Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

2. évad - 23. fejezet

- Beindít ez a stílus – morogja, a következő pillanatban, pedig ajkait az enyémekre tapasztja...

Hirtelen azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány. A nő, aki ajkaimon csüng leginkább csak undort és hányingert vált ki belőlem. Szőke, dauerolt haja – amiben talán több a pótlás, mint a valódi tincs – majd' kiszúrja szemeim.

Mikor felocsúdok a helyzet mivolta okán, ellököm magamtól Céleste-et. A lány, csodálkozó tekintetével találom szembe magam, majd műkörmös ujjaival feltöltött ajkaihoz nyúl, s végighúzza rajta. Néhány lépést hátrálok, ám ő nem tántorodik vissza, és követi lépteim.

- Ne játszd meg magad Styles – súgja, s hallom hangján, hogy próbálja szexire venni a figurát, de ez nem jön össze neki.

- Takarodj a házamból – morgom normális hangerőn, mire ő felnevet.

- Ugyan már – hahotázik – A kis ribanc most nincs itthon, végre együtt lehetnél egy igazi nővel. Kár lenne elszalasztani a lehetőséget.

Visszatartva kikívánkozó ordításom és dühöm, egy másik énem helyezem előtérbe.

- Igen, igazad lehet – felelem nyájasan, mégis hihető hangnemben – Juliette most nincs itthon, és amiről nem tud, az nem fáj – folytatom, majd lecsökkentem a köztünk lévő távolságot – Nem fogom elszalasztani a lehetőséget.

- Tudtam, hogy megjön az eszed – mosolyog – Elvégre te is csak férfiből vagy.

- Így van – bólintok elismerően – De én olyan férfiből vagyok, akinek a szerelme mindennél többet jelent és nem engedi, hogy bárki is pocskondiázza őt.

Tekintetéből árad az értetlenség, arcomra pedig egy gonosz mosoly húzódik, majd tenyerem az arcán csattan. Feje, az ütés miatt, jobbra fordul, s egyből a sérült területhez kapja kezét.

- Te utolsó szemétláda – kiabálja – Ezért börtönbe küldelek egy életre.

- Na, idefigyelj, te elkényeztetett senkiházi kurva – ragadom meg torkát, ő pedig egyből levegőért kap, de annyi sütnivalóm van, hogy szabad légutakat biztosítok számára. Bár szívesen megfojtanám – Nem küldesz te engem sehova, mert hidd el, több kapcsolatom van, mint a drága nevelőapucinak. Neki a felső tízezer nyújt biztonságot, mögöttem viszont az alvilág áll. És elhiheted nekem, hogy én állok jobban – mondom halál nyugodtan a szavakat – Most pedig egyszerűen fogok fogalmazni, hogy a te icipici agyacskád is fel tudja fogni a sok botoxtól. Szépen kisétálsz azon az ajtón, egy szót sem szólsz erről senkinek, soha abban a kibaszott életedben. És ami a legfontosabb; békén hagyod a menyasszonyom és a kislányom. Érhetően fogalmaztam?

Céleste az éltető oxigénért kapkod, én pedig válaszára várok.

- Érhetően fogalmaztam? – ismétlem a kérdést, s még jobban engedek nyaka szorításán.

- Igen – mondja hörögve – Igen.

- Ennek örülök – mondom mosolyogva, majd eltaszítom magamtól, ő pedig nyakát kezdi simogatni – Ez esetben, remélem tényleg eltakarodsz az életünkből.

- Azt biztosra veheted – morogja – Juliette élje csak le az életét egy ilyen vadállat mellett.

- Azt fogja tenni – kacsintok rá, ő pedig megfordult és meg sem áll a bejárati ajtóig, amit bevág maga után.

*Juliette szemszöge*

Már el is felejtettem, hogy milyen az, amikor Avery-éket beengedik egy plázába. Körülbelül három hónapja voltam utoljára velük házon kívül. S bár hiányzott szabadság, talán a lelkem mélyén mégis megbántam, hogy ismét ilyesmire vetemedtem velük. Mindenegyes ruhadarabot meg kell vizsgálni, s meg kell fontolni, hogy egyáltalán felpróbálják-e. Öt órát töltöttünk el három boltban. Az, hogy az órák száma nem lett több pedig annak köszönhető, hogy bezártak a boltok.

A hazafele vezető úton felhívom Harry-t, hogy ne aggódjon, már hazafele tartunk.

A lányokkal ellentétben engem nem a szexi fehérneműk és ruhadarabok kötöttek le, hanem a babaruhák. Némelyik rugdalózó olyannyira megtetszett, hogy legszívesebb megvettem volna. A visszatartó erő csak az volt, hogy Harry-vel megbeszéltük, hogy az első –általunk vásárolt - darabokat együtt vesszük majd meg. A gyerekszoba berendezésének jogát azonban ő nyerte el. Megkért rá még a terhességem elején, hogy ha kislányunk lesz, hagyjam, hogy rendezze be ő a gyerekszobát. Az pedig a minimum, hogy megteheti.

- Juliette, – legyez szemeim előtt Avery – hazaértünk.

Megrázom a fejem és ezután tudatosodik bennem, hogy már a házunk garázsában áll a kocsi. Kiszállok a kocsiból, és amilyen gyorsan csak tudok, bemegyek a házba. Harry a nappaliban ül, s ahogy meghallja a garázsból felvezető ajtó nyílását, azonnal rám kapja tekintetét. Felpattan a kanapéról és a következő pillanatban már a karjaiban találom magam.

- Végre itthon vagy – súgja alig hallhatóan.

Ujjaim felvezetem tarkójára, majd hajába túrok és játszani kezdek göndör tincseivel.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam érted – mondja.

- Itt vagyok – mondom, hogy végre megnyugvásra leljen – Itthon vagyok. Veled. Biztonságban.

Fejét felemeli, de csak éppen annyira, hogy ajkait az enyémekre tudja illeszteni. Csókja, mint mindig, most is megnyugtató, mégis vérpezsdítő és a mennyekbe repít. Kezei meg sem mozdulnak csípőmről, de nem is bánom.

- Annyira aranyosak vagytok – halljuk meg Eleanor hangját a hátam mögül, melynek hatására szétrebbenünk.

Harry-vel egymásra nevetünk, ő pedig egy puszit ad homlokomra. Pocakomban a kislányunk vad rugdosásba kezd, ezzel is díjazva, hogy Apukája hangját hallja. Hazza azonban furcsa pillantásokat vet rám. Miután rákérdezek ennek okára, válaszként csak ennyit kapok:

- Valamit el kell mondanom...

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/