Birtokolva

1. fejezet

  – Mr Malfoy – mondta Harry kimért, már-már monoton hangon. Általában felállt, ha üdvözölt egy látogatót, és felajánlotta, hogy fogjanak kezet, de általában nem keresték fel volt halálfalók az irodáját a Varázsbűn-üldözési Főosztályon. Valójában, amikor Harry előző nap meglátta, hogy a találkozó időpontja megjelent a határidőnaplójában, arra gondolt, hogy vagy a pergament vagy a pennát – valószínűleg mindkettőt – le kellene cserélnie.

Csak még nem volt ideje újakat rendelni.

– Mr Potter – mondta Lucius Malfoy résnyire szűkült, vizslató szemmel.

Harry végignézett rajta az előző három, Azkabanban eltöltött év jelei után kutatva. Csak roppantul keveset talált. Lucius hosszú hajába már ősz tincsek vegyültek, és bár a férfi ugyanolyan büszke testtartással állt, mint mindig, a háta mintha kissé meghajlott volna.

Vagy talán csak ezt szeretném látni, gondolta, Harry. Mindig is úgy tartotta, hogy Voldemort lelkes hívei szemérmetlenül enyhe büntetést kaptak. Azokat, akik be tudták bizonyítani, hogy kényszer, vagy egyenesen az Imperius hatása alatt cselekedtek, még elnézőbben kezelték; a legtöbb esetben csak egy rövid ideig tartó háziőrizet-bűbájt vetettek ki rájuk. Kész botrány, ahogy Molly Weasley nevezte.

A varázsvilág azonban egyértelműen el akarta felejteni a múltat és tovább kívánt lépni. Most, hogy Voldemort meghalt, az emberek már nem annyira vágytak rá, hogy a halálfalókat azzal a szigorral büntessék, mint amit egyébként megérdemeltek volna.

Vagy talán, gondolta Harry sötéten, a világ azért vágyott felejteni, mert a feledni óhajtók közül sokan maguk is bűnrészesek voltak.

Harry nem kínálta hellyel Luciust. Túl akart ezen lenni, a férfit pedig az irodáján kívül tudni, amilyen hamar csak lehetett.

– Mi szél hozta az Auror Parancsnokságra, Mr Malfoy?

– Azt hiszem, ön tökéletesen jól tudja, mi szél hozott ide.

Minden szava fagyosan csengett. Az egyetlen gond csupán az volt, hogy Harry nem tudta.

– Van jobb dolgom is, mint kitalálósdit játszani önnel, Malfoy. Nyögje ki, miért jött, vagy tűnjön el az irodámból. Bűncselekményt akar jelenteni, panaszt szeretne tenni az egyik aurorom ellen, vagy...

– Maga – szakította félbe Malfoy. – Maga ellen teszek panaszt.

Harry meglendítette a pálcáját, hogy magához hívjon egy pergamentekercset.

– Nos, akkor itt van a nyomtatvány. Kérem, töltse ki a váróban. Ha kész, meg fog jelenni a beérkező küldeményeim közt. – Harry egy vesszőkosárkára mutatott, ami tömve volt a rá váró mindenféle, munkával kapcsolatos üggyel. – Foglalkozok vele, amint időm engedi.

Malfoy rá sem pillantott a tekercsre, ami kiterítette magát Harry asztalán.

– Ez nem minisztériumi ügy, Potter.

– Akkor vagy mondja el világosan a panaszát, vagy tűnjön el az irodámból. Nekem mindegy, melyiket választja.

Malfoy elhúzta a száját.

– Azt meghiszem. És nem áll szándékában könnyíteni a fiam szenvedésein sem, igaz?

Harry nyíltan rámeredt a másik varázslóra.

– Miért tennék érte két szalmaszálat keresztbe?

– Persze, hogy nem tenne – köpte Malfoy. – Időpocsékolás volt idejönnöm. Megmondtam a feleségemnek is, hogy az lesz. Ha Draco meghal, az az ön lelkén fog száradni.

Harry összeszorította az állkapcsát.

– Véleményem szerint Draco a mágia pazarlása. De ha valaki mégis megátkozta, hát biztos lehet benne, hogy az ügy maradéktalanul ki lesz vizsgálva, függetlenül attól, hogy mit gondolok önről vagy a családjáról.

– A családomról? Ezt mulatságos a maga szájából hallani.

Harry most már bosszús is volt és össze is volt zavarodva – ami sosem jó párosítás. Meg sem próbálta elrejteni az ingerültséget a hangjából.

– Malfoy, miben mesterkedik? Akármi is van a fiával, annak semmi köze hozzám.

Lucius Malfoy egy hosszú pillanatra teljesen elnémult, mintha mérlegelné a szavait, vagy talán a lehetőségeit. Végül azonban csak egyetlen rövid kijelentést tett:

– Felejtse el, hogy ide jöttem.

Egy köpenysuhanással már el is tűnt, Harry pedig magára maradt a folyosó márványpadlóját végigkopogtató sétapálca hangját hallgatva.