Birtokolva

48. fejezet

Draco pár pillanatig tologatta maga előtt a poharat, előre-hátra döntögette, nézve, hogyan lötyög benne a víz.

– Ez bonyolult – mondta végül síri hangon. – Tudni...

Harry sóhajtott.

– Tudni, hogy így hozzá vagy kötve egy olyan férfihoz, akit gyűlölsz.

– A rohadt életbe, Potter! – Draco olyan gyorsan megrázta a fejét, hogy hosszú haja röpült a levegőben. Vagy legalábbis próbált. Laposnak és zsírosnak tűnt, mivel Draco nem vette a fáradságot, hogy szalonképessé tegye magát. – Mondtam olyat, hogy gyűlöllek?

– Öm... igen.

– Úgy értem, most. Mondtam ilyet, hogy most gyűlöllek?

Harry csak nézett.

– Művészi szintre emeled az oda nem figyelést, tudtad? – Draco egy dübbenéssel letette a poharat, és szürke szemével Harryre nézett. – Most már tedd meg mindkettőnknek azt a szívességet, hogy figyelsz. Ha lehet. Nem gyűlöllek. A pokolba is, nem hiszem, hogy tudnálak, még ha akarnálak sem...

– A bűbáj miatt...

– Nem, nem amiatt a rohadt bűbáj miatt. Figyelj! Azért nem tudlak már gyűlölni, mert... – Draco nyelt egyet. – Nos, nem vagy olyan gyűlölni való, ez minden.

– Kösz – mondta Harry szárazon, de közben küzdött, hogy ne mosolyodjon el. Draco nem gyűlöli őt? Draco nem gyűlöli őt!

Draco nem mosolygott. Olyan komoly volt, mint még soha.

– Most sokkal jobban ismerlek, mint azelőtt valaha, és nem vagy az a feltűnősködő hülye gyerek, akinek mindig gondoltalak. És amikor megölted a Sötét Nagyurat... a picsába. Minden összekeveredett a Nikolai-ról szóló gondolatokkal, de ez most van. Akkoriban viszont... megkönnyebbültem, érted?

Harry azokra a dolgokra gondolt, amiket a vízióiban látott. Dracóra, amint belefáradt az életbe. Dracóra, ahogy arra kényszerítik, hogy akarata ellenére kínozzon embereket. Azt is tudhatta, milyen érzés, ha kínozzák. Harrynek nem sok kétsége volt efelől; Dracót talán rettenetesen megbüntették, amiért nem sikerült neki megölnie Dubledore-t, ahogy megparancsolták neki.

– Persze, hogy megkönnyebbültél.

Draco horkantott.

– Miután elmúlt a sokk, és rájöttem, hogy szabad vagyok, kibaszottul el voltam ragadtatva. És hálás voltam neked, meg egy csomó egyéb röhejes érzelgősség. Eltartott egy darabig, mire mindent átgondoltam, de a pokolba is, mi mást tudtam volna tenni a házi őrizetem alatt? Kettőt találhatsz, hogy mire jutottam.

Harrynek ötlete sem volt.

– Öm... arra, hogy elmondhattam volna a Wizengamotnak, hogy úgy tettél, mint aki nem ismer fel engem, amikor a fejvadászok odavittek a házatokba?

– Ez is felmerült bennem – mondta Draco a szemét forgatva. – De aligha panaszkodhattam a büntetésemre. Nem, arra jutottam, hogy megmentetted az egész világot, beleértve engem, és az alapján, ahogy utána rejtőzködtél a sajtó elől, nyilvánvaló volt, hogy azért tetted, mert meg kellett tenni, nem pedig az elismerésért. Nos, ez teljes mértékben megváltoztatta a korábbi véleményemet rólad. Azt nem is említve, hogy kimentettél a tűzből. – Draco elhallgatott. – Lehet, hogy ugyanabból az okból?

– Igen, mert meg kellett tenni. – Harry vállat vont.

Draco mereven bólintott.

– Minél többet gondoltam erre, annál inkább arra jutottam, hogy ez a dolog... az emberek megmentése... talán a lényed része.