Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

29. fejezet

- Az apám akart megöletni – suttogja megtörten...

- Ebben biztos vagy? – kérdezem meghökkenve.

- Száz százalékig – bólint – De most nem akarlak ezzel traktálni. Búj be mellém és aludjunk.

- Nem – rázom meg a fejem, ellentmondást nem tűrően – Kíváncsi vagyok, hogy miért.

- Vanessa...

- Nem – tiltakozom – Mond el. Félholtra vertek és megkéseltek, Harry. Szeretném tudni, hogy miért.

Lehunyja gyönyörű smaragdjait és göndör hajába túr. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy nála sebezhetőbb embert még sosem láttam. Annyi fájdalom dúl a szívében és a lelkében, mint amennyi talán más emberekében nem. Végig kellett néznie, ahogy darabokra hullik a családja. Saját szemével látta, ahogy meghal az édesanyja és a húga. Én sosem tudtam volna feldolgozni azokat a dolgokat, amiken ő keresztülment. Hatalmas erő és küzdeni akarás van benne, ami kivételes.

Fekete nadrágja még mindig rajta van, és ahogy végigfut testén a pillantásom, felidéződik bennem a délelőtt minden mozzanata. A csókja, az érintése, a mozdulatai, a gesztusai, és a gyönyör, amelyet átéltünk. Voltam már együtt más fiúkkal is, de sosem éreztem olyat, amit a mai nap folyamán. Túl sokat adott. De ezzel együtt oly' fontos dologtól fosztott meg, amit soha, senki nem fog tudni visszaadni nekem. Amint lehet, el kell mennem McKenna sírjához, hogy „beszélgessünk" egy kicsit.

Talán néhány ember bolondnak gondolna ezért, de nem érdekel. Mikor kimegyek a temetőbe, csak leülök Kenzie sírjához és szinte be nem áll a szám. Tudom, hogy választ soha nem fogok már tőle hallani, de úgy érzem odafentről hall engem és segít.

- A családommal Pennsylvania-ban éltünk – kezdi Harry – Azonban miután meghalt Anya, egy család befogadott minket és idejöttünk Londonba. Apám három és fél évig kutatott a világban, hogy hol lehetünk, ugyanis nem adták ki a befogadó család adatait.

- De miért kerültetek családhoz? – kérdezem éretetlenül.

- Voltam már olyan korban, hogy tudjam, ha megtudja a gyámhivatal, hogy apánk bántalmazott minket, elvesznek tőle. Azonban az ügyvédei közbenjárása miatt nem tartoztatták le, de elvettek tőle. Sarina-val így kerültünk a Horan családhoz.

- Niall szülei fogadtak be titeket?

- Így van – bólint – Anya Maura-val dolgozott együtt és elég jóban voltak. Mivel a nagyszüleink már régen meghaltak és nem volt rokonunk, aki befogadott volna minket, így Maura és Bobby segítettek rajtunk. Akkoriban még Pennsylvania-ban éltek, de miután mi hozzájuk kerültünk a saját, és a mi biztonságunk érdekében elhagytuk Amerikát és Nagy-Britanniába költöztünk. Nagy dilemma volt, hogy egy kisvárost, vagy falut válasszanak, vagy egy nagyvárost. De végül az utóbbi mellett döntöttek, mivel egy nagyvárosban nem ismer mindenki mindenkit és nehezebb megtalálni valakit... Ám apánk felbukkant három és fél évvel a költözés után. Akkor voltam 18, Sarina pedig 15. Megfenyegetett, ha nem segítek neki a drogügyleteiben, akkor megöli Sarina és Niall családját is. Én pedig tudtam, hogy igazat mond. Ő nem az a típus, aki a levegőbe beszél.

- Szóval így kerültél ebbe a világba – mondom, mintsem kérdezem, hiszen egyértelmű – Apád rángatott bele.

- Igen – sóhajt – Idővel azonban velem akartak tárgyalni a potenciális terjesztők és nem vele. Így ott hagytam, mivel elég nagy nevem lett a drogügyletek világában. Több terjesztővel kötöttem üzletet, így több lett a cinkosom is. Niall-t is én rángattam bele, ő pedig hozta Louis-t és Liam-et, akikkel az itteni gimiben lett jóba. Így lettünk négyen. Azonban apám nem bírt belenyugodni, hogy a fiának, aki egy ideig a bábuja volt, nagyobb hatalom van a kezében, mint neki valaha is volt. Igaz, hogy ő maffiafőnök volt, de éppen ezért, az emberek nagy része ódzkodott attól, hogy üzletet kössön vele... Ezzel szemben tőlem nem tartottak, ahogy most sem teszik... Ő pedig a szemembe mondta, hogy tönkre fogja tenni az életem és addig nem nyugszik, amíg meg nem öl. Ám elmondta, hogy lassan fog kinyírni, nem úgy, mint Anyát.

- Tehát azt akarod mondani, hogy ez csak a kínzás része?

- Mondhatjuk úgy is – vesz egy mély levegőt.

- Szóval bármelyik pillanatban lecsaphat rád – remeg meg a hangom.

- Azért nem egészen – fogja meg a kezem, ezzel próbál megnyugtatni – Eddig csak akkor támadott meg, amikor egyedül voltam. Egyetlen esetet kivéve.

- Amikor is?

- McKenna-val voltam – suttogja – Az emberei lefogták a lányt és apám azt mondta, hogy én végignéztem Anyám halálát, most McKenna lesz az, aki végignézheti az enyémet. Apám golyót akart ereszteni a fejembe, amikor McKenna kiszabadult a gorillák szorításából és lábon lőtte apámat. Akkor tudtunk csak elmenekülni.

Könnyezve hallgatom, amit mond. A nővérem megmentette őt, ám Harry – még ha önhibáján kívül is - megölte a nővérem. Harry minden percben a halál markában van. Az apja addig nem fog nyugodt lenni, amíg meg nem öli a fiát.

- Miért gyűlöl ennyire? – kérdezem.

- Mert elmentem a gyámügyre – feleli – Elveszítette Sarinat, akit mindig bántalmazott és engem, akit lelkileg tett ronccsá. Többi nem volt a közelébe olyan személy, akit terrorizálhatott volna. Nem volt rongybabája... Ebben hasonlítottam rá – suttogja.

- Miben? – értetlenkedem.

- Ő rongyként kezelte a húgomat, én pedig így kezeltelek téged – simogatja a kezem.

- Te jobbá akarsz válni és le akarod vetkőzni ezt a dolgot – biztatom – De apád nem akar jobb lenni. Őt csak a bosszú hajtja, semmi más.

Harry államhoz nyúl és gyengéden arra ösztönöz, hogy megcsókoljam, amit meg is teszek. Ajkaink immár ismerősként köszöntik egymást és lassú, mégis szenvedélyes táncot járnak. Nyelve a másodperc tört része alatt megkapja az engedélyt, hogy számba jusson. Kezem arcára simítom, és úgy csókolom tovább. Az ő keze a derekamra siklik és magához von. Levegőhiány miatt válunk el egymástól.

- Soha nem engedem, hogy bántsanak – suttogja ajkaimra...

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/