Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

4. fejezet

- Most már két és fél éve – feleli Eleanor, az imént feltett kérdésemre.

Tekintetem visszavezetem Eleanor-ra, aki nem is akar foglalkozni a Harry és köztem érezhető feszültséggel.

- Te kihez is tartozol? – teszem fel a kérdést feszengve.

- Hozzám – jelentkezik vigyorogva Louis, és Eleanor mellé sétálva átkarolja a lányt.

- Igen, hozzá – mosolyodik el a lány.

Ahogy nézem párosukat, rádöbbenek, hogy több van köztük, mint – teszem fel - egy barátság. Louis boldogan néz a lányra, kinek szemében szintén valami különös csillogás jelent meg, ahogy a fiú odalépett hozzá.

- Louis, – rivall rá Harry – megmondtam, hogy semmi érzelgőség.

- Azért, mert te egy érzéketlen barom vagy, másnak lehetnek érzései – mormogja.

Harry fújtatni kezd, majd földhöz vágja a kezében lévő poharat. Eleanor és a másik két lány összerezzen, akárcsak én.

- Eleanor szállít holnap – mondja dühösen.

Az említett lány arcára az ijedség ül ki, Louis-t pedig még jobban felidegesíti Harry kijelentése.

- Nem küldheted őt – üvölti Louis önmagából kifordulva – Egy hete minden nap szállít és megbeszéltük, hogy néhány napig hagyod pihenni.

- Ha nem jöttél volna rá, itt én parancsolok – kiáltja Harry – Nektek, hármatoknak, – mutat a fiúkra – fele annyi befolyásotok sincs együttvéve, mint nekem egyedül. Szóval most befogod a pofád, a kurvád pedig holnap is nyel.

Meg sem várva a választ felviharzik az emeletre és bevágja maga mögött – gondolom – a szobaajtót. A levegő szinte megfagy a földszinten és senki nem szólal meg. Eleanor szemében könnyek jelennek meg, s ahogy ezt Louis észreveszi, magához öleli a lányt.

- Vanessa – szólít meg a szőke lány – van valami ruhád, amiben tudsz aludni az éjszaka?

- Öhm, nincs – hajtom le a fejem.

- Ahogy elnézem, nagyjából ugyanaz a méretünk – pattan elém – Ha szeretnéd, adhatok valamit.

Felnézek a szőkeségre, aki már előttem áll és egy barátságos mosolyt küld felém.

- Azt megköszönném – bólintok.

- Oh, - kap fejéhez nevetve – el is felejtek bemutatkozni, ne haragudj. Avery Crooc vagyok.

Akárcsak Eleanor, Avery is a kezét nyújtja, amit elfogadok. A szobájába invitál, hogy pizsamának szolgáló ruhadarabokat adhasson. A földszinten elköszönünk a fiúktól és Eleanortól, mivel már igen csak későre jár, s felmegyünk az emeletre. A harmadik lány is velünk tart, akit ha jól emlékszem Sophianak hívnak.

- És, mi vett rá, hogy elvállald ez a munkát? – érdeklődik immár a szoba falai között Avery.

Természetesen a hivatalos verziót adom elő.

- Kell a pénz – rántom meg a vállam – De gondolom nektek sem ez életetek munkája.

Mindketten nemlegesen megrázzák a fejüket. Avery elővesz egy fehér rövidnadrágot és egy világoskék spagetti pántos felsőt. Pillanatok alatt át is öltözöm és leülök Avery ágyára. A barna lányra pillantok, aki szintén engem térképez fel.

- Sophia, ugye? – kérdezem mosolyogva.

- Aha – dünnyögi a választ.

Sophia ajkait több hang nem is hagyja el. Zavartan Avery-re tekintek, aki csak amolyan „ne foglalkozz vele" szemforgatással felel.

- Harry kikiáltott a rabszolgájának? – kérdezi a szőkeség, akinek fehér bőrét kiemeli a fekete, combig érő hálóing, amit inkább egy nászéjszakán tudnék elképzelni.

- Igen – bólintok egy hatalmas, keserves sóhaj kíséretében.

Avery egy erőltetett mosollyal felel.

- Mióta gitározol? – célzok a szekrényéhez döntött hangszerre.

A lány szobájában is a fehér szín dominál. A falak, az ágy, a padló, az ágynemű, a szekrény és a függöny is ebben a színben tündököl. Az egyhangúságot a párnák, a virágok, a zöld szék és a fekete elektronikai berendezések törik meg.

- Hat éves korom óta. Emlékszem, hogy alig tudtam tartani a gitárt. De mivel apa is gitározott, szerettem volna a nyomdokaiba lépni, hogy büszke legyen rám. Ez pedig sikerült is, – hajtja le a fejét – de a munkámra nem lenne büszke.

- Nem tudja, hogy ezt csinálod? – kérdezem halkan, mire felemeli fejét.

- Hogyan tudná? – nevet fel szarkasztikusan - Azt mondtam neki, hogy Franciaországba költöztem és ott dolgozom egy multimilliárdos cégnél. Mivel apu a repüléstől nagyon rosszul van, ezért kizárt, hogy meg szeretne látogatni. Így pedig nem nehéz eltusolni.

- Hol lakik édesapád?

- Texasban – feleli Avery – Én is ott nőttem fel.

Szólásra nyitom számat, azonban megszólalni már nem tudok. A szobaajtó kivágódik és Harry jelenik meg a szobában.

- Vanessa, – szólít meg kemény, ellentmondás nem tűrő hangon – irány a szobádba. Megnézzük mit is tudsz az ágyban...