Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

12. fejezet

Harry szobájának ajtajához érve, hatalmas elszántságom ellenére, megtorpanok. Nem akarom nála kihúzni a gyufát, így is elegem van ebből a seggfejből. A kiáltások azonban nem csitulnak. Lehunyom szemem és egy hatalmas levegőt véve, erőt merítek ahhoz, hogy bemenjek a vérfagyasztó ordítások tulajdonosának szobájába.

A Hold fénye, akárcsak az enyémben, az ő szobájában is kellő világosságot biztosít. Harry az ágyon fetreng, mintha csak az életéért küzdene. Mindössze néhány lépéssel átszelem az ajtó és az ágy között lévő pár méter távolságot. Az ágy mellé guggolva, szörnyülködve nézem Harry arcát, ahogy kiáltozik.

Kezem arcára teszem. Enyhe borostái, mintha valamilyen kardok lennének, amik biztosítják, hogy senki nem kerülhet közel hozzá. Mint valami védőpajzs.

- Harry! – szólítom meg többször lágy hangon, de semmi sem változik – Harry! – rázom meg testét, és kiáltom nevét – Ébredj fel! Harry, ébredj!

Többszöri szólongatás után zöld íriszei kinyílnak és meglepetten veszi tudomásul, hogy ki vagyok.

- Te mi jó büdös francot keresel a szobámban? – ül fel az ágyon, miközben mérgesen felteszi a kérdést.

Modora kissé meglepő számomra, hiszen csak segíteni szerettem volna.

- Én... én csak, segíteni... segíteni szerettem volna – dadogom hátrálva az ágytól.

A Hold fényében megcsillan dühtől forrongó tekintete, amellyel akár gyilkolni is lehetne.

- Ki mondta neked, hogy szükségem van bármi nemű segítségre? Illetve nem emlékszem, hogy megengedem volna bármikor is, hogy be gyere a szobámba – morogja.

- Kiáltoztál és én csak....

- Nem érdekel – ordítja – Nem engedtem meg, hogy be gyere ide. Nincs szükségem sem a te segítségedre, sem máséra. Érted?

Könnyeimmel küszködve bólintok, majd kiviharzok a szobából, egyenesen az enyémbe. Az ajtót bevágva magam mögött, szemeim előtt a leereszkedett könnyfátyollal, kimegyek az erkélyre. A hűvös levegő cirógatni kezdi fedetlen bőröm, ami most kifejezetten jól esik.

Lefekszem az erkélyen található kisebb napágyra. A sós könnycseppek mögül, az éjszakát gyönyörűvé varázsoló, fényforrást figyelem. Egy-egy kisebb felhő elsurran előtte, ám a Hold diadalittasan és magabiztosan uralja az éjszakai égbolt egét. Akárcsak Harry ezt a házat.

Mindenkit az uralma alá von, s bár ellen akarunk állni neki, és megtörni uralkodását, ez képtelenség. Az egyetlen megoldás, ha eltűntetjük. Csak és kizárólag ebben az esetben lehet nyugalom és béke.

Az álom hosszú-hosszú percek elteltével átveszi az irányítást felettem és fittyet hányva az engem körülvevő hűvösre, elalszom a napágyon.

***

- Nessa, Nessa – hallok meg egy ismerős hangot – Jó reggelt, álomszuszék.

A Nap üdvözlősugarai kissé nehezen engedik, hogy kinyissam szemeim. A másodpercekig tartó háborút azonban én nyerem. Mellettem nem mást pillantok meg, mint Liam-et. Mint egy őrangyal áll mellettem.

- Hát te? – kérdezem álmosan.

- Én is örülök, hogy látlak – nevet fel – Egyébként többször is kopogtam és szólítottalak, de nem feleltél. Így bátorkodtam bejönni, mert tartottam tőle, hogy valami baj van.

Szavai melengetik szívem. Akár egy oltalmazó bátyus. Liam teljesen kitűnik ebből a világból. Ő túl jószívű ezekhez a dolgokhoz. Nem nézné ki belőle senki, hogy valójában drogdílerként tengeti mindennapjait.

- Bocsi, csak fáradt vagyok – dörzsölöm meg szemeim fáradtan – Nehezen tudtam elaludni.

- Igen, azt gondolom – sóhajt, majd leül mellém a nyugágyra – Rossz volt hallgatni, ahogy kiabált veled Harry.

- Hallottad?

- Mindenki hallotta – bólint – Ahogy azt is, ahogy Harry kiabál, de mi már tanultunk a hibáinkból és nem rohanunk be hozzá.

- Mióta tart ez nála? – teszem fel a kérdést lehajtott fejjel.

- A húga halála után kezdődött. Akkoriban még csak havonta maximum egyszer fordult elő. Ám két éve ezek a rémálmok sokkal sűrűbben törnek rá.

Két éve? Két éve veszítettem el McKenna-t. Képtelenségnek tartom, hogy a nővérem halála váltotta ki ezt Harry-nél.

- Mi történt akkor? – feszegetem tovább a dolgokat.

Liam mély levegőt vesz, majd kelletlenül ám, de felel kérdésemre:

- Elveszített valakit, aki nagyon közel állt hozzá... Erről azonban tényleg nem szeretnék többet mondani.

Egy bólintással veszem tudomásul Liam válaszát. Lehetetlen, hogy Kenzie közre játszott ebben... Vagy mégsem? Sok dolgot kell kiderítenem azokról a napokról, amiket itt töltött a nővérem.

A szobából a következő pillanatban Niall lép ki mosolyogva.

- Jó reggelt, mindkettőtöknek! – biccent felénk – Avery-vel elkészítettük a reggelit. Gondoltuk az éjszakai perpatvar után jól fog esni ennek a bátor lánynak – simogatja meg fejemet, mint egy kislánynak.

- Neked is jó reggelt, Niall! – köszöntöm – Hidd el, most mindent elviselnék, de nem akarom látni Harryt. Bármit vagy bárkit elviselek, de őt nem.

- Gyere, - fogja meg a kezem Liam bíztatóan – egyszer túl kell esned rajta. És jobb előbb, mint később. Gyere, csajszi. Mutassuk meg neki, hogy milyen fából faragtak...