Birtokolva

17. fejezet

Ginny tényleg kiváló seprűlovas, gondolta Harry, miközben nézte, ahogy fordul, lebukik, majd megint a magasba száll. Természetesen látogatókat nem fogadtak az edzéseken, de a Varázsbűn-üldözési Főosztály parancsnoksága járt néhány kiváltsággal; a stadion megbűvölt kapuja már akkor kinyílt előtte, amikor még csak három méternyire járt tőle.

Igazán jól sikerült időzítenie; az edző tíz percen belül összeterelte a játékosokat valamiféle megbeszélésre, aztán elengedte őket az edzésről. Amint földet értek, Harry elindult feléjük a füvön, elengedve a füle mellett a lány csapattársainak sugdolózását, amikor észrevették őt. A Kiválasztott...

Harryt most sem nagyon érdekelte ez a cím, de lassacskán hozzászokott. Nem mintha sok választása lett volna. Nem akart örök dicsőséget, ám úgy nézett ki, az hozzánőtt.

Ironikus módon az egésznek az volt a kulcsa, hogy legyőzte Draco Malfoyt. Ki gondolta volna, hogy pont ez teszi majd őt a Pálcák Urának birtokosává?

Noha természetesen az is sokat tett a győzelemhez, hogy maga sétált a saját halálába, hogy ezáltal ne legyen többé horcrux.

Lerázva magáról ezeket a gondolatokat, Harrynek sikerült magára erőltetnie egy mosolyt, amint odaért Ginnyhez. A lány nem kicsit megdöbbent, hogy ott látja őt.

– Arra gondoltam, ehetnénk együtt valamit – mondta Harry, figyelmen kívül hagyva, hogy a sugdolózás idő közben átment fecsegésbe. Az előző esti gyorsétel kapcsán rájött még egy módszerre, amivel privát beszélgetést folytathatott. – Esetleg szendvicset, amit kivihetnénk egy parkba, hogy ott együk meg. Mit szólsz hozzá?

Ginny egy kicsit bizonytalannak tűnt, mintha az intuíciója megint vészriadót fújna, de aztán megvonta a vállát.

– Rendben. Lezuhanyozom, aztán találkozzunk a kapunál.

Harry bólintott, és lesétált a pályáról.

* * *

Amikor Ginny megjelent, a bizonytalanság minden szikrája eltűnt róla; a szeme izgalomtól csillogott. Harry kis híján feljajdult, mert abban a pillanatban úgy átlátta, hogy mennyire mellőzte és elhanyagolta a lányt, mint még soha azelőtt. Ha annyitól, hogy meghívja őt egy egyszerű szendvicsevésre a füvön, könnyebb lesz a lépte, az arckifejezése pedig örömittas, akkor Harry tényleg rémes partnere lehetett.

Nos, miután Harry egyértelművé teszi, hogy nincs közös jövőjük, talán talál majd magának valakit, aki úgy fog bánni vele, ahogy megérdemli.

– Akkor, merre?

Harry feszülten rámosolygott. Legalább Ginny csapattársai ismerték őt valamelyest; ha kitette a lábát a házából, sokszor mentek oda hozzá vadidegenek, hogy hálálkodjanak neki. Az ember azt hinné, három év alatt hozzászoktak már a háborúban betöltött szerepéhez, és hogy ha annyira imádják, akkor figyeltek arra a pár rohadt nyilatkozatára a témában. Sokan harcoltak még a háborúban, és többet is feláldoztak, mint ő. Az életüket is.

– Öm, tudod, milyen, ha nyilvánosan megjelenek – mondta Harry. – Inkább nem kérnék ma belőle, úgyhogy mit szólnál hozzá, ha mugli módon csinálnánk a dolgot?

– Ó, rendben, ahogy szeretnéd – felelte a lány ragyogva, mintha Harry legalább egy európai villámkörútra hívta volna el.

Harry ettől csak még rosszabbul érezte magát. Egek, a romantika terén abszolút retardált lehetett. Vagy talán csak nem értett annyira a lányokhoz. Habár ezt csak Ginnyn és Chón tudta lemérni. De akkor is fel kellett volna valaminek tűnnie, gondolta.