Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

2. évad - 13. fejezet

A hazavezető utat, beszélgetéssel töltjük. Harry teljesen el van alélva, attól, hogy látta a kisbabánkat, ha csak egy monitoron is.

- Valamiért minden álmomban kislány látok a karjaidban – mondja lágyan egy piros lámpánál várakozva.

- Csalódott leszel, ha kisfiú lesz – mondom, mintsem kérdezem – Beleéled magad abba, hogy lányuk lesz és utálni fogsz, ha nem így történik.

- Soha nem tudnálak utálni, és nem tudnék haragudni rád – teszi kezét jobb térdemre nyugtatás képpen.

- Soha ne mond, hogy soha – sóhajtom gyönyörű smaragdjaiba nézve.

* 4 hónappal később *

Az elmúlt időszakban Harry apja csak néhány alkalommal adta tudtunkra, hogy nem felejtett el minket. Azonban Hazza ragaszkodott ahhoz, hogy visszaköltözzünk az egykori Deliveres házba. Felvett mellém néhány testőrt – szám szerint nyolcat -, hogy állandó váltásban legyenek. Fogalmam sincs, hogy mennyi a testőrök óradíja, de abban biztos vagyok, hogy nem tiszta úton szervezett pénzből fizeti őket a vőlegényem.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem kevés „jövedelemre" tett szert a drogügyletekből. Azonban három és fél hónap alatt mintha egy fillért sem költöttünk volna. Harry még mindig furcsa telefonbeszélgetéseket bonyolít le, de semmit nem akar mondani ezekkel kapcsolatban. Ami csak még rátesz egy lapáttal a dolgokra, hogy sem a bátyám, sem pedig Niall és Louis nem hajlandó mondani semmit. A csajoknak – velem együtt – fogalmuk sincs, hogy mi folyik körülöttünk.

Harry eleinte szajkózta, hogy kezdjük szervezi az esküvőt. Én viszont nem szerettem volna elkapkodni. Ő pedig egy idő után feladta a próbálkozást, és azóta, szóba sem került közöttünk a házasság. Ez kissé bántja a szívem és a lelkem, de én voltam az, aki nem akartam siettetni a menyegzőt.

Eme dolgokat némileg ellensúlyozza a kisbabánk, akinek nemét még mindig nem tudjuk, pedig már a 25. hétben járok. A kis csöppség nem hajlandó megmutatni magát, de reménykedem, hogy a holnapi vizsgálaton meggondolja magát. Egyedül Liam mondja azt, hogy kisfiúnk lesz. A többiek, kiindulva a „Harry inkább lányos apukának való" megállapításból, kislányra tippelnek. Valójában nekem édes mindegy, hogy milyen nemű lesz a gyerekünk. A lényeg, hogy egészséges legyen.

Az interneten és a bababoltokban is körülnéztünk már a babaholmikat illetően. Azonban még semmit vásároltunk, és nem is fogunk, míg meg nem tudjuk a pici nemét. Gondolkodtunk azon is, hogy milyen színű legyen a gyerekszoba a kislánynak vagy a kisfiúnak. Azonban ebben még nem jutottunk közös nevezőre. Harry inkább a pirosas árnyalatok világában gondolkodik a kislánynak, míg én a rózsaszín világosabb árnyalatait nézegettem. A kisfiúnak ő inkább kéket szeretne, én azonban a zöld árnyalatait vizsgáltam meg alaposabban.

A szobánkban feküdve az ágyon egyik kezemben egy könyvet tartok, amelyben a szülésről írnak és a babavárás pillanatairól. Másik kezem azonban, a más gömbölyödő, pocakomat simogatja. Esténként Harry-vel szoktunk beszélni életünk értelmének, hogy milyen napunk volt, és hogy mennyire várjuk az érkezését. Azonban ezekből a beszélgetésekből sem tudok meg semmi Harry tevékenykedéséről.

- Megjöttem, Baby – kiált a földszintről Harry.

Felkelek az ágyról és papucsomat felvéve lemegyek a földszintre. Harry a konyhában iszik, de amint észrevesz, leteszi a poharat és felém indul. Átkarolja derekam, majd amennyire a pocakom engedi, magához húz és megcsókol.

- Mi újság? – kérdezi mosolyogva – Jól vagytok?

- Minden rendben – bólintok – Egésznap mocorog, és rugdos. Ma elemében van.

- Az én gyerekem – hajol le a hasamhoz és egy puszit ad rá a felsőmön keresztül.

- Hol voltál? – kérdezem komoly hangon.

Harry teste megfeszül, de mégis mosolyogva felel.

- Csak elintéztem egy-két dolgot.

- Milyen egy-két dolgot? – folytatom a kérdezősködést.

- Juliette, – sóhajtja nevemet – hagyjuk ezt most.

Egyszerűen elsétál mellettem, egészen a nappaliig. Lehuppan a kanapéra és bekapcsolja a televíziót. A TV elég állok és karba teszem kezeim. Harry feszülten vesz levegőt, majd szaggatottan kifújja azt.

- Mond el, hogy hol voltál – kérlelem.

- Nem kell tudnod róla – hangján érzem, hogy próbál kedves maradni, de belülről emészti a düh.

- Jogom van tudni, hogy honnan van pénzed testőrökre és egy ekkora ház fenntartására – emelem fel a hangom – Valamikor hallom, ahogy telefonálsz és érzem, hogy nem jársz tiszta úton. Ha nem így lenne, elmondanád, hogy mit csinálsz, amikor elmész itthonról. De egy szót sem szólsz a távol töltött órákról.

- Már mondtam Julie, nem kell tudnod – áll fel a kanapéról idegesen.

- Harry...

- A kurva életbe – ordítja el magát, mire összerezzenek – Semmi közöd hozzá. Örülj neki, hogy vannak melletted olyan emberek, akik meg tudnak védeni, és hogy fizetek nekik. Ha nem tenném, teljesen magadra lennél utalva.

- Én csak tudni akarom, hogy mit csinálsz, ha egy nap a rendőrség kopogtat az ajtón, hogy letartoztattak – kiáltom kikelve önmagamból – Jogom van tudni, hogy a vőlegényem milyen utakon jár... Mit csinálsz, amikor nem vagy itthon?

- Fogd már be a szád – ordít rám ismét, majd néhány lépéssel előttem terem.

A következő pillanatban tenyere az arcomon csattan, amitől a földre esek. Hajam az arcomba hullik, ezzel eltakarva Harry elől. Kezem a fájó területre simítom és könnyeim végiggördülnek arcomon. Hajam mögül észlelem, ahogy Harry leguggol mellém. A félelem azonban nagyobb, mint a szerelem...

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/