Birtokolva

62. fejezet

– Basszus!

Harry előrántotta a pálcáját, és megsemmisítette a lóherét, amit Draco még mindig a kezében szorított, aztán mindkét kézzel magához rántotta a férfit, hogy egyenesen a Szent Mungó sürgősségi osztályára hoppanálja magukat.

Draco kitépte magát Harry karjaiból és miközben beszélt, elhátrált tőle.

– Várj, ne...

Harry tudta, hogy ez a válasz nem kellene, hogy meglepje, mivel Draco meg akart halni.

– Invito Draco Malfoy – mondta, a fogai közül szűrve a szót, miközben a férfira szegezte a pálcáját.

A bűbáj nem működött.

Harry káromkodva nyúlt Draco után, ezúttal elhatározva, hogy akár le is üti, ha ellenkezik.

– Jól vagyok! – kiáltotta Draco, fürgén elugorva előle. Pár szék feldőlt, ahogy Harry továbbra is utána ment, Draco pedig megtartotta a távolságot, közben a legnagyobb butaságokat mondva. – Jól vagyok, nincsenek kelések, nincs semmi probléma! Bassza meg, Harry! Nem vagyok allergiás erre a fajta lóherére!

Az utolsó mondat hallatán Harry megdermedt, a szeme pedig résnyire szűkült.

– A gyógyító fickó sosem tett különbséget négy- és háromlevelű közt. Miről beszélsz?

Draco előre lépett, és egyik kezét Harry karjára tette.

– Van egy kevés desztillált lóhere esszencia a fürdőszobán mosdókagylója alatt. Apró, lapos fémpalack, nagy koncentrációban, körülbelül tízhektárnyi lóhere van mágikusan összesűrítve minden unciába. Ez az, amit jobb, ha sosem érintek meg többet...

Harry szája tátva maradt.

– És hagytad, hogy azt higgyem... Megragadtad azt az egy darab lóherét, és tudtad, hogy azt fogom hinni...

Nem tudta megállítani magát abban, amit tett.

Meglendítve a karját ököllel megütötte Dracót, egyenesen az állkapcsán, minden erejét beleadva az ütésbe, ledöntve a másik férfit a lábáról.

– Te rohadék!

Draco ott maradt fekve a padlón, ahová zuhant, és nem tett kísérletet, hogy felálljon. Talán tudta, hogy Harry csak újból megütné.

– Hogy voltál erre képes? – ordította Harry, és olyan dühös volt, hogy a pálcáját is Dracóra fogta. Valami szörnyűt szeretett volna kiszórni. A karja és a pálcája remegett a méregtől. Kész lett volna keléseket, vagy akár valami rosszabbat is okozni...

Látta, hogy Draco nyelt egyet, de ezen kívül nem mozdult. Nyilvánvalóan felismerte, hogy Harry nagyon annak a határán van, hogy valami durva dolgot műveljen. Tudta, túl messzire ment.

Nos, ezt helyesen feltételezi, gondolta Harry, próbálva visszaszerezni az önuralmát.

– Csak mondd el, miért! – mordult, az ujjait a pálcájára szorítva.

– Én... én...

Harry széles mozdulatot tett a pálcájával, de nem mondott el varázsigét, úgyhogy semmi sem történt.

– Az ég áldjon meg, ha megint dadogni kezdesz, nem állok jót azért, amit teszek! Mondd el, miért!

Anélkül hogy felismerte volna, a szigorú hangját használta. A parancsoló hangnemét. Aminek Draco még sosem szegült ellen.

– Azért tettem, hogy el kelljen mondanom neked – felelte Draco sebesen, és a hangja szinte sivítás volt a félelemtől. – Azért tettem, hogy azt akard, beszéljek.