Birtokolva

29. fejezet

Harry már nyitotta a száját, hogy visszautasítsa. Nem számított, hogy egy perccel ezelőtt még azt mondta magának, hogy bűbáj ide vagy oda, Draco az övé. A morális érzéke már megint felébredt, és hallatni akarta a hangját.

Draco utolsó pár szava azonban elhallgattatta.

Szükségem van rád.

Harry pislogott, az ádámcsutkája fel-le mozgott, ahogy gyors egymásutánban többször is nyelt.

– Szükséged van rám? – kérdezte, mivel képtelen volt elhinni, hogy Draco ezt mondta.

– Merlinre, igen – sóhajtotta Draco, miközben kezével széthúzta Harry talárját és alájuk nyúlt, mire még több anyagot talált. Elkezdte kigombolni Harry ingét; kicsit ügyetlenkedett az ujjaival, mintha annyira buzgó volna, hogy a mozdulatait sem tudná összehangolni.

Harry lehunyta a szemét; egy erőteljes érzés söpört végig rajta. Talán a megkönnyebbülésé, mivel ez azt kellett jelentse, hogy a bűbáj lecsillapodott. Nem igaz? Hiszen hogy máshogy használhatta volna Draco azt a szót, hogy szükség? És ha a bűbáj lecsillapodott...

– Akkor épp most emlékeztél? Mindenre?

Draco ujjai nem álltak meg az eszeveszett munkában.

– Nem, semmi sem változott. De szükségem van rád, Harry. Szükségem van a farkadra a számban. Szükségem van rá, hogy leszophassalak, és hallhassam a nyögéseidet. Szükségem van rá, hogy lenyelhessem minden cseppjét a mézédes élvezetnek, amihez tudom, hogy hozzátudnálak segíteni...

Harry számára jól hangzott a dolog, tényleg jól. Főleg a mézes része. Azelőtt még senki sem mondott neki ilyesmit. De... ő tudta, hogy milyen ízű a saját ondója. Melyik férfi ne tudná?

– Nem kimondottan mézízű – mondta kicsit szárazon.

– Színtiszta ambrózia leszel. – Végre bőrt érve Draco elkezdte csókolni Harry mellkasát, a keze pedig tovább mozgott felfelé, hogy jobban kiszélesítse a nyílást Harry ruháján.

– Még a ma esti bornál is jobb. Tudom.

Ambrózia... jobb, mint a bor... – Harry úgy érezte, elvörösödik a leírások hallatán. De természetesen nem hitte el őket. Nem tudta. Mindazonáltal le volt nyűgözve.

Le volt nyűgözve, és keményebb volt, mint valaha.

Mégis, a racionális elméje megpróbálta értelmezni, hogy mi történik.

– Nem emlékszel, de a bűbáj lecsillapodott? Az meg hogy lehet?

Talán mert hallotta a komolyságot Harry hangjában, Draco kissé hátrébb húzódott, hogy fel tudjon nézni a férfira. Harry mellcsontjánál valami hűvös érzet keletkezett, de ez nem is volt csoda. Egy pillanattal előtte Draco nyalta meg ott lágyan a nyelvével.

– Miből gondolod, hogy a bűbáj lenyugodott? – kérdezte Draco, fejét kissé oldalra billentve, mintha nem tudná, mire akar Harry kilyukadni.

Erre Harry erősebben szorította; hirtelen attól tartott, hogy emlékek ide vagy oda, elveszíti őt.

– Azt mondtad, szükséged van rám. Szükséged, Draco. Nem beszélhetsz nekem a szükségleteidről, emlékszel? Úgy értem, ezelőtt nem beszélhettél.

– Ó – vigyorgott Draco pajkosan. – Szükségem... Azt hiszem, egyedül csak rád van szükségem ebben a pillanatban. De ha bármi más is felmerülne bennem, tudatni fogom veled.