Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 55: A változás hangja

Egy hónap elteltével Lucy ki merte jelenteni, hogy határozottan jobban volt.

Az, hogy Bellatrix végre békén hagyta őket és hogy Dracon kívül mindenki úgy tett, mintha ott se lettek volna, határozottan javított a kedélyállapotukon. Most, hogy nem kínozták meg őket minden második nap, a testük végre ki tudta pihenni magát és ez a változás Lucy esetében volt a legszembetűnőbb.

A lány érezte, hogy a kínzások nélkül a teste végre minden erejével a gyógyulásra fókuszálhatott és a Draco által hozott gyógyitaloknak köszönhetően ez még fel is gyorsult, bár csak minimálisan. A sebek, amiket Bellatrix okozott, már alig látszottak, és a kiegészítő ételeknek köszönhetően a súlyvesztés is végre megállt. Még mindig rosszabb állapotban volt, mint Luna vagy Ollivander, de legalább nem romlott tovább a helyzete.

Draco nem jött le minden nap, mint régen, és amikor igen, akkor se maradt egy-két óránál tovább, de még így is nélkülözhetetlen volt a segítsége. Most már nem csak Lucynak, hanem Ollivandernek és Lunának is hozott enni, akik így késő éjszakáig ébren maradtak, hogy végre rendes élelemhez jussanak. Draco a kis galleon segítségével (aminek a jelenlétéről Lucy teljesen megfeledkezett) mindig szólt, melyik este és hány óra körül tervez lejönni, így senki sem maradt ébren feleslegesen, ahogy Draco fogalmazott.

Lucy kifaggatta a fiút a fenti állapotokról, és hogy mi is történik pontosan odakint, mivel Draco - a látszat kedvéért - ismét elkezdett járni a minisztériumba az apjával. A fiú elmondása alapján Bellatrix lassan teljesen szétzilálja ezt az amúgy is kikészült családot, de ami megkönnyebbüléssel töltötte el, az a tudat volt, hogy Lucius és Narcissa inkább a fiuk mellett állnak, mint az őrült pszichopata mellett. Féregfark nem sok vizet zavart, csak kiszolgálta őket, ahogy azt egész életében tette.

Ám a kinti helyzet már sokkal érdekesebbnek bizonyult. Az alapján, amit Draco hallott, még egy rendtagot se sikerült elkapniuk, ahogy a Menedéket sem fedezték még fel, hiába próbálják már másfél hónapja Piton segítségével megtalálni. A Potterfigyelő még mindig működik, ahogy arról Yaxley kelletlen beszámolt a miniszternek, mivel az volt az egyetlen, ami még fenntartotta a morált az ellenállók körében. Lucy hihetetlenül büszke volt a többiekre és örült neki, hogy sikerült ilyen jól továbbvinniük azt, amit ő elkezdett.

Lucy és Luna hihetetlenül közel kerültek egymáshoz és a lány időközben még Dracoval is összebarátkozott. Most, hogy már ő is látta a rejtett énjét, már nem kérdezte többé, hogyan választhatta Lucy éppen őt. Ollivander már régen belefáradt a reménykedésbe és már rég elvesztette a hitét, így ő rendszerint csak ült a sarokban mozdulatlanul, de Luna gyakran csatlakozott Dracohoz és Lucyhoz a kis cellában, mikor ők nem akartak feltétlenül kettesben maradni. Draco elsőre furának találta Lunát, de egy idő után megszokta a lány furcsa és gyakran zavarba ejtő kijelentéseit és Lucy ki merte jelenteni, hogy a fiú is megkedvelte Lunát.

Örült, hogy legalább egyvalaki elfogadta Dracot. Bízott benne, hogy miután kikerülnek innen, Luna segít a többieknek is megérteni, miért őt választotta.

Ahogy beköszöntött a március, úgy fordult egyre melegebbre az idő. Lucynak már csak két takaróra volt szüksége, hogy ne fázzon, ami előrelépés volt a télhez képest. A melegebb idő a hangulatukon is javított: a tavasz érkezése ismét felébresztette bennük a reményt, hogy talán kijutnak majd innen, hiába nem volt erre semmi esélyük.

Lucy és Luna gyakran gondolkoztak azon, mi lehet a Roxfortban: Luna sokat mesélt arról, hogyan próbálták Neville-lel és Ginnyvel kikergetni a világból Carrowékat és hogy a hívásuk Dumbledore Seregébe sokkal több diákot ért el, mint az valaha várták volna. Reménykedett benne, hogy Neville és Ginny folytatták a munkát, épp ugyanúgy, ahogy Lucy is bízott benne, hogy Remus, Kingsley és a többiek is folytatták a harcot.