Birtokolva

9. fejezet

  Hollóbércre tett látogatásuk jórészt eseménytelenül telt.

Draco egyáltalán nem emlékezett a házra. Azt sem tudta, merre van a hálószobája, bár azt felismerte, hogy a szekrényben lévő ruhák az övéi. Most, hogy kicsit több lehetősége adódott körülnézni, Harry észrevette, hogy egy darab könyv sincs a házban, és ez meglepte. De más szórakozási lehetőség sem akadt. Még a konyha sem volt jól felszerelt.

Mindent egybevetve Hollóbérc azt a benyomást keltette, hogy nem sokat laktak benne. Legalábbis az utóbbi időben. Amikor elmentek, Harry megtudta, hogy Draco igazából képes egyedül hoppanálni, de néhány további kísérlet bebizonyította, hogy ez csak akkor megy neki, ha Harry házába tér vissza. A Res mea es hazaengedte; csak azt nem hagyta, hogy újból elmenjen, legalábbis nem egyedül.

Estére Harry kimerültnek érezte magát. Mint kiderült, pokoli nagy munka gondját viselni egy rabszolgának. Akaratlanul is azon kezdett tűnődni, miféle őrült varázsló elméjéből pattanhatott ki ez a dolog. Az, hogy Dracót fel kell szólítani rá, hogy egyen... ez akkora elnyomást jelentett, hogy Harry nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy valamelyik ősi felmenője egy bosszúszomjas alak lehetett.

Finoman szólva.

Másrészt viszont talán az volt az elképzelés, hogy üres lappal kezdjék, hogy olyan szolgát formálhasson magának, amilyet akart. Draco tényleg olyan... üresnek tűnt. Mintha ott lett volna valahol, de a bűbáj nem engedte volna előjönni, amíg meg nem tanulja, mit vár el tőle Harry, és bele nem szokik.

De legalább tanult, ha apránként is. A vacsora már könnyebben ment, mint az ebéd, Dracónak kevesebb ösztönzésre volt szüksége, hogy egyen, noha Harrynek még mindig mondania kellett. Ez persze nem lepte meg, ám az már igen, hogy Draco segíteni akart a főzésben és a mosogatásban. A megfelelő varázslatokat is ismerte; olyanokat is, amikről Harry még nem is hallott.

Ami Harryt illette, még hasonlókat sem ismert. Miért nem tartott Draco házimanót, hogy az lássa el az ilyen dolgokat? A családja biztosan nélkülözni tudott volna egyet, de manómágiának Harry nyomát sem találta Hollóbércen; leellenőrizte. Miért tanulta volna meg ezeket a bűbájokat, hogy maga végezze el a házimunkát? És hol tanulta őket? Nem képezték részét a Roxfort tananyagának, és Harry azt sem nagyon tudta elképzelni, hogy Narcissa ilyen munkákat végezzen.

Amikor Harry jobban belegondolt, egyedül annak volt értelme, hogy Draco talán most kezdett el érdeklődni az ilyesmik iránt. Ez még csak az első napja volt szolgaként, de mintha már most a fejébe vette volna, hogy Harry biztos nem szeretné, ha csak tétlenül állna. Mivel láthatóan elképzelni sem tudta, hogy bármit is tegyen saját magáért, követni kezdte Harryt, és kérdezgette, hogy segítségére lehet-e. Természetesen Harry először komolyan kételkedett benne, hogy igen. Mit tudhat Draco egy zacskós salátaöntet elkészítéséről?

Nos, tudott olvasni, képes volt magához hívni a szükséges alapanyagokat, és ismert egy elképesztő bűbájt, ami krémes habbá verte fel a hozzávalókat és végül is maga akart segíteni, úgyhogy...Harry azzal nyugtatta magát, hogy nem is olyan rossz dolog, ha segít. Nem akarta házimanóként kezelni, pláne nem szolgaként, de nem is kezelte akként, ugye? Mindkettejüknek muszáj enni. Úgy igazságos, ha mindketten besegítenek a főzésbe.

És utána együtt fel is takarítanak, mivel Draco is elhagyta az asztalt, amikor Harry, és mint az előbb is, azt kérdezte, miben lehetne szolgálatára.

Este, amikor eljött a lefekvés ideje, Harry megpróbálta egyértelműen elmagyarázni, mit szeretne. Nem akart egy újabb törölközős incidenst.

Mégis lett.

– Amikor este bemegyek a szobámba – mondta, miközben kinyitotta a vendégszoba ajtaját –, akkor neked is be kell jönnöd a tiédbe.

– Itt maradjak, várva, hogy szolgálhassam Harry gazdám?

– Nem – felelte Harry határozottan. – Aludni mész. Aludnod kell, amikor én is alszom, vagy kicsit hamarabb is mehetsz, ha úgy érzed...

Olyan üres tekintetet kapott válaszul, hogy Harry rögtön rájött a hibájára.

– Ha már este van, és kezdesz nagyon ásítozni, az azt jelenti, hogy ideje ágyba bújni. Először használnod kell a vécét, aztán ha koszos vagy, zuhanyozz le, rendben? És szárítkozz meg egy törölközővel, majd moss fogat. Utána öltözz fel lefekvéshez. Az alváshoz pizsamát kell viselned.

Dracónak most már több hálóruhája is lett; a fiókjai tömve voltak ruhákkal, a szekrényben pedig még több lógott.

– Szalonképesen nézek ki – mondta komolyan.

Harry szeme előtt hirtelen megjelent egy zavarba ejtő kép, amin Draco az aznap elhozott smaragdzöld selyempizsamát viseli; az alsó a csípőjére csúszva, a felső derékig kigombolva.

Megrázta a fejét, hogy kiverje belőle a gondolatot, és azt tervezte mondani, hogy éjjel nem fontos szalonképesen kinézni. Másrészt viszont azt sem akarta, hogy Draco rossz szokásokat vegyen fel. És azt sem lehetett tudni, mennyi időbe telik még, amíg elkezd egy kicsit saját magára is gondolni, így Harry rákényszerítette magát, hogy bólintson.

– Aztán reggelig alszol, hogy pihent legyél a következő napra.

Feltételezve, hogy mindent elrendezett, magára hagyta Dracót, hogy végrehajtsa az utasításokat.

Az éjszaka közepén furcsa zajra ébredt. Nem igazán a szél volt, nem is sírás... Felkapta az éjjeliszekrényről a pálcáját és a szemüvegét, aztán leosont a földszintre, hogy kinyomozza a dolgot. A hang kintről jött, és kiderült, hogy csak egy kismacska az, ami beszorult a szomszéd kerítésébe. Harry kiszabadította, aztán visszatért a házba.

Már egyenesen ment volna a szobájába, de ha már úgyis felébredt, úgy döntött, a biztonság kedvéért benézhetne Dracóhoz, akinek a szobája csak pár lépésre volt az övétől.

Jaj, ne. Szerencse, hogy fényt gyújtott a pálcája végén. Ha nem tette volna, átesik Dracón, aki a földön fekve aludt, pont keresztben a nyitott ajtóban. Se takarója, se egy lepedője nem volt, vagy párnája, vagy bármi egyéb, ami elhatárolta volna a hideg padlótól, a pizsamája vékony anyagát kivéve.

Harry becsukta a szemét a látványra. Rendben, Draco tényleg a smaragdzöld pizsamáját viselte, ami úgy is feszült rá, ahogy Harry elképzelte. De legalább a felső részét rendesen begombolta.

Szalonképesen nézett ki, ahogy Draco mondaná.

Harry lehajolt, és rázogatni kezdte az alvó férfit.

– Draco, Draco. Ébredj!

Draco hirtelen felült.

– Hogy szolgálhatlak, Harry gazdám?

– Miért nem használod az ágyat?

Draco a fejét forgatva körülnézett a sötét padlón, és láthatóan képtelen volt válaszolni.

– Miért itt alszol? – próbálkozott Harry.

– Ó. Legjobb hely. Azt mondtad, aludjak szobában. Ez legjobb hely szobában.

– Mitől ez a legjobb hely?

Már abban a pillanatban tudta a választ, hogy Draco megszólalt.

– Legközelebb van Harry gazdámhoz.

Mintha csak ez számítana, semmi más. Mivel Draco számára persze így is volt. Harry remélve, hogy változtathat ezen, még ha csak egy kicsit is, odanyújtotta a kezét Draco nyakához, és megmasszírozta az inakat az egyik oldalon.

– De nem állt görcsbe a nyakad? Nem fáj egy kicsit a hátad?

Draco belehajolt Harry érintésébe, és áhítatosan megszólalt:

– Nem fontos.

Harry elvette a kezét, mielőtt megint csókot kapott volna rá.

– Draco, te fontos vagy.

Ugyanaz a zavart tekintet, aztán a megértés szikrája. Vagy mint a legtöbb esetben, a félreértésé.

– Ó, mert jó szolga fontos jó szolgálathoz. – Draco valósággal ragyogott.

– Igen – mondta Harry fáradtan. Ha csak így lehet rábírni Dracót, hogy gondot viseljen magára, hát legyen. – Ezért a jó szolgálat érdekében azt akarom, hogy jól aludj, és ez az ágyat használva sokkal könnyebben megvalósul. Ott az ágyad – mutatta. – Gyerünk! Nem akarom azt látni, hogy megint a földön alszol.

Draco engedelmesen felállt, és bement a szobába. Harry már majdnem fordult, hogy visszamenjen a saját szobájába, de egy hirtelen jött, sötét gyanú visszatartotta. És valóban, Draco a Lumos fénykörének túlsó végén csak rámászott az ágyra, ahelyett, hogy belebújt volna.

Harry sóhajtott, és átszelte a szobát.

– Fel – mondta, majd kicsit meghúzta Draco kezét, mert a férfi már szinte visszaaludt.

Draco talpra vergődött, és bágyadt hangon megszólalt:

– Hogy szolgálhatlak...

Harry sosem volt túl türelmes hangulatban hajnali két órakor, de sikerült visszatartania az ordítást.

– Halál nyugodtan alhatsz az ágyban is. – Hogy egyértelművé tegye a dolgot, lehajtotta a takarót. – Bújj be! Most pedig húzd magadra a takarót, és feküdj le, a fejed a párnán legyen. Na, hát nem kényelmesebb így?

Draco beharapta az ajkát, és nem válaszolt. Harrynek támadt egy olyan érzése, hogy a válasz az lett volna: „Harry gazdámhoz közelebb kényelmesebb". Bár ez vitatható lenne, ha a kényelem fogalmát Draco tényleg megértené. Legalábbis saját magával kapcsolatban.

Viszont azóta az éjszaka óta nem volt több félreértésük az alvással kapcsolatban. Igazából nem sok igazi problémájuk akadt, hála Harry előrelátásának, hogy hogyan kezelje majd a munkába való visszatérését. Kivette a hétfőt, mert nem volt biztos benne, hogy Draco készen áll-e arra, hogy egyedül hagyja, és a reggelt azzal töltötte, hogy megbűvölte a kandallót, hogy csilingeljen, ha levél érkezik Harrytől. Dracónak szigorú utasításokat adott, hogy azonnal bontsa fel őket és kövesse a bennük foglaltakat.

Sok választása nem volt; nem mehetett haza ebédre, így csak ezen a módon gondoskodhatott arról, hogy Draco egyen és igyon valamit. Draco követte az utasítást, hogy használja a vécét, ha szükségét érzi, de talán csak azért, mert Harry akkora ügyet csinált belőle, hogy mindig szalonképesen nézzen ki. Egyszerűen nem emlékezett rá magától, hogy egyen, és még az az utasítás sem segített, hogy ebédeljen minden nap. Nem látta be, hogyan segíthetne neki az evés abban, hogy jobban szolgálja Harryt, főleg úgy, hogy a Harryvel elfogyasztott reggeli és vacsora elegendő volt, hogy életben tartsa.

Ennek ellenére evett, ha Harry egy levélben határozottan felszólította rá.

A hop-hálózatot is használta, hogy napjában kétszer egy-egy rövid üzenetet írjon Harrynek. Utasítást kapott, hogy elmesélje, mihez kezd az idejével. Harry nem akarta annyira szoros gyeplőn tartani, de így legalább valahogy értesülhetett róla, ha valami baj történik a bűbájjal kapcsolatban.

Egy megfigyelőbűbáj megkönnyíthette volna a dolgát, de a használatát szigorúan korlátozták, méghozzá okkal, Harry pedig nem igazán akart magyarázkodni a Vizsgálóbizottságnak, hogy miért kell alkalmaznia ilyesmit a saját házában.

Eddig még senki sem tudott róla, hogy Draco a rabszolgája. Harry még Ginnynek sem mondta el, noha folyton el akarta. Tudta, hogy el kellene, de egyszerűen sokkal könnyebb volt halogatni és halogatni...

Egy süvítő hang jelezte, hogy Draco délutáni levele megérkezett. Harry fölvette és átfutotta, leginkább csak azért, hogy megbizonyosodjon, Draco rendesen eszik-e, aztán visszalökte a tűzbe, hogy elégjen. Úgy tűnt, Dracónak nem okozott gondot, hogy elfoglalja magát, főleg, mivel Harry ellátta elég „feladattal". Bármi jobb volt, mint az a kilátás, hogy Draco egész nap csak Harry hazatértét várja. Az, gondolta Harry, sokkal kegyetlenebb volna, mint adni neki egy listányi teendőt, amiken dolgozhat, ha ideje engedi.

Draco elvégzett mindent, amit Harry kijelölt, de sok időt töltött olvasással is. A könyvek, amiket Harry választott neki, arra szolgáltak, hogy lefoglalják és elégedetté tegyék, de az olvasásnak meglett az a hatása is, hogy rohamosan fejlesztette a beszédkészségét. Alig pár nap alatt Draco már sokkal természetesebben beszélt, bár még mindig ragaszkodott hozzá, hogy „Harry gazdámnak" hívja őt. Harry megpróbálta finoman eltéríteni ettől, de Draco mintha nem értette volna meg, hogy a „gazdám" kifejezés nem kívánatos. Harry először kitartott, ám később belátta, hogy ez csak ahhoz vezet, hogy Draco addig könyörög a bocsánatáért, míg ő be nem adja a derekát és meg nem bünteti.

Sokkal egyszerűbb, ha inkább hozzászokik a szóhoz, törődött bele Harry. Draco legalább írásban nem használta. De Harry végül is azt mondta neki, hogy röviden fogalmazzon, mindamellett említse meg, mit evett ebédre, meg azt is, ha valami szokatlan történt. Draco levelei a tökéletes feladatvégrehajtás mintapéldányai voltak.

A keddi üzenetek így szóltak: Olvastam Bűbájtan haladóknak könyvből, és gyakoroltam új varázslatokat A-tól E-ig. Aztán meg: Ettem szendvicset, ittam tejet, utána kertben lebűbájoltam eperről peronoszpórát.

Szerdán Draco ezt jelentette: Tanulmányoztam gyógyító mágiákat, és kitisztítottam szőnyegeket meg függönyöket. Ezt az követte, hogy: Megettem maradék marhasültet tört krumplival, és ittam két csésze teát, aztán megetettem baglyot, ami jött. Levél neked szól. Asztalra tettem.

Kiderült, hogy Malfoyék küldték, és egy ebédmeghívást tartalmazott egy héttel későbbre. Megemlítették, hogy nem írhatnak közvetlenül Dracónak, hacsak Harry meg nem engedi, ahogy a magánbeszélgetést is megengedte a hálószobában. Harry értette, hogy ha valami, akkor ez egyértelmű célzás volt, de figyelmen kívül hagyta. Lehet, hogy a Malfoyok nem szegülhettek ellen az akaratának, ha Dracóról volt szó, de ettől még nem vágyott arra, hogy örökké írogassanak neki. Még ha nagyon szeretik is, megeshet, hogy mondanának valamit, ami kiborítaná.

Nos, az igazat megvallva, ezt már meg is tették. Harrynek nem voltak illúziói afelől, milyen ember Draco Malfoy – és milyen lesz megint, ha az emlékei teljesen visszatérnek –, de aziránt sem volt kétsége, hogy mi tette őt ilyenné. Ki tette őt ilyenné.

Viszont az is kegyetlenség lenne, ha megtagadna Dracótól mindennemű kapcsolattartást, így írt egy rövid üzenetet, hogy elfogadja a meghívást. Volt egy olyan érzése, hogy ezt még meg fogja bánni, de jelenleg nem nagyon tudott erre gondolni. Másnap péntek következett, és a szokásos este, amikor elmennek Ronnal, Hermionéval és Ginnyvel vacsorázni. Valamint a szokásos éjjel, amikor Ginny nála alszik.

És Harry még mindig nem mondott el nekik a Res mea esről egy árva szót sem.