Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 50: Egy újabb lakó

Sokszor érezte már hosszabbnak az időt, mint ami valójában volt: egy végtelenül unalmas mágiatörténet, egy vizsga, amin semmit sem tudott vagy a várakozás, ami megelőzte a kviddicsmeccset. Most azonban Draco egy teljesen új oldalát ismerte meg annak a kifejezésnek, hogy „áll az idő".

Nem mintha nem lett volna dolga. Mikor azután az éjszaka után felébredt, első útja a könyvtárba vezetett, ahol igyekezett a rengeteg fekete mágiával kapcsolatos könyv között találni olyat, ami a gyógyításról szólt. Úgy okoskodott, hogy az apja és mindegyik őse túl nagy önbecsüléssel bírt, hogy a Szent Mungóba járjon, így biztos tartottak itthon könyveket, hogy el tudják látni magukat, ha bajuk esett. Viszont ezeket a könyveket annyira jól elrejtették, hogy Draconak öt napjába telt, mire megtalálta az elsőt. Azzal se volt sokkal beljebb, mivel főleg mérgezésekről szólt (a fiú meg is értette), de jelen esetben Lucy volt a legfontosabb. Őt pedig nem valószínű, hogy megmérgezik.

A Crutiatus-átok sokkal nagyobb kínzást jelentett.

Mindenesetre nem adta fel a kutatást, bár egyre kétségbeesettebben igyekezett megtalálni a neki szükséges könyvet, hiszen közeledett Lucy újabb kihallgatásának a napja, amikor ismét az egész ház az ő sikolyaitól fog zengeni. Azonban hiába túrt fel mindent, nem volt közelebb a szükséges tudáshoz. Most sajnálta csak igazán, hogy nem figyelt oda gyógynövénytanon.

Ezenkívül próbálta felhasználni az egyetlen kommunikációs csatornát, amilye volt a külvilággal; a Próteusz-bűbájjal kezelt sarlóba leírta azt, hogy Lucy hol található pontosan, és hogy ha valaki megtalálta ezt, írjon vissza. Azután küldte el az üzenetet, miután megbizonyosodott róla, hogy Lucy nem vitte magával a sarlót (a lány bevallása szerint a hátizsákjába tette). Most már csak abban kellett bíznia, hogy valaki majd megtalálja.

Bár eddig is kellett színészkednie, kétségkívül a mostani helyzet volt a legnehezebb számára. Úgy érezte, mindenki folyamatosan őt figyeli (különösen Bellatrix, aki hosszú ideje nem volt már ilyen jókedvű), így mindig ügyelnie kellett az arckifejezésére, a viselkedésére, sőt, néha még a tükörben is ellenőrizte, hogy nem túl fájdalommal teli vagy reménykedő a tekintete. Borzasztóan félt, hogy bármi elárulhatja és akkor mindenkinek, akit szeret, végig kell néznie a halálát. Nem tudhatták meg, semmi esetre sem, hogy neki bármi köze van Lucyhoz.

Ugyanakkor minden egyes porcikája azt kívánta, hogy bárcsak minden percét a lány mellett tölthesse. Hiába osont le éjszakánként, mindig úgy érezte, hogy semmikor máskor, csak akkor rohan az idő. Mindig olyan gyorsan vissza kellett mennie a szobájába, mert jött a napfelkelte. Pedig alig beszélgettek pár percet... órát... Draco soha nem tudta. Ő csakis Lucyval foglalkozott. Bár, néha úgy tűnt, hogy őt sokkal jobban érdekli Lucy állapota, mint magát a lányt.

Lucyt ugyanis sokkal jobban lekötötte az, ami odakint folyik, mint az, hogy lassan, de biztosan veszít a súlyából. Féregfark Bellatrix utasítására csak Ollivandernek vitt ennivalót, Lucynak pedig kétnaponta egy kancsó vizet. Röviden a lány csakis Draconak köszönhette, hogy élelemhez jutott, bár az sem volt túl laktató: vajas kenyereken, édességeken és egyéb maradékokon élt. Draco próbálta kitalálni, hogyan csempészhetne le neki a vacsorából valamit, de a maradékot Féregfark többnyire eltüntette, így esélye sem volt. A lány csuklója és a vágás a fején szépen gyógyult, de nem volt hajlandó tudomást venni arról, hogy a teste egyre gyengébb lesz.

És még csak egy hetet töltött odalent.

Az viszont látszott, hogy szépen berendezkedett a cellájában. Draco kiválasztott két galleont, amiket a második éjszakán levitt neki, hogy kezelje őket Próteusz-bűbájjal. Így, ha nem is tudtak beszélgetni, de legalább Draco tudta figyelmeztetni Lucyt, ha Bellatrix esetleg véletlenszerű látogatást tervez. Eddig nem volt rá szükség, de Lucy biztonságáért mindent.