Birtokolva

3. fejezet

Levelére másodperceken belül megérkezett a válasz, de a tartalma még ennél is meglepőbb volt.

Nem, a kúria mágikus védelmét természetesen átmenetileg hatástalanítottuk. Várom önt. Azonnal jöjjön.

Így aztán Harry ment.

A hop-hálózaton keresztül való örvénylő utazás nem nagyon hagyott neki időt arra, hogy felkészülhessen a Malfoyok ősi birtokának meglátogatására. A hellyel kapcsolatos legutóbbi emléke iszonyú volt; fájdalmasan feldagadt arc, Hermione rettenetes sikolyai és aztán Dobby eltemetése.

Az az egyetlen jó dolog származott csak ebből, hogy Féregfark megfojtotta saját magát. Eggyel kevesebb halálfalóval kellett számolni a roxforti csatában.

Habár egy másik emlék is felszínre került Harryben, miközben belépett egy dolgozószobába, ami nagyjából fele akkora volt, mint az ő egész háza. Draco szerepelt benne, amint megtagadja, hogy azonosítsa őt. Vagy legalábbis majdnem megtagadta; azt mondta, nem tudja biztosan. És nem lehetett mindent a Harry sebhelyét és vonásait eltorzító duzzanatra fogni; ahogy Harry visszaemlékezett, Draco csak vonakodva erősítette meg Ron és Hermione személyazonosságát is.

De aztán a fiú semmit sem tett, amivel a továbbiakban bármelyiküket is segítette volna, szóval talán csak nem volt formában. Végtére is, Draco a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, és az igazat megvallva eléggé betegnek nézett ki, mintha a halálfaló-élet nem éppen olyannak bizonyult volna, mint amilyennek várta.

– Mr Potter – zihálta Narcissa. A talárja úgy festett, mintha már napok óta nem váltotta volna. – Kérem, jöjjön fel az emeletre. Nincs sok időnk.

Harry készenlétben tartotta a pálcáját. Még szép, nem volt bolond. De Narcissa inkább tűnt megszállottnak, mint cselszövőnek, kék szemében pedig különös legyőzöttség tükröződött, amint az asszony intett Harrynek, hogy kövesse.

Harry mindenesetre kéznél tartotta a pálcáját.

Az asszony sietve végigvonult egy folyosón, majd fel egy elegánsan ívelt lépcsősoron, aztán kinyitotta a harmadik ajtót az emeleten, és egy sürgető mozdulattal beinvitálta Harryt.

Odabenn, egy hatalmas ágyon Draco Malfoy feküdt az oldalán, összegömbölyödve, meztelenül, vértelen ajkakkal és zihálva. Miközben a lepedőt markolta és nyöszörgött, patakokban folyt róla a verejték.

Ágya mellett pedig ott térdelt az apja; egyik kezével Draco összetapadt, nedves haját simogatta.

– Az ég szerelmére, takarják be – szólalt meg Harry, és elfordította a tekintetét. Soha nem kedvelte Dracót, de ez nem jelentette azt, hogy így akarta volna látni.

– Nem képes elviselni – felelte Lucius fáradtan, miközben felállt. – Narcissa, azt hiszem, elmondtam neked, hogy Mr Potter nem tudja, mi ez az egész. Minek hoztad őt ide?

– Mit gondolsz, Lucius, miért? – Narcissa most nem tűnt legyőzöttnek; úgy lépett előre, mint egy kölykét védelmező anyatigris. – Ő Draco egyetlen reménye. Te is tudod!

– Amíg ő maga nincs tudatában annak, hogy mit tett, addig létezhet másféle kiút!

– Fogalmam sincs, miről beszélnek – vágott közbe Harry. – És azt sem tudom, hogy mi ütött magukba. A fiuknak a Szent Mungóban lenne a helye. Vigyük el oda, aztán elmondhatják, kinek lehetett oka megátkozni. Valószínűleg hosszú lesz a lista, de...

– Ön tényleg olyan nehéz felfogású, mint ahogy Perselus mindig is mondta.

– Lucius! – emelte fel a hangját Narcissa.