Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

18. fejezet

Hamar elkészülök, hiszen mosolyom letörölhetetlen. Nem kellek ma szállítani, és ez már elég ok lenne az örömre, de a tudat, hogy mellettem van a testvérem, még rátesz egy lapáttal.

Egy Eleanor-tól kölcsönkapott fehér rövidnadrágot és egy fekete krop toppot veszek fel, míg hajam lágy hullámokban omlik vállaimra. Lábbeliként egy fekete topánkát választok.

A földszintre érkezve minden szempár rám szegeződik. A bátyám egy mosollyal üdvözöl, míg Sophia gyilkos tekintettel.

- Jó reggelt – köszöntök mindenkit.

Köszönésem mindenkitől viszonzásra lel, kivéve Soph-tól és Harry-től. A lánytól nem is vártam mást, a göndör fiúval, pedig már volt szerencsém a mai reggel folyamán.

- Hallom, hogy megúsztad a mai szállítást – szólal meg – Gondolom jól Harry alá feküdtél.

Az állam a padlót súrolja szavai hallatán. A gonoszság, a lenézés és a gyűlölet sugárzik hangjából, szavaiból és tekintetéből egyaránt.

- Sophia, elég legyen! – morogja Harry dühösen.

- Fáj neked is az igazság? – fordul Styles felé – Amint önként szétteszi neked a lábát, máris királynőként kezeled.

- Fog be a szádat! – üvölti el magát Harry, amitől összerezzenek.

Harry egy lépést tesz Soph felé, mire a lány ijedten hátrálni kezd, én pedig Hazz elé ugrom, és kezeim mellkasára teszem.

- Menj ki, Harry – kérlelem – Menj ki egy kicsit a kertbe.

Hazza két mély levegővétel után hallgat szavaimra. A barna hajú szépség felé fordulok, aki minden áron azon van, hogy megkeserítse az életem.

- Mire jó ez neked? – kérdezem – Fogalmad sincs a valóságról, s magadnak ártasz azzal, ha felbőszíted a főnököd.... És most, utána megyek – intézem a többieknek utolsó mondatom.

Az udvarra sétálva megpillantom Harry-t, ahogy a medence szélén áll a tükörsima vízfelszínt figyeli. Lassan közelítem meg békés alakját, s ahogy mögé érek, jobb vállára teszem a kezem. Érintésem hatására felkapja a fejét és száznyolcvan fokos fordulatot tesz.

Smaragdzöld íriszei egyből találkoznak kékeszöld szemeimmel. Az a Harry Styles, akit megismertem az elmúlt néhány napban... mintha sehol sem lenne. Egy elhagyatott, magányos és szeretetéhes Harry Styles áll előttem.

- Hát te? – kérdezi.

- Köszönöm, hogy hallgattál rám – villantok felé egy kisebb mosolyt.

- Sosem ütöttem meg lányt – sóhajtja – Nem most akartam lekezdeni.

- Nem valami jó az emlékezeted, Styles – nevetek fel kínomban – Két napja felpofoztál.

- Akkor módosítom az előző állításomat – nevet fel ő is – Rajtad kívül nem ütöttem meg lányt.

- Oh, szóval csak engem ért a megtiszteltetés? – hátrálok egy lépést, s magamra erőltetek egy mosolyt.

- Sajnálom – teszi derekamra a kezét – Elpattant az agyam.

- Azt észrevettem – bólintok.

Jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy bármikor is meg tudnám ölni az előttem álló embert. Nem látom benne a rossz embert. Nem látom benne azt az embert, aki felpofozott. Nem látom benne a gyilkost. S nem látom benne a nővérem gyilkosát.

Csak egy férfit látok, aki valami olyan dolgot élt meg, ami kihatott az egész hátralévő életére. Egy férfit, aki elvesztette a húgát, s hatalmas szeretethiány dúl a szívében és a lelkében.

- Annyira más vagy, mint a többi lány – suttogja.

Arca egyre közelebb kerül az enyémhez, míg már csak milliméterek választják el egymástól ajkainkat.

- Mitől vagyok más? – kérdezem hevesen dobogó szívvel.

- Könnyen kihozol a sodromból – feleli – Ez eddig nem történt meg. Mindig szembeszállsz velem. És ez új. Ez idáig mindenki azt csinálta, amit mondtam. De te, kiállsz magadért.

Érzem, hogy a következő pillanatban megcsókol. Mikor lefektette a szabályokat, köztük szerepelt, hogy ő nem csókolózik...

- Harry, – halljuk meg Liam hangját a házból, mire szétrebbenünk – lassan indulunk kellene a raktárba.

- Ja, persze – túr bele a hajába idegesen Styles – Megyek.

Harry berohan a házba, Liam pedig odasiet hozzám.

- Mond, te megörültél? – szegezi nekem a kérdést – Majdnem megcsókoltad Harry-t.

- Ne hozd fel – morgom, és elindulok a ház felé.

Néhány méter megtétele után Liam utolér és elkapja a karom.

- Meg kell ölnünk, emlékszel?

- Igen – rántom ki a kezem az övéből – Nem tudom mi ütött belém – rázom meg a fejem.

- Nyugi, Húgi – ölel magához – Csak a célt tartsd a szemeid előtt. McKenna-nak békében kell nyugodnia.

- Igazad van – suttogom – Túlságosan szerettem a nővérem, ahhoz, hogy eláruljam őt.

Tisztában vagyok azzal, hogy Liam-nek igaza van. Fogalmam sincs mi ütött belém az imént. Azért jöttem ide, hogy megöljem Harry-t, s nem azért, hogy a bolondot járassa velem.

Meg kell halnia. Meg kell halnia – szajkozom magamban, hogy ismét rájöjjek, miért jöttem ide.