Birtokolva

49. fejezet

  – Jó reggelt! – köszönt Draco, amikor Harry lejött a lépcsőn. Különös... szinte olyan volt, mintha Harryre várt volna. – Jól aludtál?

– Nem – felelte Harry szűkszavúan. Vagy hajnal négyig forgolódott, mire végre elaludt. Többször is gondolt rá, hogy bevesz egy fél adag altatót, de mi van, ha Dracónak szüksége lesz rá az éjszaka folyamán vagy rémálma lesz azoktól, amiken keresztülment, vagy...

– Én aludtam. – Draco vállat vont. – Nem valami jól, de azért aludtam.

Harry észrevette, hogy már sokkal jobban néz ki. Eltűntek a vörös karikák a szemei körül, és a kimerültség is a testtartásából. A haja sem volt már ápolatlan. Egyértelműen visszatért a megszokott tisztálkodási rutinjához, amitől a kinézete...

A francba is. Sokkal jobb volt, mint szimplán szalonképes, ahogy Harry kérte.

Harry megnyalta az ajkát; a gondolatai Draco szűk szabású, sötétszürke talárjánál kezdtek időzni, ahogy az anyag művészien szétnyílt a derékrész alatt, hogy felfedje a lágy fekete nadrágba bújtatott karcsú lábakat...

– Éhes vagy? Elkezdtem reggelit készíteni.

Még szép. De Harry valami másra éhezett, nem ételre, ami teljességgel helytelen volt ilyen körülmények közt. Draco csak nemrég vesztette el a férjét, úgyhogy nem állhatott ott utána vágyakozva. De legalább Draco félreértette, hogy megnyalta az ajkát.

– Ja, éhes – mondta Harry, még ha nem is volt az. Hogy is lett volna az, amikor annyira undorodott magától? Dracónak most egy barátra volt szüksége, csessze meg. Barátra.

Harry akkor és ott elhatározta, hogy a legjobb barát lesz, akit Draco valaha látott. Ami sajnos nem jelentett sokat, mert Draco olyanok közt nőtt föl, mint Crak és Monstro.

– Akkor reggeli. – Draco az étkező felé fordult. – Mindjárt készen vagyok, ha esetleg le szeretnél ülni...

O-ó. Dracónak szüksége van arra, hogy szolgálja Harryt valamilyen mértékben, de kezdett túlságosan belehelyezkedni a szolga szerepébe. Ami pedig egyáltalán nem volt, mindegy, mi a véleménye erről a Res mea esnek.

– Bemegyek a konyhába és segítek befejezni...

– Kérlek. Már volt szerencsém a nem túl ihletett konyhai próbálkozásaidhoz. És még csodálkozol, hogy inkább a kezembe vettem a főzés ügyét? Hol tanultál? Vagyis inkább hol nem sikerült megtanulnod?

– Senki sem tanított – felelte Harry nyíltan.

– Ez az agglegények átka, mi?

Harry kis híján azt felelte, hogy igen. Sokkal könnyebb lett volna... másrészről viszont Draco már tényleg tudott pár dolgot, Harry pedig belefáradt a hazudozásba. Akaratlanul is hazudott, amikor az igazság megbántotta volna Dracót, vagy sérült volna tőle, de most nem ez volt a helyzet.

– Öm, nem pontosan. Négy éves korom óta főzök, de inkább csak belöktek a konyhába és megmondták, hogy csináljak valamit.

Egy pillanatig Draco arcán nem látszott más, csak üres meglepettség. Vagy talán zavar. Aztán a vonásai megfeszültek, ahogy felfogta a burkolt célzást.

– Azok az átkozott muglik.

– Elmeroggyantak, tudod – mondta Harry gyorsan. – Nem... öm, nem reprezentatív értékűek...

– A muglik tekintetében. Igen, emlékszem. Azt hiszem, magam is ugyanezt mondtam Weasley és Granger előtt. Hmm... szerinted zavarná, ha továbbra is Hermionénak hívnám?

Harrynek sikerült nem eltátania a száját, de csak nehezen.

– Én... nem, nem hiszem, hogy zavarná. Tervezed, hogy továbbra is rendszeresen találkozol vele, most, hogy emlékszel... öm, mindenre?

– Talán egyszerűbb, ha nem említem, hogy már emlékszem – elmélkedett Draco. – Számításba véve, hogy szinte biztosan felmérgesíti majd Weasley-t. Ő nem egyezne bele abba, hogy egyszerűen csak tiszta lappal kezdjünk. Amit egyébként megértek.

– Nem gond – felelte Harry erőtlenül. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Draco Ront nem akarta a keresztnevén szólítani. De végül is abba sem egyezett bele, hogy Harryt szólítsa a keresztnevén.

Nem gyakran fordult elő, hogy Harry féltékeny legyen Hermionéra, de ez most egy olyan alkalom volt.

– Ami a meglátogatását illeti... – Draco vállat vont, miközben elfordult, hogy folytassa útját a konyhába. – Elég sokat leveleztünk, ahogy már valószínűleg tudod is. Nem szeretném ezt abbahagyni, mert lenyűgöző meglátásai vannak. Arról nem is beszélve, hogy aligha hagylak étterembe menni úgy, hogy mindössze csak ők ketten védelmezzenek téged a sajtótól. Egyikőtök sem tudja, hogyan működnek ott a dolgok.

Harry a pultnak támaszkodott, nem messze a tűzhelytől, ahol Draco egy lenyűgöző tojásos ételt bökdösött, amit szeretett készíteni. Formára sült tojásnak nevezte. Harry felsóhajtott az élvezettől, amikor először megkóstolta, annyira ízlett neki.

Nem is csoda, hogy Draco nem rajongott Harry kezdetleges tükörtojásaiért.

A tűzhely persze nem volt begyújtva; Draco mágikus tűz fölött főzött, mint mindig. Harry egy pillanatra elgondolkodott, melyik pálcát használja vajon, most, hogy kettő is van neki. De ez buta kérdés volt. A galagonyapálca nem működne jól neki, nem, amíg Harry a gazdája.

– Öm... akkor nem akarod visszakapni a pálcádat?

Draco odafordult, és csak bámult rá.

– Már visszakaptam.

Harry összerezzent. Nem csoda, hogy utált interjúkat adni. Sosem bánt jól a szavakkal.

– Úgy értem, jól működik neked, vagy szeretnéd rendesen visszakapni, úgy értem, öm... hogy felismerjen téged, mint gazdáját?

– Nem kell felhánytorgatnod – szűrte Draco a fogai közül.

Harrynek nem ez volt a célja. Csak segíteni akart.

– Nézd, csak annyit kell tenned, hogy átadod nekem, aztán visszaveszed egy Capitulatusszal, aztán...

– Ha szándékosan hagyod, hogy elvegyem – felelte Draco hűvösen –, a pálcám ezt tudni fogja, és továbbra is téged fog a létezése értelmének tartani.

– Rendben, akkor simán csak magamnál fogom tartani és meglephetsz, amikor csak akarsz...

– Ha mindig ilyen naivan bíztál az emberekben, csoda, hogy megérted a tizenkét éves kort – motyogta Draco miközben a nyírfa pálcájával felmelegített egy tányért, aztán tojást és szószt kanalazott rá. – Merlin szerelmére, Potter. Nem ajánlhatsz fel ilyesmit, hogy csapjak le rád meglepetésszerűen. Ez ostobaság.

– Nem okoznál sérülést...

Draco éles és kellemetlen hangon felnevetett.

– Nem, nem okoznék. Mivel nem is tudnék. Most rögtön hagyjuk abba ezt a társalgást. Nem vagyok képes párbajozni veled. Abban a minutumban, hogy azzal a szándékkal venném elő a pálcám, hogy kiszórjak bármit ellened, akár egy lefegyverző bűbájt, a szolgabűbáj felkelne, hogy megakadályozzon. Félholtan fuldokolnék tőle, mint akkor, amikor anyám ostoba módon úgy döntött, hogy hazudik neked? Vagy úgy végzem, hogy a szívgörcsök miatti fájdalomtól vonaglom? Nincs sok értelme kideríteni, mivel ez mind már azelőtt megtörténne, hogy kiszórnám a bűbájt, hogy visszavegyem a pálcámat!

– A francba. – Erre tényleg emlékeznie kellett volna Harrynek. Draco használhatott pálcát a szolgálat közben, de őellene soha, és talán a Capitulatus is számított. – Nos, akkor hadd legyen nálam egy ideig a galagonyapálca, aztán végzek pár kutatást, és meglátom, lehet-e valamit tenni...

Draco az asztalhoz lebegtette a tányért, aztán megbűvölt néhány félbevágott narancsot, hogy kifacsarják magukat a levegőben, a lé pedig az alattuk lévő pohárba folyjon. Anélkül szólalt meg, hogy Harryre nézett volna.

– Ha ez a vágyad és kívánságod, engedelmeskedem, mivel nem tagadhatok meg tőled semmit...

Nem, dorgálta magát Harry szigorúan. Nem szabad szándékosan félreértelmezni...

– Ugyanakkor részemről – folytatta Draco, még mindig olyan nyugodt hangon, hogy az már hátborzongató volt – inkább megtartanám a pálcát.

– Miért? – tette fel Harry az ésszerű kérdést. Legalábbis ő annak hitte. – Mi van, ha neked nem működik, én viszont rá tudnék jönni, hogy hogyan vegyem rá mégis? A parancsnokságnak igen jó eszközei vannak...

– Ennek a pálcának érzelmi értéke van.

Uh-óh. Vagyis inkább, basszus.

– De ez volt a halálfaló pálcád, és azt hittem, hogy te már... már...

– Megtagadtam mindezt? – Draco megfordult, hogy szembenézzen vele. – Ó, már megtagadtam. De nem erről beszélek. Nikolai miatt van érzelmi értéke.

Harry még mindig nem értette.

– De már azelőtt elvesztetted a pálcát, hogy találkoztál volna vele!

– Ez az oka annak, hogy találkoztunk. Ennyire egyszerű. – Draco hirtelen leült az apró konyhaasztal mellé. – Inkább nem beszélnék erről, Potter. Nem bánod?

Ha így kérik, mi mást tehetett volna Harry, mint hanyagolja a témát?

– Rendben. Jól néz ki – mondta leülve a Dracóval szemben lévő székre. Egy falat, és a mennyekben járt. Egyszer már kérdezte, hogy mi a titka a sült tojásnak, Draco pedig azt mondta, hogy friss tejszín és gróji sajt. Azonban Harry szerint ennél többnek kellett lennie a dologban.

Csendesen ült az első és a második falat közt, lassan felismerve, hogy valami nincs rendben. Egy tányér, egy pohár, és Draco nyugodtan ül vele szemben, mintha a legkevésbé sem állna szándékában, hogy bármit is egyen. Basszus.

– Mondtam, hogy ne főzz rám, csak ha mindkettőnkre főzöl!

– Nem, nem mondtad. – Draco keresztbefonta a karját a mellkasán, és egy kicsit előre hajolt. – Azt mondtad, főzhetek neked is, ha már mindkettőnkre főzök.

– Úgyis tudod, hogy értettem – mérgelődött Harry.

– Őszintén szólva elég ritkán tudom egyértelműen, hogy mit akarsz. Azt gyanítom, hogy magad sem tudod. Ha szeretnél parancsot adni, attól tartok, sokkal pontosabbnak kell lenned, főleg miután olyan sokat adtál már, amit nem is gondoltál komolyan.

Ez igaz volt.

– Én csak azt akarom, hogy egyél, Draco.

– Tényleg nem vagyok éhes.

– Ez depresszió, és ez... öh, biztos vagyok benne, hogy teljesen normális azt elnézve, miken mész keresztül – mondta Harry halkan. – De ha még sokáig ezt csinálod, nagyon beteg leszel...

– Ó, biztos vagyok benne, hogy a Res mea es eléri majd, hogy ételt vegyek magamhoz, ha már túl beteg leszek ahhoz, hogy szolgáljalak.

– Múlt éjjel hasogató fejfájásod volt, amiért nem ittál elég vizet! Nem teheted ezt magaddal, Draco, nem...

– Kész tyúkanyó vagy, nem igaz?

– Ó, fogd be! – Harry mogorván nézett, mielőtt még Draco feltehette volna a nyilvánvaló kérdést. – És nem, ez nem egy kibaszott parancs.

– Mmm, már mondtad, hogy hagyjalak figyelmen kívül, amikor ilyesmiket mondasz. És vissza is tértünk oda, hogy magad sem tudod, mit akarsz tőlem.

Tudom, mit akarok tőled, gondolta Harry elkeseredetten, még ha azt is kívánta, hogy Draco bár ne lenne annyira mardekáros mindent illetően. Kiforgatja Harry szavait, módot keres arra, hogy ignorálhassa azt, amit Harry teljesen egyértelműen kér, és úgy tünteti fel az egészet, mintha Harry hibája lenne, hogy ő ezt teszi!

De végül is Draco minden porcikájában mardekáros volt, és...

Hirtelen valami beugrott Harrynek. Talán a saját módszereivel lehetne a legjobban kezelni egy mardekárost. És nem mintha Harrynek nem lennének mardekáros vonásai, nem igaz?

– Szerintem Nikolai is azt akarná, hogy egyél – mondta, kihívóan felvonva a szemöldökét. – Nekem úgy tűnik, rendes fickó volt, és...

– Mintha lenne fogalmad róla, milyen fajta ember volt – gúnyolódott Draco.

Ez betalált, de Harry akkor is tudott pár dolgot. Csak egy rendes ember – olyan, aki gondol a másikra is – mondhatta azt Dracónak, hogy tartsa meg a ládát, mert egy nap még találhat magának másvalakit. Még amikor ez a Nikolai haldoklott, akkor is Dracóra gondolt, próbálva biztosítani, hogy Draco nélküle is élje az életét és boldog legyen.

Valaki mással.

Ám Harry aligha akarta ezt megemlíteni. Nem volt nagy ötlet felhozni a témát előző este, és ennyi elég is volt belőle.

– Nos, akkor addig nem eszem, amíg te sem – mondta Harry eltolva a tányérját. Ami a mardekáros trükköket illeti, ez eléggé béna volt, de ez volt a legjobb, amivel Harry hirtelen elő tudott állni.

– Ó, ez annyira alantas.

– Nem fogom megenni a főztöd, miközben te ott ülsz éhesen – felelte Harry makacsul. – Már volt ilyen beszélgetésünk, ha jól emlékszem.

– De nem vagyok éhes!

– Én igen – hazudta Harry, próbálva nem vigyorogni. Még a végén mardekárosabb lesz, mint egy mardekáros. – Majd éhen halok. És a tojásnak, amit csináltál, isteni az illata. Hozzá friss narancslé, színtiszta mágiával facsarva? Mmm.

– Te komolyan aljas vagy – Draco kivillantotta a fogát. – Nem tudom leerőltetni az ételt, amikor így érzem magam. Azt akarod, hogy rosszul legyek?

Minden humorosság elillant.

– Nem, persze, hogy nem. Azt akarom, hogy jobban legyél.

– Ez nem betegség. Nem fog megjavulni.

Harry tudta, hogy meg fog. Bár ő nem veszítette el a párját, de elég szerettét elvesztette, és noha a fájdalom soha nem szűnt meg teljesen, nem maradt örökké annyira kínzó, mint az elején.

Azt is tudta, hogy nincs értelme ezt ki is mondani. Ő sem hitte el, amikor Molly Weasley mondott neki ilyesmiket. Őszintén szólva idegesítőnek találta a közhelyeit, és még annak hatására sem volt hajlandó ráfigyelni, hogy az asszony is veszített már el számára fontos embert.

A bánat már csak ilyen volt, és korán elveszíteni egy férjet... Harry el sem tudta képzelni, milyen lehet.

– Akkor is úgy gondolom, hogy azt akarná, hogy egyél – mondta halkan. – Csak egy kicsit. Kössünk... egyezséget. Főzhetsz, mivel élvezed, de amikor leülünk együtt, legalább meg kell kóstolnod mindent, amit főztél. Rendben?

Draco meglehetősen vészjóslóan nézett rá.

– Eszel rendesen, ha ezt megteszem?

Harry elgondolkodott, hogy vajon erőltesse-e még egy kicsit, mert mostanra úgy tűnt, hogy a „Harry nem eszik" kártya egész hatásos. Még szép, hogy az, ha a Res mea es is bejátszik a képbe. Dracónak védelmeznie és szolgálnia kell a gazdáját. Egyértelműen nem viselkedhet úgy, hogy ez Harry éhezéséhez vezessen.

De azért talán jobb, ha mégsem viszi túlzásba.

– Igen, rendesen eszem, ha legalább egy kicsit elkezdesz enni.

– Ó, hát jó – mondta Draco olyan hangon, mintha Harry azzal zsarolta volna, hogy adja át a koronaékszereket.

Elkezdte hátra tolni a székét, de Harry megrázta a fejét.

– Én jövök.

Könnyű volt megidézni egy tányért, de Harry nem ismerte azt a bűbájt, ami kifacsarta a narancsot, úgyhogy ezt a részét kézzel csinálta.

Draco megforgatta a szemét, amikor letette elé a tányért és a poharat.

– Ez lényegesen több, mint egy falat, Potter.

– Sokat csináltál. Na akkor? Hajrá. – És arra az esetre, ha ez nem lett volna elég egyértelmű utasítás a bűbájnak, hozzátette: – Egyél!

Ha Harry azt remélte, hogy egyik falat majd a következőhöz vezet, most csalódnia kellett.

– Olyan az íze, mint a fűrészpor – panaszkodott Draco. Az arckifejezését látva Harry meglepődött, hogy nem köpte ki az ételt. Draco megidézett egy szalvétát és finoman megtörölte a száját.

– Ez nem igaz. Szerintem csodás. – Harry bekapott egy nagy falatot, és megízlelte. – Ahogy a tejszín elvegyül... kimondottan lenyűgöző, hogy ilyen jól tudsz főzni, miközben meg sem kóstolod, tudod, hogy kell-e még valami hozzá.

– A tapasztalat és a jó szaglás csodákra képes. – Draco elfintorodott. – Ezért voltál olyan sötét bájitaltanból? Mert nem kóstolhattad meg, amit főzöl?

Harry nevetett.

– Hé, hatodikban egész jó voltam. Ne mondd, hogy nem vetted észre.

– Azon mindig is törtem a fejemet. Most már összeállt. Piton könyvében nem csak ellenségekre való átkok szerepeltek, igaz?

– Öh, igaz. Mindenféle trükkök, fortélyok és hasznos tippek. – Harry elvörösödött, de csak egy kicsit. – Hermione csalásnak nevezte.

– Jobb forrásból dolgozni nem csalás. És a csalás nem szükségszerűen helytelen. Néha az a legjobb választás.

– Pont, mint a kapitányságon – vonta össze Harry a szemöldökét. – El sem hinnéd, mennyi papírmunkám van. Néha egyszerűbb csak azt megcsinálni, ami feltétlenül szükséges, és figyelmen kívül hagyni a szabályokat.

– Ez az erősséged, gondolom. És apropó parancsnokság... – Draco nyomatékosan az ajtó fölött lógó órára nézett. – Nem fogsz elkésni?

– Nem hiszem, hogy bemegyek ma.

– Potter, tegnap is lógtál a munkából.

– És? – Harry vállat vont. – Nem mintha szükségem lenne a pénzre. Akkor is rendben meglennénk, ha elveszteném a munkám, még ha a te...

Elhallgatott, mielőtt még megemlítette Draco hatalmas vagyonát. Draco rejtélyes jótevője nyilvánvalóan Nikolai volt.

– Nincs szükséged a pénzre, de a munkára igen. Azt meg kell csinálni, és jóllehet, hetekig is lóghatnál anélkül, hogy rád szólnának, mivel Shacklebolt jól tudja, mivel tartozik neked, mégsem így akarnál lavírozni, ugye?

A francba is. Ez úgy hangzott Harrynek, hogy Draco alaposan bekerítette, és most kicselezi őt. És szinte erőlködés nélkül.

– Még egy vagy két nap miatt nem fognak haragudni. Neked pedig...

– Nekem pedig mi? Itt van rád szükségem? Kérlek.

– Szerinted mit kellene gondoljak? Még csak nem is eszel, ha én nem ösztökéllek.

Draco erre bekapott még egy falatot, ezúttal egy nagyobbat, és látványosan megrágta, aztán jó hangosan lenyelte.

– Na, elégedett vagy? Menj dolgozni, Potter.

– Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet...

– Nem fogok semmi drasztikusat csinálni, ha emiatt aggódsz.

Harry összerezzent. Utált ennyire átlátszó lenni.

– Nos, beszéltél olyasmiről, hogy meg akarsz halni...

– Én azt akarom – szűrte Draco a fogai közül –, hogy Nikolai-jal lehessek. Úgyhogy a halálra gondolok, persze, hogy arra, mert annak a küszöbét lépte át! De basszus, Potter, több mint két évig dolgoztam a Misztériumügyi Főosztályon! Van némi fogalmad arról a helyről, legalábbis így hallottam. Tudom, hogy a halál nem juttatna el szükségszerűen hozzá. Több minden... van ott, mint egy túlvilág.

Harry csak pislogott.

– A Fátyollal dolgoztál?

– Nem. Az asztronómiát tanulmányoztam, már mondtam. De eljutottak hozzánk pletykák arról, hogy mik folynak más csoportokban.

– Mi lett az „erről nem beszélünk" dologgal?

Draco felhorkantott.

– Mit mondhatnék? Pár munkatársam nem az eszéről volt híres. Amikor egymással beszéltek, olyan alapvető elővigyázatosságokra sem vették a fáradságot, mint kiszórni egy Disaudiót. Sokkal többet tudok, mint amennyit elvileg tudhatnék. Elég annyi, hogy az öngyilkosság nem megoldás a bánatomra.

Ő most már magával hal, hallotta Harry Narcissa Malfoy szavait az elméjében. Csessze meg. El kéne mondania Dracónak ilyesmit? Talán nem.

De attól még ez jelentheti azt, hogy Draco nem tudja megölni magát.

Harry akkor is vonakodott attól, hogy a sorsára hagyja őt egész nap.

– Menj dolgozni, Potter! – mondta Draco fáradt hangon. – Ha tényleg ennyire a rögeszméd vagyok, holott csak Merlin a megmondhatója, miért, akkor szórj ki valami magas szintű auroros megfigyelőbűbájt, hogy ellenőrizhess.

– Nem használhatok ilyet engedély nélkül.

– Mintha az előbb azt mondtad volna, mennyire utálod a bürokráciát. Ez a saját házad, könyörgöm. Én pedig a rabszolgád vagyok. Azt hiszed, panaszt fogok tenni? Már hónapokkal ezelőtt is megtehetted volna ahelyett, hogy azokat a hülye üzeneteket küldeted velem a kandallón át.

– Nos, igen, de gyakorolnod kellett a nyelvhasználatot.

– De most már nem kell. – Draco várt egy pillanatig. – Vagy szórd ki a bűbájt, vagy ne, de menj már el abba a rohadt munkába. Nincs szükségem rá, hogy egész nap a sarkamban légy.

Harry beharapta az ajkát.

– És mit fogsz csinálni?

– Amit általában. Gondozom a kertet. Olvasom... Piton könyvét, ha megengeded.

Ó, igen. Harrynek eszébe jutott, hogy kísértésbe vihetik Dracót a veszélyes varázsigék, de ez még akkor volt, amikor nem emlékezett rá, hogy bármennyit is tud. Most már talán nem számít.

– Persze – felelte, felemelve a pálcáját és elmormolva egy Invitót.

– Köszönöm – válaszolta Draco ünnepélyesen, a mellkasához szorítva a kopott, régi könyvet. – Bárcsak jobban ismerhettem volna. A haláláig nem is tudtam, milyen figyelemre méltó személyiség volt valójában. És... csak Nikolai halála után tudtam meg, hogy hiba volt őt lekicsinyelnem, amiért félvér volt.

– Van egy portréja McGalagony irodájában, Ha szeretnéd, meg...

– Nem – vágta rá Draco. – Nem állok rá készen. A könyv... egyelőre elég.

Amikor egy szörnyű gondolat ötlött Harry eszébe, olyan erősen harapott az ajkába, hogy kiserkent a vére.

– Mi az?

Harry megrázta a fejét.

– Mi az, basszus? Nem tudlak szolgálni, cseszd meg, ha nem mondod el, mi miatt nézel így!

– Én... én...

– Nyögd már ki!

– Van Nikolai-nak portréja?

Draco olyan hirtelen állt föl, hogy az egész asztal belerázkódott.

– Nem. Nincs portréja.

Harry nyelt egyet, mert utálta, amit mondani készült. De akkor is ki kellett mondania! A hallgatás nem lett volna helyes.

– Készíttethetnél egyet...

– Tényleg azt hiszed, hogy én még nem gondoltam erre? – kérdezte Draco emelt hangon, ami már szinte kiabálás volt. – Nem vagyok mugli, Potter! Tudom, hogy mire képes a mágia! Nem rendelhetek portrét, őróla nem! Ő a zenében volt kibaszott tehetséges, nem magyaráztam még el? Ez a generációs mágia egy formája volt, ami apáról fiúra öröklődött, és ennek a fajta tehetségnek ára van!

Ára. Ó... Harry sosem tanult generációs mágiát, de tudta, hogy a mágia néha egyensúlyt követel.

– Másfajta művészet kizárva.

– Meg sem érinthette, és az sem érhetett őhozzá. Még most sem. – Draco ezúttal nem kiabált, inkább ő maga is szinte halottnak tűnt. – Semmim sem maradt tőle, semmim. Tudod... a jobb karomat adnám, pusztán egyetlen köpenyéért, egyetlen ingért, valamiért, ami az övé volt. Bármiért. De... nem maradt semmi. Mindent megsemmisítettem.

Ott van a láda...

De nem, azok a tárgyak már mind szennyezettek voltak. Draco talán nem is úgy gondolt rájuk, mint Nikolai tárgyaira, azok után, hogy Harryvel együtt használta őket. Azok után, hogy kiáltva élvezett el a megkönnyebbülés erejétől, miközben Harry a karjaiban tartotta, simogatta, csókolta...

– Esetleg Oroszországban nem maradt valami?

– A ruhák, amikben eltemettem. Minden más jótékonyságra ment... ez volt a kívánsága. De mindegy is, mert mindig ott volt Hollóbérc. Kivéve, hogy azt is tönkretettem. Szórd ki azt a bűbájt – tette hozzá Draco, és mostanra már nagyon kimerültnek tűnt. – Hogy ne kelljen aggódnod.

Harry nem akart, főleg, mivel nem is akart elmenni. De Draco nyilvánvalóan szeretett volna egy kis időt egyedül tölteni, és akár rabszolga volt, akár nem, járt neki ennyi.

Harry felemelte a pálcáját, és elmormolta a varázsigét, becsukva a szemét, amikor Draco megborzongott, érezve a bűbájt a bőrén. Ezután a kandalló felé fordult, és szó nélkül elment munkába.

Nem tudta, mit mondjon.

Sőt, még rosszabb; nem tudta, mit érezzen. A gondolat, hogy Nikolai-nak talán lehetett portréja, vagy hogy Draco festethet egyet, hogy minden nap órákat tölthessen a vele való beszélgetéssel ahelyett, hogy Harryvel beszélgetne... ez tényleg szörnyű kilátás volt.

De a tudat, hogy sosem szerezhet ilyet, hogy Draco tényleg örökre elvesztette a férjét, minden lehetséges módon... ez is szörnyű volt.

És szinte biztosan az is, hogy Harry egy kicsit megkönnyebbült ettől.