Birtokolva

100. fejezet

– Mit akart az apám? – kérdezte Draco, miközben hazahoppanálásuk után levették a kabátjaikat.

– Úgy tűnik, egy snooker partit.

Draco felhorkantott.

– Kellett lennie valami hátsó szándékának. Miről beszélgettetek?

– Ó, az időjárásról Wiltshire-ben, a háború utáni varázslógazdaságról...

– Harry – szakította félbe Draco –, felismerem, amikor hazudsz.

– De tényleg beszéltünk ezekről...

– De miről beszéltetek valójában?

Harry sóhajtott. Remélte, hogy elkerülheti ezt a beszélgetést. Valószínűleg hiábavaló reménykedés volt, mert ha Draco nem is látott volna keresztül rajta, akkor is rájött volna, ugyanis Lucius nyilván beszélni fog erről Dracóval, mivel a Res mea es már nem akadályozta őt abban, hogy irányítsa a fiát.

– Öm... nos, apád arról beszélt, hogy mennyire szeretne berendezni nekünk egy szárnyat a kúriában. Úgy dekorálnánk, ahogy szeretnénk, azon kívül anyáddal megígérnék, hogy meg lenne a magánéletünk, de ő azért szeretné ezt, hogy egy kicsit többet láthasson téged a családi ebédeken meg hasonlókon kívül is.

– Á! – mondta Draco. – Nos, ez nagylelkű tőle. De ki van zárva.

Harry nem számított erre az utóbbi mondatra.

– Igen?

– Természetesen. Nem akarsz a kúriában élni és a legtöbb este a szüleimmel vacsorázni, vagy igen?

– Nem – felelte Harry megkönnyebbülve.

– Nem gondolhattad, hogy erre kérlek majd, ugye?

Harry körülnézett a nappalijában. Tökéletesen megfelelt neki, de tudta, mennyire szűkösnek tűnhet a Malfoy kúria tágas, boltíves helyiségeihez képest. – Nos... tudom, hogy nagyobb kényelemhez vagy szokva, mint...

Draco gyorsan magához húzta egy csókra.

– Hülyeség. Szeretlek és szerintem a házad meghitt kis szerelmi fészek. Nagyon boldog vagyok itt veled, és itt képzelem el a házaséletünk kezdetét.

– Kezdetét?

– Nos, egy nap megörökölöm a kúriát – mondta Draco elhúzódva. – De a varázslók sokáig élnek általában, úgyhogy az valószínűleg nem mostanában lesz. És ha az enyém is lesz, nem tudom majd eladni, mert a birtokon örökjogi korlátozás van. De ha még akkor sem akarsz ott lakni, majd kitalálunk valamit.

Harry elvigyorodott, a megkönnyebbülés, amit az előbb érzett, most hirtelen szinte elárasztotta.

– Ez nagylelkű tőled. Én... nem tudom. Lehet, hogy ötven év múlva nem számít majd nekem, de most... igen. Én csak... nem hittem volna, hogy ennyire szeretni fogod a házamat, mihelyst nem vagy valóban a rabszolgám...

– De én valóban a rabszolgád vagyok.

– ...és a kúria meg Hollóbérc mellett ez igazán nem az a fajta hely, ahol valaha is éltél...

– Elfelejtesz valamit. – Draco felvonta egyik szemöldökét, amikor Harry kérdőn nézett rá. – És a lakásom?

– Milyen lakásod?

– Ahol dohányzás közben rám találtál.

– Az a te lakásod volt? – kérdezte Harry meglepve. – Az a szörnyűséges kis lyuk?

Draco a kanapéra húzta őt és ő is leült mellé.

– Becsméreld csak nyugodtan az otthonomat, miért is ne?

Harry elvörösödött.

– Nos, egyszerűen csak nem tudlak elképzelni...

Apró nevetés rázta meg Draco vállát.

– Nem, biztos vagyok benne, hogy nem. Nos, természetesen sokkal különbül nézett ki, amikor ténylegesen ott laktam. A belső részt mágia borította, hogy lakhatóbb legyen, a kandalló pedig akkoriban még csatlakozott a hálózathoz. Amikor összeházasodtam Nikolai-jal, és Hollóbércre költöztem, visszaalakítottam tökéletesen mugli lakóhellyé. Tudod, a Törvény miatt. – Draco elmosolyodott. – Búvóhelynek használtam párszor, amikor Niknek és nekem problémáink akadtak.

– Neked és Niknek problémáitok voltak?

– Minden házaspárnak akadnak. Nekünk is lesznek, gondolom. De majd megoldjuk őket.

Harry bólintott.

– Még mindig a tiéd a lakás? Mert abban az esetben megtiltom, hogy eladd! Tudnom kell, merre talállak, ha megint szükséged lesz búvóhelyre.

– Igen, Harry gazdám – mondta Draco, végigsimítva az ujjaival Harry kézfején. – De adj majd egy kis időt, hogy egyedül lehessek, mielőtt értem jönnél!

– Rendben.

Draco sóhajtott.

– Örülök, hogy erről beszéltünk, mert van még valami... Tudod, hogy mennyire nem akarnék kényelmetlenséget okozni neked azzal, hogy arra vegyelek rá, éljünk a kúriában? Nos... te sem akarnál kényelmetlenséget okozni nekem a saját házasságkötési szertartásomon, ugye?

– Nem, persze, hogy nem – felelte Harry kedvesen. – Miről van szó?

– Akkor jött elő, amikor anyám és én az esküvői meghívók végső listáját állítottuk össze, amiket majd el kell bagolypostázni. Felírtál valakit a listára, akit ki nem állhatok...

Nem Ronra vagy Hermionéra gondolhatott, mivel sosem mondott egy szót sem az ellen, hogy Harry tanúi legyenek. Akkor ki... Ó! Harry azt érezte, hogy a lábizmai is görcsbe rándulnak.

– Ginnyt.

– Igen.

– Draco...

– Meg kell értened, mennyire helytelen, hogy ott legyen – mondta Draco gyorsan. – Ő egy régi szerető. Ez egyszerűen csak nem oké, Harry.

– Draco, ő már tíz éve a barátom...

– Én pedig a férjed leszek, és nem szeretnék olyasvalakit az esküvőmön látni, aki utál engem, téged pedig akar!

– Nem utál téged...

– Helyes.

– És nem akar engem. Úgy értem, tudja, hogy ennek vége van köztünk...

Draco oldalra fordult a kanapén, hogy acélszürke tekintetével keresztüldöfje Harryt.

– Te hogy éreznél, ha meg akarnék hívni az esküvőnkre olyasvalakit, akivel évekig együtt háltam, és aki azt akarná, hogy vele házasodjak össze és ne veled?

– Szörnyen érezném magam, de ha sokkal több ideje jó barátod volt, mint hogy mi szeretők vagyunk...

– Négy éven keresztül lefeküdtél azzal a bigével, Harry...

– Ne nevezd így! – vágott vissza Harry.

– Örömömre szolgálna, ha sehogy sem kéne neveznem – mondta Draco fagyosan. – Ami meglehetősen könnyű lenne, ha nem lenne ott az esküvőmön.

– Nézd, nem csak Ginnyre kell gondolnom – mondta Harry elkeseredetten. – Az egész családjára is. Mindig mellettem álltak. Sok tekintetben az én családom is, és csalódottak voltak, amikor nem jöttek össze a dolgok Ginnyvel, de még mindig szeretnek, ennek ellenére is. És ha nem hívom meg Ginnyt, az olyan lenne, mintha semmibe venném ezt az egészet. Ezt nem tehetem meg, Draco. Egyszerűen nem.

– Muszáj lesz – mondta Draco makacsul. – Ki kell állnod most mellettem! Én is megtettem érted, hogy ne Wiltshire-ben legyen az esküvő. Aztán újra megtettem, amikor egyet értettem, hogy nem helyes téged arra kérni, hogy élj a kúriában. Most rajtad a sor, hogy olyasvalamit adj, amire szükségem van.

– Draco...

– Nem kérek sokat...

– Draco...

– Csak ezt az egy dolgot...

– Draco! – kiáltotta Harry. Nem szerette, amit következőre csinált, de mi mást tehetett volna? Nem tehette meg azt, hogy meghívja az összes Weasly-t, Ginnyt meg nem. Még a gondolatától is rosszul volt. Úgyhogy megtette, amit meg kellett tennie, és a szigorú hangját vette elő. Többé már nem volt mágikus ereje, de Draco megesküdött, hogy habozás és kérdés nélkül engedelmeskedni fog, ha használja.

– Ginny Weasley ott lesz az esküvőnkön – mondta határozottan, és a szeme is résnyire szűkült az elszántságtól. – Te pedig egy szót sem fogsz ellene szólni!

Draco szája tátva maradt. Úgy nézett ki, mintha beszélni próbált volna, de nem sikerült volna neki; többször is nekifutott, mire sikerült megszólalnia.

– Igen, gazdám.

Harry bólintott. Nem volt boldog, de ha ez volt a módja annak, hogy lezárja a vitát...

– Egy szót sem fogok ellene szólni – tette hozzá Draco élesen. – Megmondtam, hogy megadom magam, ha így beszélsz, és komolyan is gondoltam. Mert valóban a rabszolgád vagyok, Harry, ahogy megbeszéltük. De egy dolgot mondok. Az, hogy így használod a szigorú hangod, egy ilyen helyzetben... ez visszaélés. És ha ragaszkodni fogsz ehhez, természetesen engedelmeskedem, de mindig egy kicsivel kevesebbre foglak tartani, amiért ilyen mélyre süllyedsz.

Azzal Draco keresztbe fonta a karját maga előtt és előre meredt.

– Csessze meg! – Harry felállt, és a hajába túrt. – Draco, én... nem adtál más lehetőséget, mint hogy a szigorú hangomat használjam! Nem bánhatok így Ginnyvel.

– Ahogy te magad parancsoltad, nincs hozzáfűznivalóm a témához.

– Nem akarom, hogy kevesebbre tarts...

– Akkor vond vissza a parancsodat is, és az esküvővel kapcsolatos döntésedet is!

– Én... csessze meg!

Nem Draco az egyetlen, akinek néha búvóhelyre van szüksége, gondolta Harry. Hihetetlenül frusztráltan, sarokba szorítva, kiutat nem látva megpördült, mert semmi másra nem vágyott, mint hogy elmeneküljön ebből az egészből.