Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

3. évad - 2. fejezet

Az órák egymás után telnek el, de Juliette nem ébred fel. Mélyen alszik mellkasomon, aminek szívből örülök, hiszen mióta hazajött a kórházból először alszik normálisan. Néha egy-egy nyöszörgést hallat, de ilyenkor suttogni kezdek neki, ami talán elriasztja rémálmait.

Este hat óra és Julie még mindig édesdeden alszik. A testvére és Sophia azonban hamarosan hazaérnek, én pedig szeretnék beszélni velük. Lassan és óvatosan kimászok az ágyból, hogy véletlenül se keltsem fel a menyasszonyomat. Egy lágy puszit adok a homlokára, majd osonva elhagyom a szobát, de az ajtót résnyire nyitva hagyom.

Amint leérek az emeletről, nyílik a bejárati ajtó, melyen Liam és Sophia lépnek be. Liam-nek sikerült elintéznie, hogy Sophia is annál a cégnél tudjon dolgozni, ahol ő. Így már együtt tudnak munkába- és haza járni.

- Sziasztok – köszönök nekik.

- Szia – üdvözöl Sophia egy biztató mosollyal, és a fogasra akasztja kabátját.

- Hello, haver – lép be mögötte Liam – Hogy van?

- Beszélt velem – mondom megkönnyebbülten, egy sóhaj kíséretében.

- Komolyan? – lelkesedik fel Liam.

- Igen – bólintok – Elmondtam neki, hogy ha nekünk nem nyílik meg, akkor kénytelenek leszünk elvinni őt egy pszichológushoz. Julie nem akarja ezt, így elmondta, hogy mi történt.

- Mit gondolsz.... elmondja egyszer nekünk is? – kérdezi Sophia a vőlegénye mellé állva.

- Fogalmam sincs – rázom meg a fejem – Most végre alszik. Talán holnap tudtok vele beszélni.

- Annyira remélem, hogy rendbe jön – sóhajtja Liam.

- Rendbe kell jönnie – simogatja Liam karját Sophia.

Míg a szerelmespár lezuhanyozik, én készítek nekik vacsorát, ami nem más, mint egy-egy egyszerű melegszendvics. Mire elkészül az íncsiklandozó melegszendvics, arra Liam és Sophia is lejönnek.

- Benéztem a húgomra, még alszik – súgja Liam, hogy még véletlenül se ébressze fel testvérét.

- Vége tud pihenni – erőltetek magam egy mosolyt.

Míg Soph és Liam a vacsorájukat fogyasztják, elmesélik mi volt ma a munkahelyükön. Míg Liam a cég ügyeiben jártas, addig Sophia a pletykákat gyűjtötte be. De ők így tökéletes páros. Miután befejezték a vacsorát, Soph elmosogatja a tányérokat, majd felvonulunk a szobáinkba.

Ahogy bemegyek a szobába, Julie-t nem látom sehol. Az ablak azonban tárva-nyitva. Odasietek a párkányhoz, és kinézek az ablakon. Bármennyire is félek bevallani magamnak, tartok attól, hogy Juliette kárt tesz magában a kislányunk halála miatt.

- Juliette – kiáltom el magam, választ azonban nem kapok – Julie, hol vagy?

- Itt vagyok – hallom meg erőtlen hangját a fürdőszobából.

Mindössze néhány lépéssel átszelem az ablak és a fürdő közötti távolságot, és hevesen dobogó szívvel egyből benyitok.

Julie vizes testtel, egy szál törülközőben ül a kád szélén. Kezeit az ölébe ejti, és ujjaival játszik, amelyeket kitartóan figyel. Vizes haja göndör fürtökben omlik vállaira. Arcát azonban most sem kímélik sós könnyei, s kíméletlenül szántanak végig piros orcáin. Leguggolok törékeny teste elé, és kezeim térdeire teszem.

- Annyira fáj, hogy sírni látlak – simogatom lábait – Ha tehetném, visszahoznám őt. De nincs varázserőm.

- Pedig nem bánnám, ha lenne és használnád – szipogja.

- Egy napon gyönyörű családunk lesz – suttogom.

- Nekem nem kell másik gyerek. Soha többé nem akarok teherbe esni – rázza meg a fejét hatalmas meggyőződéssel, de tudom, hogy csak a gyász beszél belőle – Soha többé nem akarok szülni.

Válasz nélkül felállok és őt is felhúzom. Nehezen tartja meg magát, de kezeit egyből nyakam köré fonja. Nyakhajlatomba temeti arcát és könnyei bőrömet áztatják. Apró derekánál ölelem magamhoz, és simogatni kezdem hátát a törülközőn keresztül.

Hosszú percekig állunk így, míg nagyjából megnyugszik. Mikor elválunk egymástól, segítek neki felöltözni. Juliette a szülés előtt is sovány volt, de most jóval az alatt a súly alatt van. Mintha csak csontból és bőrből állna az én drága szerelemem.

Segítek neki átmenni a hálószobába, ahol megszárítom hosszú szőke haját. Az éjjeli lámpát kihúzom a hosszabbítóból és a hajszárítónak adom a kettőhúszat. Már sokszor láttam, hogy Julie hogyan szárítja a haját, és igyekszem én is úgy csinálni. Mikor végzek vele, még átfésülöm gyönyörű fürtjeit.

- Megígérsz nekem valamit? – kérdezem lágyan, mire csak kíváncsi pillantásokat kapok – Holnap eszel velem reggel, délben és este is. Legalább néhány falatot.

- Harry...

- Kérlek, Julie – adok egy lágy csókot arcára.

- Rendben – bólint, és könnyei ismét megjelennek gyönyörű szemeiben.

- Baby – simítom kezem arcára.

- Szeretnék meggyógyulni – súgja keservesen – Tudom, hogy nem kaphatjuk vissza Camille-t. Soha... Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy soha nem fogjuk őt elfelejteni. De szeretnék meggyógyulni, lelkileg.

- Mi segíteni fogunk, Juliette, mi itt leszünk veled – nézek mélyen szemeibe.

- Tudom – erőltet magára egy lágy mosolyt – De lehetséges, hogy szükségem lenne egy pszichológusra, egy szakszerű segítségre.

- Ahogy szeretnéd, mi mindenben támogatni fogunk – lehelek gyengéd csókot ajkaira...

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/