Birtokolva

50. fejezet

Harry rendben elment a munkába, de rohadtul használhatatlan volt egész nap. És a következő nap is. És az azt követőn is.

Már péntek volt, és még mindig nem sikerült összeszednie magát. Az asztalát borító jelentések csak statisztikák káosza volt a számára. Már attól is fejfájást kapott, ha csak rájuk nézett. A pokolba is, már attól is fejfájást kapott, ha csak rágondolt, hogy rájuk néz.

Harry sóhajtva intett a pálcájával, hogy bezárja az ajtót, mielőtt kiszórta a bűbájt, ami megidézett egy apró képet Dracóról az asztalán. Nem igazán szerette a gondolatot, hogy ellenőrizgesse Dracót, ennek ellenére rákapott, hogy óránként legalább egyszer megtegye. Először azt mondogatta magának, hogy csak azért csinálja, mert meg kell győződnie, hogy a férfi nem csinál semmi drasztikusat.

Azonban ez a félelme a munkában töltött első napján elült.

Most már azért idézte meg a megfigyelőbűbájt, mert látni akarta Dracót. Ennyire egyszerű volt. Draco az apró képen nem tudott róla, hogy nézik, úgyhogy Harry addig bámulhatta, ameddig csak akarta. Otthon nem tehette meg. Ha Harry túl sokáig bámult, Draco gúnyosan megkérdezte: „Pattanásom nőtt, Potter? Keressek gyógyítót?"

Potter. Harry már eléggé belefáradt ebbe, de eltökélt szándéka volt, hogy nem csinál ügyet belőle. És parancsba se adja, ami még rosszabb lett volna.

Draco képe szokás szerint megjelent az asztalán, mindössze húszcentis méretben. Egy pillanatig Harry nem értette, mit lát. Draco a hátán feküdt, de nem aludt. A kezét ritmikusan mozgatta, ide-oda pöccintgetve körbe-körbe a feje körül.

Harry tanácstalanul kitágította egy kicsit a bűbájt, hogy megláthassa Draco környezetét. Ekkor megértette.

Draco a gyepen fekve lazított Harry hátsókertjében, és locsolóbűbájt szórt ki a környező növényekre.

Lusta dög, gondolta Harry szeretetteljesen. Olyan nagy fáradságba kerülne körbemenni a kertben, hogy meglocsolja a növényeket? De ez a gondolat nem volt fair, és ő tudta ezt. Draco rengeteg időt töltött a kert gondozásával, és a legtöbb feladatot kézzel csinálta. Nos, még szép. A legtöbb növényt a bájitalokhoz termesztette, amiket főzött, és ha Harry tanult bármit gyógynövénytanon, az az volt, hogy sokszor jobb eredményt lehet elérni mágia nélkül. A növények szeretik az érintést. Ha kézzel ültetik át, kézzel metszik őket... igen.

De a locsolás tekintetében ez nem számított annyira.

Harry irodájában megszólalt az óra, ami azt jelentette, hogy ebédidő.

Eljátszott a gondolattal, hogy hazamegy enni, ahogy minden nap megtette a héten. Ez mindent egybevetve jól működött. Amíg Harry hagyta, hogy Draco főzzön, Dracónak le kellett ülnie vele és legalább megkóstolnia az ételt.

Még mindig nem evett sokat, de már nem csak nyammogott az ételen, amit készített. Kezdésnek jó. Talán az ivás kérdése bátorítóbb volt. Harry nem erőltette, csak engedélyt adott rá, de Draco elegendő vizet vett már magához, és néha már teát meg gyümölcslevet is ivott.

Harry nem tudta bizonyosan, hogy a stresszes, felkavarodott gyomor jobban viseli-e a folyadékokat, vagy Draco csak azt akarta, hogy ne legyen több hasogató fejfájása.

Ma azonban... Draco talán már hajlandó lenne enni egy kicsit Harry egyezsége nélkül is, ami erőltette a dolgot. Akárhogy is, Harry remélte. És csak egy módon deríthette ki.

„Nem megyek haza ebédelni, írta egy cetlire. Nélkülem kell enned. Egyél, amennyit szeretnél, és igyál hozzá egy kis teát, tejet vagy vizet is vagy valamit. Harry