Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

6. fejezet

Hiába próbálkozom az alvással, nem sikerül álomba merülnöm.

Mióta Harry elhagyta a szobámat egy forró fürdőt vettem és igyekeztem lemosni magamról minden mocskot, amit Harry hagyott a testemen. Bár tudom, hogy ez lehetetlen. A forró víz, mely körül ölelte testem, teljes megnyugvást jelentett számomra. Szemeim behunyva a Harryvel történtek peregnek le lelki szemeim előtt.

Undorodom tőle, amennyire csak egy nő undorodhat egy férfitól. Fogalmam sincs, mennyi időt fogok itt tölteni, addig, amíg beteljesedik a bosszúm, mégis az az érzésem, hogy Styles-szal nem leszünk egymás szíve csücskei.

Tény, ami tény; szállítóként álltam be, mégis tartok attól, hogy mit hoz a holnap. Vagyis a ma, hiszen már hajnali egy óra. Immár az ágyból kikelve felveszem a köntöst, amit a fürdőszobámban találtam. Egy babarózsaszín darabról van szó, ami kissé nagy rám, de nagyon kényelmes. Papucsom – ami a szekrényben volt – megkeresem, lebattyogok a konyhába, és felkapcsolom a villanyt.

A pultnál ott ül Eleanor, kezében egy üveg sörrel. Arca meggyötört és szemei is vörösek, amit csak a sok sírás válthatott ki. Rám emeli fáradt tekintetét, majd belekortyol a sörbe.

- Eleanor, – lépek mellé és kezem a vállára teszem – mi a baj?

- Csak a balfasz főnökünk – feleli egy szarkasztikus nevetés kíséretében.

- Beszéltetek Louis-val? – érdeklődöm, s válaszként egy bólintást kapok – Ő nem tud hatni Harry-re?

- Úgy vetted észre? – mordul fel – Jaj, Vanessa, ne haragudj – teszi le a pultra a sört és arcát a kezébe temeti – Sajnálom. Nem szeretnék veled bunkó lenni, csak...

- Semmi baj – mondom őszintén – Megértem, hogy feszült vagy.

Megrázza a fejét és feláll a puffról.

- Mint ahogy mondtam, két és fél éve vagyok itt. Louis eleinte csak rongybabának használt, de aztán valami fordult benne és emberszámba vett. Az érzések pedig szépen, lassan kialakultak bennünk – meséli a megtört lány – Ezt pedig Mr. Érzelemmentes Styles nem vette jó néven. Ahol csak tud, keresztbe tesz, és annyi munkát sóz rám, amennyit csak tud... Holnap reggel Louis megpróbál beszélni vele, de nem fűzök hozzá sok reményt.

- Holnap nekem is szállítanom kell – sóhajtom.

Eleanor csodálkozva pillant rám.

- Ilyen hamar? – kérdezi döbbenten, mire csak megrántom a vállam – Az újoncoknál várni szokott egy hetet. Addig az életet is kikeféli belőlük.

A lány szavaiból ítélve nem csak engem tisztelt meg egy olyan estével, mint a mai, hanem más lányokat is. Egy utolsó aljas féreg.

Eleanor-ral még váltunk néhány szót, majd miután megissza a sört, felmegy a szobájába. Én öntök magamnak egy pohár vizet, majd azzal a kezemben felmegyek a szobámba. Az erkélyajtót elhúzva kilépek a hűvös levegőre, és az erkélyen lévő két szék egyikében helyet foglalok.

A hűvös, júniusi éjszakát a csillagok és a Hold fénye ragyogja be. Az udvaron a lámpák világítanak. A szellő hidege, amint bőrömhöz ér, borzongást vált ki belőlem - még a köntös ellenére is. Az éjszaka csendje és sötétje mintha csak lelki békét akarna elhozni számomra. Ám ez, addig nem fog sikerülni, míg Harry életben van.

A szék mellett lévő asztalra leteszem a vizet és lejjebb csúszom a széken. Szemeim lehunyom és a nyár éjszakai szellő álomba ringat.

***

- Ébresztő, Cica – riaszt fel álmaimból egy ismerős, goromba hang.

A Nap sugarainak fénye nehezíti, hogy kinyissam szemeim, de igyekszem ellenállni a kísértésnek, miszerint továbbra is csukva tartsam azokat.

- Gyerünk, Virágszálam – önti rám az éjszakai vizet Styles – Nem érünk rá egésznap.

A hideg víz érzésétől egy hangos sikítást hallatok, majd felpattanok a székből és hirtelen felindulásból pofon vágom Harryt. Arca kissé vörössé válik a tenyerem okozta ütés nyomán, de fejét nem fordítja el.

- Ember, – kiáltom el magam – normális vagy?

Smaragdjai feketévé lesznek, akárcsak az előző este. Egy lépést tesz irányomba, mire én hátrálni kezdek, ezzel hátrébb tolva a széket. Vonásaiból látszik, hogy tajtékzik a dühtől. Lassan már kezdem megszokni.

- Na, ide figyelj Cica – kapja el a torkom, és mélyen a szemembe néz – Ha még egyszer kezet emelsz rám, megbánod azt is, hogy megszülettél. Megértetted?

Levegő után kapkodom, mivel szorítása egyre erősebb. Kezeimmel mellkasát kezdem ütni, annak reményében, hogy elenged.

- Engedj el – nyöszörgöm – Ez fáj.

- Megértetted, amit mondtam? – leheli ajkaimra.

- Igen – mondom, amilyen gyorsan csak tudom, majd elengedi a nyakam.

Tüdőmbe újra levegő áramlik, és szaporában kapok a friss oxigén után, mint az normális lenne. Nyakamhoz kapok, mintha csak meg akarnék győződni afelől, hogy levette rólam mocskos kezét.

Harry nevetésben tör ki, majd az udvar felé fordul. Arca egyik pillanatról a másikra komollyá változik, és egy sóhajt hallat.

Ez az ember nem normális.

- Készítsd fel a torkod, Cica – mondja, majd ismét rám pillant – Egy óra múlva lenyeled az első adagot, amit neked szánok. Aztán remélem estére, majd jobban bírod, ha valamit a torkodra megy...