmel csak beletúrtam a hajába, ami miatt csak belemorgott az ajkaimba.
Óvatosan elkezdte levenni rólam a piszamámat, és az ajkai végig követték a ruha szabadon hagyott útját.
Sokszor voltunk már együtt, és sok szenvedélyes éjszakát töltöttünk el ketten. De a mai éjszaka teljesen más volt. Ma éjszaka már nem csak a vágy hajtott minket, hanem valami teljesen más. Valami amit egyikünk sem mondott ki, de mind a ketten éreztünk. Ma éjszaka először szeretkeztünk.

-Szia Kika.-öleltem magamhoz, ahogy leértem a földszintre.
-Szia.
-Nekem már nem is köszönsz?-tárta szét a kezeit Pierre, mire csak szorosan magamhoz öleltem.-Max már elment?
-Igen. Fél órája ment a gépe.-váltam el tőle, mire a férfi csak bólintott.
-Nos csajok. Nekem is lassan mennem kell. Ti meg csak óvatosan Angliában.
-Nyugi nem lesz gond. Vigyázok a barátnődre.
-Nem most megyek először oda Pierre. Két napot kibírsz nem?-bújt oda a barátjához, mire a férfi csak átkarolta és egy puszit adott a hajába.
-Akkor is. Ti ketten egy helyen, nélkülünk..
-Ne parázz már. A végén még kihullik az a szép hajad.-ha ölni lehetne, lehet most már halott lennék. Csak nevetve arrébb mentem, hagytam hadd búcsúzannak el egymástól.
Kikának van egy fotózása Londonban, ezért jön most velem. Így nem kell szállodába lennie amíg ott van, mert nálam van hely bőven.
-Mehetünk?-kérdeztem rá, hiszen már oda jöttek hozzám.
-Igen. Kivigyelek titeket a reptérre?
-Nem kell Pierre. Már rendeltem egy taxit. Amúgy is, neked mikor megy a géped?
-Még van egy kis időm. De akkor már nem jöttem volna vissza. Mindegy akkor vigyázzatok magatokra. Szia Emília.-gyors ölelés, és még egy gyors búcsú a párnak, és már indultunk is a taxi felé.
Most is rengeteg voltak még a szálloda előtt a fiúk miatt, de könnyebben ki tudtunk menni, mint eddig.
-Max hogy fogadta hogy nem mész vele monacoba?-kérdezett rá Kika ,már a taxiban ülve.
-Nem érti miért megyek Londonba. Szerinte már semmi sem köt oda, csak a lakásom.
-Ebben mondjuk igaza van. Ő is monacóban lakik, és neked is van ott lakásod. Ha nem is akartok még összeköltözni, akkor is tudnál hol lakni.
-Tudom. Csak, London fontos nekem. Ott éltem évekig, oda jártam egyetemre, és ott volt az első munkahelyem, ami csak az enyém volt és nem apám keze volt benne.
-De már nem dolgozol ott. Nézd nem azt mondom hogy költözz Maxhoz, de ha ott laknál monacoba nem kellene mindig utaznod. Meddig leszel most otthon? Három napot?
-Csak kettőt. Szerda délután már megyek monacoba. Maxnak szülinapja lesz, és szeretném meglepni.
-Találtál már ajándékot?
-Nem. Fogalmam sincs mit adjak neki. Mindene megvan. Majd keresek valamit, vagy kitalálok valamit.-tényleg fogalmam sincs mit vegyek egy olyan embernek akinek mindene megvan. Hiszen bármire szüksége van, minden gond nélkül megveszi magának.
-Hidd el, át érzem. Pierrenek is nehéz bármit is venni. Bajba is vagyok vele mindig.-csak jót mosolyogtunk rajta. Hiszen a fiúknak mennyivel könnyebb. Egy kis ékszer vagy virág és megvan a tökéletes ajándék. Na de nekünk? Ennél sokkal nehezebb.