21. fejezet

9.1K 419 37
                                    

Liam végül rábeszélte Harry-t, hogy had hozzon haza. A haza vezető út teljesen csendben telik. Az arcom még mindig éget, és sokkolt a tény, miszerint Harry és McKenna egykoron egy párt alkottak. A nővéremet nem tudom elképzelni egy ilyen szadista karjai között. S legfőként nem tudom elképzelni Harry-t boldogan és szerelmesen.

- Te tudtad – suttogom magam elé meredve a szobámban, az ágyon ülve.

A testvérem mellettem ül és le sem veszi rólam tekintetét. Minden lélegzetvételem árgus szemekkel figyeli, mint egy cápa mielőtt lecsap áldozatára. Annyi különbséggel, hogy Liam nem bántana engem.

- Juliette...

- Ne – intem le azonnal – Tudtad, hogy Kenzie és Harry együtt voltak és egy szót sem szóltál róla. Mikor akartad elmondani? Vagy ha Niall nem szólja el magát, meg sem tudom?

- Meg akarjuk ölni Harry-t, amiért elvesztettük miatta a testvérünket. Mit számít, hogy tudod-e avagy sem?

Elgondolkodok Liam szavain és rá kell ébrednem, hogy igaza van. A tényen nem változtat. Azért vagyok itt, hogy megöljem Styles-t és pokol legmélyebb bugyraiba küldjem őt.

- Mondjak valamit? – nevetem el magam keserűen, mire bólint – Mindannyitokat meg akartam ölni. Nem csak Styles-t. Niall-t, Louis-t és téged is. De ti valahogy mások voltatok, mint gondoltam. Harry meg egy szadista vadbarom...

***

A vacsorán nem veszek részt. Niall hoz fel nekem vacsorát egy tálcán, de az ételből csak néhány falatot csipegetek. Nem vagyok éhes, és minden mozdulat fáj, ami igénybe veszi az arcizmaim valamelyikét.

Az esti zuhanyzás után ágyba bújok, de még a televíziót sem kapcsolom be. Bebújok a takaró alá – a körülbelül 30 fok ellenére – és lassan álomba szenderülök.

***

Az éjszaka kopogásra ébredek. Szemeim megdörzsölöm, ezzel is elűzve az álmaim. Felnyomom magam ülő helyzetbe és olyan hangerőn szólók az ajtó túloldalán lévőhöz, hogy meghallja.

- Szabad!

Az ajtó kinyílik, de a folyóson lévő sötétség sem segít abban, hogy felismerjem az illetőt. Az éjjeli szerkényemen lévő kislámpa kapcsolójához nyúlva, felkapcsolom lámpát, hogy tudjam ki jött be. Azonban az ütő is megáll bennem, mikor megpillantom az ágyam végében álló személyt.

- Te mit keresel itt? – kérdezem ijedten, miközben beteszi az ajtót.

- Szeretnélek megkérni, hogy gyere át hozzám éjszakára – mondja halál nyugodtan Harry.

- Neked elmentek otthonról?

- És ha én aludnék itt? – ül le mellém az ágyra.

- Kizárt – tiltakozom határozottan – A múlt éjszaka nagyon kedves voltál velem, ahogy reggel is. Mindezek ellenére ma mégis felpofoztál. Az arcom belilult és véraláfutásos lett, úgy beszéltél velem, mint egy rakás szeméttel.

- Tudom, – hajtja le a fejét bűnbánóan – és hidd el, hogy nagyon sajnálom.

Féltem az elkövetkezendő percektől. Harry hangulatingadozásai rosszabbak, mint egy hormonokkal küzdő kismamáé. Sosem tudhatjuk, mit hoz a következő másodperc. S úgy gondolom, hogy abból semmi jó nem sül ki, ha mi Harry-vel kettesben maradunk egy szobában, huzamosabb ideig.

- Miért viselkedsz így velem? – kérdezem, miközben ujjaimmal babrálok – Megértem, hogy szembe megyek veled és ezt nem tudod megemészteni. De akkor sem tartom igazságosnak a viselkedésed.

- Túlságosan emlékeztetsz valakire – feleli.

- McKenna-ra – jelentem ki, mintsem kérdezem.

- Igen – sóhajtja, mintha a világ összes fájdalma csak és kizárólag az ő szívét nyomná.

- Miben emlékeztetlek rá? – faggatom tovább, hiszen semmiben nem hasonlítok a nővéremre.

- Mindig őt látom benned, – mosolyogja hitetlenül – annak ellenére, hogy neki barna haja volt, neked szőke. Ő magas volt a maga 174 centijével, de te alacsonyabb vagy nála. A szemetek színe is különböző. Neki tengerkék szemeiben megláttam a legmélyebb óceánokat és a kiutat ebből a világból. Ezzel szemben a te szemeid zölden ragyognak, mikor heccelsz és mosolyognak, mintha nem ismernék a sós könnyeket és a bánatot. Eleinte ő is ugyanolyan volt, mint te. De vele mégis más volt.

- Ő nem emlékeztetett korábbi szerelemre – mondom ki, amit ő csak gondolhat.

- Így is mondhatjuk – bólint – De nem szeretnék veled örök háborúban lenni. Nem szeretnék csalódást okozni McKenna-nak. Ő nem ilyennek ismert. Nem tudta, hogy van egy ilyen oldalam is. Bár amíg el nem veszítettem, én sem tudtam.

Szavaiból hallatszik a bánat üvöltő hangja. Talán egykor valóban voltak érzései. Ám azokat Sarina és Kenzie elvesztése megölte. Túl sok volt neki, hogy két éven belül elvesztette a húgát és azt a lányt, akit szeretett. Elvileg.

- Én sem szeretném, hogy így maradjanak a dolgok – rázom meg a fejem.

Ugyanis neki halottnak kell lennie rövid időn belül – ismételtem magam néhányszor, nehogy elgyengüljek.

- Itt aludhatnék veled az éjszaka hátralévő részében? – kérdezi.

- Hány óra van? – felelek kérdéssel a kérdésére.

- Hajnali fél kettő – válaszolja.

- Rendben – sóhajtom és odébb csúszva az ágyon helyet adok neki is, a kényelmes elhelyezkedéshez.

- Jó éjt – mondjuk egymásnak immár a sötétben, mielőtt Harry karjaiban érek az álmok világába....

Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]Where stories live. Discover now