Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

3. évad - 8. fejezet

*Juliette szemszöge*

Az elmúlt hetek nem éppen a boldogságról szóltak az életünkben. Hiába telik az idő, a rémálmok továbbra is gyötörnek, bár szerencsére nem olyan intenzíven, mint eleinte. Most azonban elérkezettnek látom az időt arra, hogy egy újabb szintet lépjek a gyógyuláshoz. Egyszer be kell mennem a kislányom szobájába, aminek most jött el a pillanata.

Harry-vel kéz a kézben megyünk fel a lépcsőn, ő pedig bemegy a hálószobánkba. Mikor hazajöttem a kórházból, kulcsra zárta az ajtót, hogy ne tudjak bemenni, és ne csináljak odabent semmit. Kihozza a kulcsot, majd kinyitja a szobaajtót.

Ahogy belépek a szobába mindenütt kellemes krémszín és világosbarna fogad. Könnyeim azonnal záporként áztatják arcomat, míg én lélegzetvisszafojtva nézek végig a gyerekszobán. A jobb oldali falnál van egy háromfiókos pelenkázó ágy, amely felett kettő polc pihen a falon. A polcokon néhány dísztárgy nyugszik.

A pelenkázó ágytól balra egy gyönyörű fotel, amelynek színét nem tudom meghatározni. Számomra a nagyon halvány krémszín és a fehér között áll. A fotelen egy barna plüssmaci várta haza Camille-t. Az ülőalkalmatosság előtt egy kör alakú puff, amelyet gondolom lábtartónak szánt Harry.

A foteltól balra egy barna plüsselefánt áll az ablak előtt. A maci és az elefánt mögött lévő két ablakon kellemes fényáradat szökik be, a félig leengedett redőnyökön át. Az ablakokat egy nagyjából fél méter széles fal választja el egymástól. Harry egy világosbarna és krémszínű színkombinációban pompázó függönyt választott, amely inkább sötétítő volt, mintsem függöny.

A pelenkázó ággyal szemben helyezkedik el a kiságy, melynek bal oldali támláján egy zsebszerűség van. Fogalmam sincs mire használtam volna, de az biztos, hogy kiszolgálta volna az idejét. A kiságy három rácsán krémszínű masnik ékeskednek. Az ágy fölé hajló forgón négy állat van; egy farkas, egy őz, egy kutya és egy ló. Nem tudom ki párosította a vadonélő állatokat a háziállatokkal, mindenesetre gyönyörű.

Az ágy felett két kép van egy hatalmas keretbe foglalva. Az egyik képen Camille első ultrahangfotója, a másikon mi vagyunk Harry-vel, ahogy ő hátulról átkarolva tenyerét a kerek pocakomra teszi, én pedig kezeim az övére, és egy szívet formálunk. Az arcunkról lerí a mérhetetlen boldogság, amely akkor uralkodott az életünkön. A szoba közepén egy hófehér szőnyeg hevert, amely csak még inkább tökéletessé tette a szobát. Felette egy káprázatos csillár, amely fényt adott volna a sötét órákon.

Az ajtótól balra pedig egy gardrób, ahova a pici babaruhákat tudtuk volna pakolni. Gondolom a megvásárolt ruhákat Harry már be is pakolta.

- Mondj valamit - suttogja Harry, miközben átkarolja derekam.

- Gyönyörű és tökéletes - válaszolom sírva, ahogy kiengedem a benntartott levegőt.

- Menj beljebb nyugodtan.

Nem tétlenkedek. A kiságyhoz lépek, melyben apró plüssállatok sorakoznak egymás mellett. Egy apró takaró van összehajtva a plüssök előtt, amit együtt választottunk.

- Mennyivel jobb lett volna úgy látni ezt a szobát, hogy valamelyikünk karjában ott van Camille - simítok végig a kiságyon.

- Egy szép napon a gyermekünket hozhatjuk haza - karolja át hátulról a derekamat.

Ismét elakad a lélegzetem, és megrökönyödve megfordulok karjai között. Amint meglátja árulkodó tekintetem, csodálkozva kémlel tovább.

- Valami rosszat mondtam? - kérdezi megszeppenve.

- Ez Camille szobája lett volna - válaszolom és próbálok higgadt maradni - Sosem hoznám be ide a gyerekünk.

- Juliette...

- Nem, Harry! Nem akarok a gyerektémára gondolni - sóhajtom.

- Nem is azt mondtam, hogy most azonnal menjünk át a szobánkba és csináljunk gyereket - rázza meg a fejét hitetlenkedve.

- Tudom - hajtom le a fejem - Csak... - Harry kérdően tekint rám - Csak úgy érzem, hogy te már most belemennél, hogy legyen gyerekünk... De nekem nem megy. Lehet, hogy még évekig nem fog menni.

- Nem, idő kell mindkettőnknek. Legfőképp neked - ad egy puszit az orromra - Figyelj,... mit szólnál ahhoz, ha elköltöznénk innen? Persze csak idővel, nem rögtön holnap. De ez a ház nem köt jó emlékekhez. Sem téged, sem engem.

Harry-nek igaza van. Jót tenne a költözés, és talán a srácoktól is el kellene szakadnunk. A lakást, ahol Liam-mel laktam együtt, már eladtuk, mikor visszaköltöztünk. De kétlem, hogy ennek a döntésnek lakás lenne a vége. Sokkal valószínűbbnek tartok egy kertes házat.

- Igazad van - bólintok.

- Ez komoly? - csillan fel a szeme.

- Igen. Beszéljünk a többiekkel és utána meglátjuk, hogy találunk-e olyan helyet, ahol szívesen laknánk.

- Szeretlek - súgja ajkaimra, és mielőtt viszonozhatnám, vallomását megcsókol.

Lassú és érzelmes csókban részesít, melybe minden porcikám beleremeg. Mikor elválunk egymástól, elenged én pedig a szoba minden egyes centiméterér a szívembe zárom. Minden plüsst, minden apró ruhát, amelyet a szekrényben találok. Minden apró részletet, melyeket örökre a szívembe zárok. Leülök a fotelbe, Harry pedig elém guggol. Néhány kósza könnycsepp mindkettőnk arcán legördül, de nem szólunk egy szót sem a másikhoz. Csak csendben, belül ordítva, gyászoljuk a kislányunkat.

Egy ideig még benn maradunk a szobában. Mikor Harry feláll, felém nyújtja a kezét, amit én elfogadok és én is felállok eddigi ülőhelyemről. Az ajtóhoz sétálunk, s eközben Harry a derekamat karolja át. Még utoljára visszafordulok, és újra körbenézek a gyönyörű, gyerek nélküli gyerekszobában. Ide kellett volna jönnöm éjszakánként, mikor felsír Camille. Itt kellett volna töltenem a napom jelentős részét, miközben pelenkázom vagy altatom a lányom...

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/