Birtokolva

90. fejezet

A következő hét több szempontból is furcsa volt Harry számára. Először is, most, hogy a szerelmi kapcsolata teljesen nyilvánossá vált, az emberek azt hitték, joguk van erről kérdezősködni. Talán a bejelentése miatt, hogy élettársak. Az sem okozott ekkora elragadtatást, amikor Draco megcsókolta a parancsnokság folyosóján, de a tudat, hogy Harry Potter lekerült a szinglik listájáról? A beosztottjai gratuláltak neki, egyesek olyan szavakkal, amik burkoltan arra utaltak, hogy jobban meg kellene gondolnia, mit csinál. Kingsley behívatta, és nyíltan is megmondta neki, hogy ügyelhetne arra, milyen képet mutat magáról a nyilvánosság felé, és hogy Caesar feleségének feddhetetlennek kell lennie.

– Nem vagyok Caesar felesége – mondta Harry résnyire szűkült szemmel. – Nem házasodtam össze a Minisztériummal. Ha kíváncsi az igazságra, gondolkodom rajta, hogy összeházasodom Draco Malfoyjal, de elég rossz férj lennék, ha egy állás miatt dobnám őt.

– Én nem célozgatok erre...

– Az jó, mert ha így lenne, akkor a nap végén megkapná a felmondásomat.

– Én csak arra kérlek, hogy gondolkodj józanul, Harry! – Kingsley sóhajtott. – Ifjabb Malfoy nem pontosan olyan volt, mint amilyenre számítottam, amikor találkoztam vele. Én leszek az első, aki ezt elismeri. De még meg kell győznie engem, hogy teljes mértékben érdemes erre a bizalomra.

– Egyáltalán nem kell meggyőznie magát – felelte Harry hátradőlve. – Nem valamiféle állásra pályázik. A magánéletemről beszélünk.

– És a hírnevedről, ami nem lesz valami fényes, ha kiderül, hogy Malfoy sántikál valamiben.

– Nem sántikál semmiben – mondta Harry. – Mi egyszerűen csak két szerelmes férfi vagyunk. Ez minden, miniszter. Ha nem mondok fel, akkor most dolgom lenne.

Kingsley intett, hogy elmehet, és csak akkor említette meg, hogy még áll a vacsorameghívása, amikor Harry már az ajtónál járt.

Az a vacsora... Igen, Harry tudta, mire gondol. Kingsley még mindig szerette volna egy kicsit jobban megismerni Dracót. Nos, az az ő baja. Harrynek más elképzelései voltak. Nem állt szándékában összeereszteni Dracót Kingsley-vel, míg biztos nem lehet afelől, hogy a miniszter nem fog vele gúnyolódni. Dracónak nincs szüksége erre. Főleg most nem, amikor ilyen... érzékeny.

– Boldogan önnel vacsorázunk, mihelyst elfogadta a helyzetet – mondta Harry nyugodt hangon. – Köszönöm, miniszter!

Sikerült becsuknia az ajtót maga mögött ahelyett, hogy bevágta volna.

Utána szüksége volt még pár percre, hogy jobban lenyugodjon. Mindent figyelembe véve Kingsley viselkedése talán várható volt, de a vacsora szóba sem jöhetett. Dracónak most elég dolga volt azzal, hogy rendezze a szüleivel való kapcsolatát.

De azt már rendezte azelőtt, nem?

Lehet, hogy Harrynek nem ártana esetleg... A gondolatai ezerfelé cikáztak. Pár másodperc múlva kirángatta magát ebből, és eldöntötte, hogy az lesz a legjobb, ha hagyja, hogy Draco úgy intézze a szüleivel való dolgait, ahogy jónak látja.

Még akkor is, ha minden egyes alkalommal, amikor erre gondolt, a szíve egy kicsit jobban összetört.

* * *

Csak pár nappal korábban tűnt föl Harrynek, hogy Laurent már nem hoz neki teát. Talán Draco okkal volt féltékeny.

Legalábbis Laurent esetében. Lenore már más volt. A nő vett neki egy ízléses kristályvázát, és Harrynek meg Dracónak címezte a kártyát. A „polgári egyesülésük" feletti örömének, ahogy ő fogalmazott, talán lehetett valami köze ahhoz, hogy amerikai. A halálfalók tevékenysége nem érintette közvetlenül, ami miatt tökéletes asszisztens volt Harry számára – nem lett párás a szeme a környezetében, és nem hitte azt, hogy a világnak Harry vágyai körül kellene forognia.