Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 17: A Megszeghetetlen Eskü

Ismét hó kavargott a zúzmarás ablaktáblák előtt. Közeledett a karácsony. Hagrid már becipelte a szokásos tizenkét fenyőfát a nagyterembe; a lépcsőkorlátokra magyal- és aranydísz-füzérek kerültek, örökgyertyák lobbantak fel a lovagi páncélok sisakjában, és itt is, ott is jókora fagyöngycsokrok lógtak le a folyosók mennyezetéről. Ezek alatt mindig népes lánycsoportok verődtek össze, valahányszor Harry a közelben volt, ami nem egyszer súlyos forgalmi dugókhoz vezetett. Lucy gyakorlott éjszakai kóborlóként kitűnően ismerte a kastélybeli titkos átjárókat, így remek segítségnek bizonyult Harry számára, hogy különösebb nehézségek nélkül tudjon fagyöngy mentes útvonalat találni, ha egyik teremből a másikba indult. Először meglepődött, hogy amikor ő jelen volt, egyetlen fiú sem próbálta a fagyöngy alá csábítani, de volt egy olyan érzése, hogy miután Harry az első ilyen próbálkozóra lábkörömnövesztő-rontást küldött, lemondtak a dologról. Ennek egyébként ő maga kifejezetten örült.

Ron, aki azelőtt inkább irigyen, semmint derűvel nézte Harry és Lucy népszerűségét, most harsányan kacagott barátai bujkálásán. A két Potter ugyan kellemesebb társaságnak tartotta ezt az új nevetős, tréfálkozó Ron-típust annál a szeszélyes és kötekedő változatnál, akit a korábbi hetekben el kellett viselniük, de tény, hogy a modellváltásért súlyos árat fizettek. Először is zavaróan sokat kellett egy társaságban lenniük Lavender Brownnal, aki viselkedéséből ítélve elfecsérelt időnek tartott minden olyan másodpercet, amikor nem csókolózik Ronnal. Másodszor: ismét arra eszméltek fel, hogy két olyan ember legjobb barátjuk, akik talán soha többet nem állnak szóba egymással.

Ron, akinek a kezén és alkarján még mindig látszottak a madártámadás nyomai, sértődött és visszautasító maradt Hermionéval szemben.

- Egy szót se szólhat - mondta Harrynek és Lucynak. - Ő is csókolózott Krummal. Hát most én találtam egy lányt, aki szívesen smárol velem. Szabad országban élünk. Nem tilos, amit csinálok.

Egyik Potter sem felelt erre, inkább összenéztek, majd úgy tettek, mintha teljesen lekötné őket a Kvinteszencia-kutatás című könyv, amit a másnap reggeli bűbájtan órára el kellett olvasniuk. Mivel megbeszélték, hogy Ronnal és Hermionéval is megőrzik jó viszonyukat, az utóbbi időben viszonylag sokat voltak kénytelen hallgatni.

- Soha semmit nem ígértem Hermionénak - dörmögte Ron. - Na jó, úgy volt, hogy együtt megyünk Lumpsluck karácsonyi fogadására, de szó se volt róla, hogy... csak barátokként... szabad ember vagyok...

Lucy tudta, hogy Ron nézi őt, és lapozott egyet a Kvinteszencia-kutatásban. Mivel ő jobban otthon volt Hermione lelkivilágát illetően, Ron általában őt szerette megtalálni a lánnyal kapcsolatos gondolataival. Fogadott testvére most is tovább motyogott, de a tűz hangos ropogásától már nem is lehetett érteni, mit mond; Lucy csupán annyit vélt kihallani a monológból, hogy „Krum" és hogy „mit van felháborodva".

Hermione napjai annyira be voltak táblázva, hogy Lucy és Harry csak esténként tudtak nyugodtan beszélgetni vele. Olyankor Ron amúgy is annyira el volt foglalva Lavenderrel, hogy nem törődött vele, mit csinálnak a barátai. Hermione nem volt hajlandó a klubhelyiségben tartózkodni, mikor Ron is ott volt, így hát a két Potter általában elkísérte őt a könyvtárba, ahol azonban csak suttogva társaloghattak.

- Szíve joga, hogy azzal csókolózzon, akivel akar - mondta Hermione, miközben Madam Cvikker, a könyvtárosnő a távolabbi polcok között sétált. - Engem a legkevésbé sem érdekel.

Azzal felemelte a pennáját, és olyan erőteljesen tett pontot vele egy i-re, hogy kilyukadt tőle a pergamen. Harry és Lucy nem feleltek, hanem megint csak összenéztek. Lucy lassan kezdett attól tartani, hogy elmegy a hangja a sok hallgatástól. Még mélyebben hajolt a Bájitaltan haladóknak fölé, és folytatta az örökelixírek tulajdonságainak kijegyzetelését, időről időre átpillantva Harry pergamenjére, hogy kibetűzze a Herceg hasznos adalékait, amiket a fiú magának gyűjtött.