Birtokolva

24. fejezet

  Az elkövetkező néhány hétben Harry olyan ellazult és boldog volt, hogy néha úgy tűnt, mintha vakáción lenne, noha egyetlen napot sem vett ki. Tényleg különös volt... ki gondolta volna, hogy bőséges mennyiségű, gondtalan szex ekkora változást eredményez? Nem mintha azelőtt szűkölködött volna. Ginny heti egyszer nála aludt, a köztes időben pedig minden nap edzette egy kicsit a jobb kezét.

De a Dracóval való szex sokkal élvezetesebb volt, mint bármelyik ezek közül, annak ellenére is, hogy amit reggelente és esténként csináltak, az csak hülyéskedés volt. Nem valódi szex. Csak egy csomó csók és ölelkezés, megkoronázva azzal, hogy Harry a karjaiban tartotta Dracót, miközben a férfi kiverte.

Ennek látványa, vagy talán a hangja, mindig lenyűgözte Harryt. Dracóhoz feszülve élvezett el, mindig az ő nevét kiáltva, és szinte mindig emlékezett, még a csúcspont közepén is, hogy szóljon Dracónak, ő is élvezzen el.

Mindegy, milyen viharos és erőteljes volt Harry orgazmusa, mihelyst azt parancsolta Dracónak, hogy menjen el, a saját élvezete újabb magaslatokba szökött. Egek, az az érzés, az hatalom érzése. Harry néha azt érezte, hogy már magában ettől is el tudott volna menni, olyan mérhetetlen gyönyört okozott.

Draco, ahogy megborzong Harry karjában, ahogy kiált, elélvez, csak mert Harry azt mondta neki.

A szex még sosem volt ennyire jó.

És nem volt ez furcsa? Ugyanazt csinálták estéről estére, reggelről reggelre, és mégsem kezdett el unalmassá válni. A legkevésbé sem. Igazából minden perce csodálatos volt. Talán mert Draco olyan ügyesen használta a szavakat. Minden este szóviccekkel, kétértelmű kifejezésekkel és huncut pillantásokkal fűszerezte a beszélgetéseiket vacsora közben, míg Harry már zihált a szükségtől, mielőtt még felértek volna Draco hálószobájába. És amikor már ott voltak, akkor sem hagyta abba a verbális csábítást. Mire az ágyba értek, ez már kezdett átmenni disznólkodásba. De Harry nem bánta. Tulajdonképpen még élvezte is.

Az ágyban Draco sokkal jobban törődött azzal, hogy örömöt szerezzen neki, mint azzal, hogy lenyűgözze őt... vagy bárki mást.

Talán ez a nagy különbség közte és Ginny közt, gondolta Harry. Ginny sem volt rossz az ágyban, vagy ilyesmi, de Harrynek mindig az volt a benyomása, hogy próbálja őt lenyűgözni. És kimondottan azt érezte, hogy kibeszéli a barátaival, legalábbis részben, hogy ő és Harry miket csinálnak péntek esténként.

De miért is lepné ez meg? Ginny a rajongója volt, mielőtt a barátnője lett. Az iskolában azt hitte, hogy a lány már túljutott ezen, ám mihelyst véget ért a háború és Harryt Nagy-Britannia-szerte az egész varázsvilágban elismerték, mintha visszatért volna egy kicsit a dolog. Az a tekintet a szemében... nem istenítette őt, dehogy. Semmi ilyen szembetűnő. De Harry már hosszú ideje azt érezte, hogy a lány szerint az ővele való együttlét valamiféle különleges státuszt biztosít a számára.

Aligha hibáztathatta őt ezért, mert ez sajnos igaz volt. Habár úgy tűnt, a lány pont azt szerette, amit ő utált.

Ő nem csak Harry volt neki. Legalábbis nem mindig.

Dracóval más volt. Ő tudta, hogy Harry oldala nyerte meg a háborút, de elképzelése sem volt Harry valódi szerepéről benne. És még akkor sem valószínű, hogy magasztalni fogja Harryt emiatt, ha majd visszatérnek az emlékei, nem igaz? Talán inkább neheztelni fog.

Ó, a pokolba is. Egyértelműen.

Draco a végsőkig gyűlölni fogja. Megint.

Habár a szex szörnyen jó volt, még úgy is, hogy sosem mentek tovább a csókolózásnál és simogatásnál. Draco egyértelműen szeretett volna. Legalább naponta egyszer felhozta, hogy mennyivel kielégítőbb lenne minden Harry számára, ha csak annyit megengedne Dracónak, hogy lejjebb kígyózzon az ágyon – igen, tényleg azt mondta, hogy kígyózzon –, és a szájába vegye Harryt.

Harry néha arra gondolt, hogy hagynia kéne Dracónak, hogy megtegye. Hallotta is magát, ahogy beleegyezik, ahogy követeli. Átkozottul frusztráló volt ezt akarni és tálcán kapni a lehetőséget, de mindig nemet mondani. Draco pedig minden rohadt alkalommal kitartóan ajánlkozott.

Harry az egyetlen elérhető módon vezette le a frusztrációját; magához rántotta Dracót egy heves csókra, aztán olyan pozícióba rendezte magukat, hogy hozzá tudja dörgölni a farkát Draco vékony, gömbölyű hátsójához. Egek, az a súrlódás!

Néha csak ez tudta megállítani abban, hogy lerántsa a pizsamaalsóját, és meztelen legyen, miközben dörgölőzött.

De nem, ez egész biztosan katasztrófához vezetne. Draco újabban mindig meztelenül aludt, és ha Harry is levetné a ruháit... nem kell hozzá zseninek lenni, hogy kitaláljuk, nem igaz?

– Harry, hallottál egy szót is abból, amit mondtam? – kérdezte hirtelen egy meglehetősen követelőző hang.

Felpillantva, Harry egy kicsit elpirult. A francba, hova kalandoztak a gondolatai? Munkában van, és Hermione itt ül az asztal túloldalán, ő meg arra gondol, milyen jókat szexelt!

– Sajnálom, Hermione. Elvesztem a gondolataimban. Tudod.

– Igen, tudom – mondta a nő Harry számára egy kissé túl szárazon. De legalább nem firtatta tovább a dolgot. Az utóbbi időben nem beszélt sokat Dracóról. Az előző péntek délután beugrott az irodájába, de csak annyit mondott, hogy Ron egy kicsit szomorú, amiért Harry és Ginny szakítottak, és hogy nem akar azon a héten vacsorázni menni.

Ami nagyszerű is volt Harrynek. Nos, annyira nem nagyszerű... nem akart rosszban lenni Ronnal, de mivel Ginny mindig is része volt a péntek esti terveiknek, nem tudta, hogyan kezelje a dolgot. Négyesben elmenni, úgy, hogy Harry és Ginny csak barátok, nem tűnt túl életszerűnek. Talán később, évek múlva, majd működni fog.

Másrészről azonban Harrynek egy kicsit kellemetlen lett volna csak Ronnal és Hermionéval menni. Ez így majdnem olyan lett volna, mintha most már Ginny nélkül újra elérhető lenne. Biztos volt benne, hogy elkezdenének mindenféle random nők baglyokat küldözgetni neki.

Miután véget ért a háború, elég sok ilyet kapott. A nők fényképeket küldtek, néha obszcéneket is. Azzal hárította el ezeket, hogy úgy tett, mintha foglalt lenne, ami igaz is volt.

Most viszont... nos, nem igazán volt foglalt, vagy igen? Volt valami... valami közte és Draco közt, de nem igazán tudta, hogy mi.

Abban viszont biztosabb volt, hogy nem fog sokáig tartani.

Hú. Ez pedig jó ok volt arra, hogy kiélvezze a dolgot, ameddig csak tudja, nem? Mindent, beleértve azt, amit Draco továbbra is felajánlott neki az ágyban minden este és reggel...

– Látom, megint elvesztél a gondolataidban.

Harry visszarángatta magát a jelenbe. Basszus, mi a fene van vele újabban?

– Azt hiszem, mondtál valamit a holnapiról.

Hermione bólintott.

– Ron még mindig bosszús miattad, de elnézve, hogy Ginny mennyire kitart amellett, hogy ő volt az, aki szakított, szerintem túlteszi magát rajta. Mindenesetre holnap péntek, és tegnap este elkezdett arról beszélni, hogy mit csináljunk ezen a héten. Van valami ötleted?

– Megint egy vacsora nálam? – kérdezte Harry bátortalanul, mert nem tudta volna Dracót sehová sem elvinni. Más sem hiányzott neki, mint hogy egy újságíró meghallja, amint Draco azt mondja, „gazdám" vagy valami hasonlót. Nem is beszélve arról az eshetőségről, hogy valami előre nem látott dolog balul sül el, és Harrynek meg kell ütnie Dracót, hogy helyrehozza.

Valahogy úgy érezte, ez nem venné ki túl jól magát a sajtóban.

– Nem, azt hiszem, ez most a mi körünk, hogy meghívjunk – felelte Hermione határozottan. Ó, és Ginnynek más programja van, már bejelentette. Úgyhogy emiatt nem kell aggódnod. De Ron és én szeretnénk látni. Nem fogjuk hagyni, hogy egyik szakítás a másikhoz vezessen, ha érted, mire gondolok.

– Kösz, Hermione – mondta Harry. – Öm... Tudom, hogy Draco nem Ron kedvence, de eléggé fontos, hogy őt is hozzam. Úgy értem... nos, azt hiszem, elmondhatnám neki, hogy barátokkal vacsorázom és ő nem hivatalos, de ez lehet, hogy nagyon bántaná. Ő... öm, úgymond ragaszkodik hozzám. A bűbáj miatt. Úgy értem, most eléggé rám van szorulva. Talán majd elmúlik.

Hermione sóhajtott.

– Kezelni tudom Ront, Harry. És természetesen úgy értettem, hogy Draco is hivatalos. Nem akarom, hogy olyasmit tegyél, amit bántónak találna. Ő most sérülékeny; ez nyilvánvaló. Akkor még mindig nem emlékszik semmire?

– Nos, mondott olyasmit, hogy mintha emlékeztetném valakire. De ez inkább ködös találgatás volt, mint emlék.

Hermione bólintása távolinak tűnt.

– Nos, meglátjuk. Van egy zongorám.

A megjegyzés olyan váratlan volt, hogy Harry rámeredt.

– Tessék?

– Reméltem, hogy áthozod Dracót. Látni szeretném, hogyan reagál rá.

Harry pislogott.

– Hogyan kellene reagálnia?

– Éppen ez az – mondta Hermione halkabban. – Nem találtam semmit a bűbájról, de egy kicsit körbekérdezősködtem a RAVASZ-airól. Az a nő, aki pontozta az írásbelijét zenéből, emlékezett Draco nevére. Nagyon is jól emlékezett. Igazából azt mondta, olyan jól teljesített, hogy biztos volt benne, hogy különleges elismerést fog kapni.

– Zene – ismételte Harry kifejezéstelenül. – Draco? Most viccelsz velem?

– Nem, ő tényleg szerzett zenéből RAVASZ-t – erősködött Hermione.

Harry szerette volna az asztalba verni a fejét.

– Mi a pokol köze van a zenének a generációs mágiához, ezt szeretném tudni. És mi köze van ennek a Res mea eshez vagy ahhoz, hogy mi folyik a Misztériumügyi Főosztályon?

– Nem tudom, de arra gondoltam, megkérem, hogy játsszon nekünk, és meglátjuk, mi történik.

– Persze, meglátjuk – Harry megpróbálta értelmezni azt, amit megtudott. Talán Draco zenei RAVASZ-ának semmi köze sem volt a hallhatatlanként végzett munkájához. Feltéve persze, hogy hallhatatlan volt. Ami közel sem biztos. Harry megpróbálta kideríteni, hogy dolgozott-e a Misztériumügyi Főosztályon, de a kérdéseit udvariasan elhárították. Amúgy sem mondaná meg neki senki, ha egy hallhatatlan nem tűnik fel mostanában a munkahelyén. Persze az lehet amiatt is, hogy annyira... hallgatagok, hogy azt sem igazán tudta, kinek tegyen fel ilyen kérdést.

Mindenesetre Kingsley végül átment az irodájába, és megmondta neki, hogy ezt fejezze be. Rossz példát mutat, ha az aurorparancsnok ennyire érdeklődik a hallhatatlanok iránt. Bármit is csinálnak vagy nem csinálnak odalent az osztályukon, az nem tartozik a Varázsbűn Üldözési Főosztály hatáskörébe.

– Érthető? – kérdezte a miniszter és sötét pillantásával szinte keresztüldöfte Harryt.

Ha a mágiaügyi miniszter még mindig Caramel vagy Scrimgoeur lett volna, Harry talán visszaszólt volna. Azonban Kingsleyvel szemben ezt nem tehette meg. A férfi túl sokat tett a háború alatt. Olyasmiket, amik segítették, nem pedig hátráltatták az ügyet. Azon kívül tényleg nem volt mód áthatolni a csend falán, amely mögé a hallhatatlanok elbarikádozták magukat.

– Értettem, Shacklebolt miniszter úr – mondta Harry bólintva.

Most, hogy Hermione kiszimatolt még egy titkot Dracóról, Harry meg tudta volna csókolni.

Különös, a következő gondolata az volt, hogy Draco talán nem örülne ennek. Egyáltalán nem; Harry biztos volt benne. Nem számít, hogy Draco azt mondta, osztozkodna Harryn Ginnyvel... Draco eltökélte, hogy beilleszkedik Harry életébe, bármilyen legyen is az, és hogy azt az életet olyan könnyűvé és kellemessé teszi Harry számára, amennyire csak lehetséges. De akkor sem örülne a tudatnak, hogy Harry valaki mást csókol meg. Harry ebben nem kételkedett.

Igaz volt, amit Hermionénak mondott: Draco egyre jobban ragaszkodik hozzá. Talán a bűbáj nem hagyott neki más lehetőséget, mint hogy érzelmileg is kötődjön ahhoz, akihez már mágikusan kötve van.

– Mire tippelsz, mi fog történni, ha majd Draco játszik nekünk? – kérdezte Harry a fejét oldalra billentve, miközben a morfondírozó Hermionét nézte.

– Ha valóban olyan tehetséges a zenében, ahogy azt Elanor Grovestein gondolta, arra számítok, hogy valami csodálatos darabot fog eljátszani emlékezetből. És képesnek kellene lennie első látásra eljátszani a legösszetettebb zenét is, úgyhogy beszereztem pár ilyen kottát is. Konkrétan arra vagyok kíváncsi, hogy a klasszikus zongoradarabokat kedveli-e – amelyekből persze a legtöbbet muglik szerezték –, vagy az érdeklődése az újabb, varázsló zenetípusok felé irányul. – Hermione megvonta a vállát. – De lehet, hogy nem pont a zongora a hangszere. Jó tippnek tűnik, de talán... Nem tudom. Trombitán játszott? De mire kellhetett ez odalent a Misztériumügyi Főosztályon?

Harrynek nyilván fogalma sem volt róla.

– Talán a zenei RAVASZ-a nem is függ össze a munkájával. Nem lehet, hogy gyerekkorában tanult annyit a zenéről? Lehet, hogy valami aranyvérű dolog.

– Még sosem hallottam ilyesmiről.

Harry vállat vont. Arra gondolt, megkérdezhetné a Malfoyokat, hogy Draco tanult-e zenét gyerekkorában. Nem mintha egyhamar beszélni akart volna velük, de valamikor úgyis meg kell majd tennie. Hiszen ki kell derítenie, hogy Draco vonzódott-e már ezelőtt is a férfiakhoz.

Nem olyan beszélgetésnek ígérkezett, aminek örömmel nézett elébe. Talán mert a válasz nagy valószínűség szerint nem lesz. És ha az lesz, akkor mit fog tenni?

– Akkor holnap este – mondta Hermionénak, visszafogva egy sóhajtást. – Hétkor?

– Tökéletes.

Harry egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy a terv tökéletes. Röviden eltűnődött, megemlítse-e, hogy ő és Draco kezdenek... nos, nem pontosan közel kerülni. De együtt aludtak, úgyhogy valamilyen szinten közelebb voltak, mint akkor, amikor Hermione legutóbb együtt látta őket.

Másrészről, a nő már gyanította, hogy van valami köztük. És talán ez mind szét is hullik abban a pillanatban, hogy Draco visszakapja az emlékeit. Szóval... erről ennyit.

Hermione elmosolyodott.

– Te hozod a bort.

Harry is mosolygott és bólintott, de belül már azon gondolkodott, mit mondjon Dracónak erről az egészről. Semmi kétség; valamit mondania kell. Különben Draco kikotyoghat valamit, amit Harry inkább titokban tartana. Nem akart vitát Ronnal.

És ha Ron rájön, hogy Harry együtt alszik Dracóval... vagy legalábbis valami olyasmit csinál, akkor az nem vezetne jóra. Harry el tudta képzelni.

Mégis mit gondoltál, mit csinálsz; együtt vagy a húgomal, közben meg egész idő alatt ezért a tetűért vagy oda? Vagy talán még rosszabb: Nos, most már tudjuk, miért indult be az a bűbáj. Draco Malfoy nem jó sok mindenre, kivéve szexjátéknak, nem igaz? De ha azt vártad, hogy Ginny veled marad, tudva, hogy közben egy fickóval csinálod...

Ron talán nem mondaná az utóbbit, habár Ronnál sosem lehet tudni. Tudott hűvösen viselkedni, még gonoszul is, ha nem tetszett neki, ami történik. Vagy amiről azt hitte, hogy történik. Noha talán igazságtalan olyasmik miatt megítélni, amik évekkel korábban történtek, amikor még csak gyerek volt.

Végül is, ha Harry megbocsátott Dracónak, akit nem is igazán kedvelt, akkor a legjobb barátjának is meg kellene tudnia.

Persze, hogy megbocsátott... de akkor is azt gondolta, jobb, ha Ron számára ő és Draco nem egyéb, mint úr és szolga.

Semmi más. Határozottan nem szeretők.