Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

11. fejezet

- Miért járna ezért büntetés? – állok fel az ágyamról, és teszem fel a kérdést ingerülten.

- Mert hozzám tartozol, csakis hozzám – sötétedik el a tekintete.

- Egy beszélgetés miatt nem vagyok hajlandó elviselni a hülyeségeid – morgom, majd ki akarok menni a szobámból, de ő visszaránt a karomnál fogva és az ágyra lök.

Ezúttal nem engedhetek neki. Túl sokat képzel magáról és a világ minden hatalmát a kezében érzi. Valakinek le kell törni a szarvait, és ez a valaki én akarok lenni.

Mielőtt rám vethetné magát, felállok az ágyról, így mindössze néhány centi választ el minket.

- Nagyon felbátorodtál, Cica – suttogja a szavakat ajkaimra – Liam biztatott erre?

- Nem – rázom meg a fejem magabiztosan – Csupán nem engedem, hogy úgy bánj velem, mint egy utolsó kapcaronggyal. Lehet, hogy nektek dolgozom és ezáltal te kihasználsz, amikor kedved tartja. De én is emberi lény vagyok. Nem tűröm el, hogy úgy bánj velem, mint egy senkivel.

Harry megrökönyödve áll előttem, mint egy faszent. Szemei kikerekednek, ajkai „o" alakot formálnak. Néhány lépést hátrál, ezzel eltávolodva tőlem. Leülök az ágyamra és mély levegőt veszek. Nem akarom, hogy bántson, és azt sem, hogy kihasználjon.

Harry leguggol elém és kezét a térdeimre rakja. Valami különös, bizsergető érzés fut végig egész testemen, az érintése hatására.

- Virágszálam, ez a világ nem csupa játék és móka – mondja – Itt pedig én vagyok a főnök és azt teszed, amit mondok. Valamint úgy bánok veled, ahogy kedvem tartja – mondja negédesen.

- A húgoddal és az embereiddel ezt megtehetted – nézek a szemébe – De én nem állok be a sorba.

- Hogy mered a szádra venni a húgomat? – kiáltja.

A következő pillanatban feláll és tenyere az arcomon csattan. Az ütéstől fejem elfordul, arcom lángolni kezd. Tüdőm egyik pillanatról a másikra légszomjjal küzd. Az ijedségtől gyorsan kapkodom a levegőt, és fejem visszafordítom Harry felé.

Szemei feketén ragyognak, akár a legsötétebb éjszaka. Mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. Halántékán az erek szemmel láthatóan ki vannak dagadva. Majd' szétveti az idegesség.

- Ne merészeld még egyszer a szádra venni a húgom – üvölti – Megértetted?

Feltápászkodok az ágyról és kirohanok az ajtómon. Könnyáztatott arccal próbálok rájönni, hogy hol lehet Liam.

- Vanessa, azonnal gyere vissza – üvölti Harry.

Lefutok a lépcsőn, abban bízva, hogy Liam a földszinten van. Szerencsére hamar megpillantom őt. A lépcső felé indul, de amint meglát elém fut és magához húz.

- Mit csinált veled?

- Meg... megpofozott – felelem dadogva.

A lépcsőn Harry lépteinek hangja hallatszik. Liam kipördít öleléséből és a háta mögé húz. Harry pillanatok alatt előttünk terem.

- Liam engedd el – dühöng.

- Állj le, haver – csitítja Liam.

- Soha, senkinek nem engedtem, hogy szájára vegye a húgom. Nem ő lesz az első – kiáltja.

- Haver, – lép egyet előrébb Liam – az, hogy Vanessa-t bántod, nem fogja visszahozni Sarina-t.

- Sarina neve szent, és sérthetetlen.

- De attól nem jön vissza, ha mást bántasz... Tudom, hogy hiányzik és fáj az elvesztése. Nekem is ugyanúgy, a mai napig. De nem megoldás az, ha tönkreteszem mások életét... Vanessa nem érdemli ezt. Gondolkodj, Harry!

Nem mertem volna arra gondolni, hogy látom összeomlani a nagy Harry Styles-t. De megtörténik. Tekintetéből eltűnik a harag és helyét valami egészen más veszi át. A szeretet. A igaz testvéri szeretet. Leül a kanapéra és tenyereibe temeti arcát. A keze, amely arcához ér, néhány perce még az én arcomon csattant.

***

Estig nagyon nehezen telik el az idő annak ellenére, hogy végig beszélgetjük a délutánt Avery-vel és Eleanor-ral. Sophia egész délután a házban volt, és ki sem jött onnan. Az udvaron eltöltött néhány óra némileg elfeledteti velem a mai nap történéseit, de teljesen, úgy gondolom, semmi sem tudja ezt megtenni.

A traccsparti alatt megtudtam, hogy Eleanor-t kicsapták a középiskolából, mikor túl sok volt a balhéja, amibe akkori barátja rángatta bele. Emiatt szülei kitagadták otthonról, s néhány hónap múlva pedig már a fiúk között tengette mindennapjait.

Avery édesanyja – mint tudomásomra jutott – a lány születésekor meghalt. Autóbalesetet szenvedett, minek következtében csak Avery-t tudták megmenteni az orvosok. Akár csak engem, Avery-t is egy nővérrel áldotta meg a sors, aki nyolc évvel idősebb nála. Ő azonban édesapjukkal és a férjével él, Texasban. Csak Naomi tudja, hogy mi Avery valódi munkája, amiről rendszeresen próbálja is lebeszélni.

Harry a nap folyamán kijelentette, hogy ma este ismét az övé leszek. Azonban már túl vagyunk a vacsorán és immár tíz óra is elmúlt, azonban ő jelét sem mutatta annak, hogy valóban meg akarja ismételni a tegnap estét. Aminek őszintén örülök. Remélem, minél többször fordul elő az ilyesmi, mielőtt megölöm.

Hiába minden próbálkozásnak, éjfél előtt még mindig álmatlanul forgolódom az ágyamban. A szobámba csak a Hold titkokat rejtő fénye ad némi világosságot. Csendes szenvedésem egy hatalmas üvöltés szakítja meg. Egy fájdalmas üvöltés, amelyet még megannyi szenvedéssel teli kiáltás és ordítás követ. Kimegyek a folyósóra a hangokat pedig Harry szobája felől hallom. Néhány másodpercnyi tanakodás után azonban úgy döntök, hogy bemegyek hozzá. Nem bírom hallgatni, ahogy szenved. Hiába bánik velem rosszul, ő is csak ember...