Birtokolva

55. fejezet

Amikor Harry aznap este hazahoppanált, eltökélte, hogy jobban fogja kezelni a dolgokat. Nem veszíti el többet a türelmét, és zokszó nélkül bedörzsöli a tonikot Draco hátába és fenekébe. Különben is, mire kellene panaszkodnia? Nem őt kényszerítették, hogy a gyerekkori ellensége rabszolgája legyen és szenvedett egyszerre többféle bánattól.

Igazából, mindent egybevéve, Draco kiválóan tartotta magát, és ha biztosra akart menni, hogy a kelések ne hagyjanak heget, akkor az a legkevesebb, hogy Harry segít neki.

Aztán meg... elnézve, milyen sóvárgóan vágyakozó volt Draco az előző éjszaka, valami más is az eszébe jutott. Valami, amit Narcissa Malfoy mondott neki arról, hogy... Dracónak szüksége lesz az érintésére.

Talán ezért aggódott annyira, hogy heget hagyhatnak a kelések. Az egész kissé nevetségesnek tűnt Harry számára, de talán azért akart Draco több kezelést, mert egyszerűen csak vágyott Harry érintésére.

Vagy egyszerűen csak emberi érintésre. Talán nem is a bűbáj miatt érez így. Csak ilyen az emberi természet.

De Harry még mindig nem tudta, miért jelentek meg Dracón ezek a kelések. Csak egy allergiás reakció valamire, ahogy Draco gondolja? Vagy az egész a Res mea es műve? A bűbáj máskor is használt fizikai reakciókat, amikor érvényesíteni próbálta az akaratát... Elvágta Dracót a levegőtől, azt a szörnyű mellkasfájdalmat keltette... ezekhez képest ez a keléses dolog még elég enyhe is volt.

De ha tényleg a bűbáj okozta őket, akkor mégis mit akar elérni vele? Tudja, hogy Harry meg akarja érinteni Dracót, és módot próbál teremteni arra, hogy ez megtörténhessen?

Vagy ez szigorúan büntetés akar lenni, amiért Draco nem veszi észre és elégíti ki Harry szexuális igényeit?

Az utóbbi gondolatot kicsit nehéz lett volna elképzelni, elnézve, hogy a kelések reagálnak a kezelésre. Ha arra akarnák kényszeríteni Dracót, hogy megint Harryvel háljon, akkor nem javulnának így, nem igaz? Addig maradnának, míg Harry ki nem elégül szexuálisan.

És valahogy Harry azt érezte, hogy a rejszolás aligha számít.

Úgyhogy talán a keléseknek semmi köze a bűbájhoz. Jobb is ez így, gondolta Harry sötéten, mert ha a rohadt Res mea es ki tudja találni a vágyait, akkor azt is tudná, hogy nem akarja, hogy Draco kényszerből aludjon vele!

– Jó estét! – mondta Draco a nappaliba lépve pár pillanattal azután, hogy Harry odahoppanált. – Hadd vegyem el a kabátodat.

Lesegítette róla, és egy laza pálcamozdulattal a bejárati ajtó melletti fogasra röptette. A nyírfapálcával... Harry sosem látta őt a galagonyapálcát használni. Eltöprengett, hogy ez vajon azért van, mert mostanában olyan rosszul működött neki, vagy mert Draco úgy tekintett rá, mintha szent lenne... egy ereklye a Nikolai-jal való házasságából.

Huh. Harry nem lett volna meglepve, ha a pálca végül bekeretezve és közszemlére kiállítva végezné. Vagy Draco ezzel is együtt aludna, ahogy a seprűvel tette.

Összeráncolta a homlokát.

– Újabb nehéz nap? – kérdezte Draco együttérzően. – Nos, tudom, mi kell neked.

Egy tized másodpercig Harry nem hitt a fülének. Aztán jött a kegyetlen valóság. Draco persze, hogy nem arról beszélt, hogy le akarja szopni. Persze, hogy nem.

– Egy jó erős ital segít majd ellazulni – folytatta Draco naivan, arckifejezésén a lelkes vágy tükröződött, hogy segíthessen. Perverz módon Harrynek ettől csak kedve támadt elmondani neki kimerítő részletességgel, hogy mi az, ami tényleg segítene neki ellazulni. És az alkoholnak ehhez semmi köze sem volt.