Birtokolva

14. fejezet

Amikor Harry szombat reggel felébredt, egyedül feküdt az ágyában, ami a körülmények ismeretében nem is volt baj. A hátán heverve, karját a feje alá téve egy hosszú pillanatra elmerengett, hogy vajon nem csak álmodta-e az egészet. A neszt, ami felébresztette. A látványt, amelyben Draco az ágyneműbe csavarodva nyög és vonaglik. A bizarr beszélgetést a rejszolásról.

És aztán a rejszolást. Tíz vagy tizenöt perc alatt kétszer is, miközben az elméje szinte lángolt Draco fájdalmasan szenvedélyes képeitől. Ahogy Draco megkönnyebbülésért könyörög...

Nos, azt a részt bizonyos fokig már álmodta. Vagy inkább fantáziálta. Méghozzá elég intenzíven, mivel már az emlékétől is újra merevedni kezdett.

Miközben kisétált a fürdőszobába lezuhanyozni, akaratlanul is azt találgatta, hogy Draco miket képzelhetett el az éjjel. Vajon őrá gondolt, miközben kényeztette magát?

Talán igen, viszont az igazi kérdés kicsit más volt. Rendelkezett Daco szabad akarattal az ügyben? A szolgabűbáj kényszerítette rá, hogy minden gondolata csak és kizárólag Harry körül forogjon, még akkor is, ha a fantáziáról van szó?

Harry kicsit szégyellte magát érte, de az igazság az volt, hogy valahol ebben reménykedett.

* * *

Amikor Harry kilépett a hálószobából, sülő szalonna illata csapta meg. Először arra gondolt, hogy biztosan Draco teszi épp hasznossá magát, de mihelyst végigment a folyosón és bepillantott a vendégszobába, azt látta, hogy a férfi az ágya szélén ül, és békésen olvasgat.

Így aztán... Ginny volt az, aki odalent reggelit főzött. Szombat reggelenként általában ezt tette. Rutinjuk további részeként.

Draco felnézett a könyvből.

– Jó reggelt, Harry.

Harry nem hitte azt komolyan, hogy az előző éjszaka eseményeit csak álmodta, de ha azt is hitte volna, ez a megjegyzés tisztázta volna a dolgot. Draco megint Harrynek hívta. Nem gazdámnak. Végre.

A biztonság kedvéért Harry rámosolygott, ha netalántán a férfi még mindig bizonytalankodna a név használatával kapcsolatban. Bár nem így tűnt, Harry mindenesetre mosolygott.

– Jó reggelt. Tetszik a könyv?

– Eléggé különös. A többi könyvedet nem jegyzetelted így tele. Úgy néz ki, igen kiváló voltál bájitaltanból...

– Ó... – Harry beljebb ment a szobába, és oldalra hajolt, hogy elolvassa a címet. Bájitaltan haladóknak. Már a látványára hideg futkározott a hátán. Túl sok emlék társult nem csak magához a kötethez, de eredeti gazdájához is.

Harry azt hitte, a könyv elégett a Szükség Szobájában, de amikor pár hónappal a háború végét követően visszament a Roxfortba, kiszúrta az igazgatónő irodájának polcán. Már a látványától is hideg futkározott a hátán. Biztosan Piton kutatta át érte a szobát és hozta ide. Végül is majd' egy év állt a rendelkezésére, hogy megtalálja, amikor ő volt az igazgató...

– Harry? – kérdezte akkor McGalagony. – Jól van?

Harry rámutatott és próbálta megmagyarázni, de addigra Minerva már természetesen tudott róla, hogy Piton, a látszat ellenére, Dumbledore utasításai szerint cselekedett. És hogy mindent megtett, hogy oltalmazza a tanulókat, anélkül, hogy felfedné pártállását, és így megtarthassa az esküjét, miszerint bármit megtesz Harry Potter védelméért.