Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 40: Megbékélés és visszavágás

Bármennyire igyekezett csak a feladatára koncentrálni, Lucy folyton azon kapta magát, hogy Dumbledore-on agyal. Aberforth története és szavai újra és újra lejátszódtak a fejében, és lassan már semmi másra nem tudott gondolni. Így csak elterült az ágyán és a plafont bámulva próbálta rendezni a gondolatait.

Gyűlölni akarta Dumbledore-t. A varázsló hazudott neki, semmit sem árult el, csak köntörfalazott, folyton azt ismételgette, hogy neki, Lucynak vezetővé kell válnia, hogy az életét kell újra és újra kockára tennie, és közben ne kérdezzen, ne gondolkodjon, csak vívja meg a háborút, amibe beletaszította.

Ám bármennyire próbálta így látni a dolgokat, nem tudta elfelejteni, mennyire aggódott értük az öreg varázsló, mikor Harryvel majdnem otthagyták a fogukat a bölcsek kövéért folytatott harcban, vagy amikor az ifjabb Barty Kupor majdnem megölte őket. Látta maga előtt bűntudatos arcát, hogy sírt Sirius halálának reggelén, majd emlékezett rá, hogy mennyire csodálkozva és elismerve tekintett rá, mikor először sikerült szimultán használnia a kardot és a pálcáját. Annyira utálta, hogy még mindig hinni akart Dumbledore jóságában, pedig az előbb tudta meg, hogy Grindelwald és ő együtt akarták leigázni a muglikat.

És Ariana... Dumbledore-t tényleg nem érdekelte, hogy a húga lassan megőrül az elfojtott mágiától? Tényleg magára hagyta, csakhogy írogathasson híres mágusoknak és még fényesebb jövőt állítson maga elé?

Lucy felnyögött, felült és a tenyerébe temette az arcát. Azt kívánta, bárcsak beszélhetne Dumbledore-ral, úgy, ahogy Dracot is meghallgatta, mielőtt megbocsátott neki. Lehet, ha Dumbledore most is élne, magyarázatot tudna adni neki a múltbéli cselekedeteire. Talán képes lenne megérteni őt, ha már megbocsátani nem is...

De vajon tényleg ennyire fontos, hogy mit tett Dumbledore alig tizenhét évesen?

Lucy megmerevedett. Ujjai között a térdére meredt, és úgy érezte magát, mintha kupán találták volna kábító átokkal. Hogy felejthette el? A legfontosabbat nem vette figyelembe: magát a történelmi tényeket. Lehet, hogy Dumbledore fiatalkorában egyetértett Grindelwald eszméivel, de utána harcolt ellene, legyőzte őt és egész életében a sötét erők ellen küzdött. Védte a muglikat, az elesetteket, megalapította a Főnix Rendjét és több, mint száz évesen harcolt Voldemort ellen, hogy megvédje őt és Harryt. Még ha nem is szerette őket annyira (vagy semennyire), mint azt mindenki állította, de a cél, amiért életben tartotta őket, olyasmi volt, amivel ők maguk is egyetértettek. Véget vetni Voldemort rémuralmának egyszer és mindenkorra.

Lucy elmosolyodott, és ezen ő lepődött meg a legjobban. Hirtelen megértette, mit értett Dumbledore azon, hogy ne kövesse el az ő hibáit. A varázsló tisztában volt vele, mennyit hibázott a múltban, és azt akarta, hogy Lucy nem ismételje meg az ő kudarcait.

Például ne bízzon meg ex-halálfalóban.

A lány most felnevetett. Hiszen ő is ugyanabban a helyzetben volt, mint Dumbledore! Bizalmat szavazott Draconak, akiről egyedül ő tudta, hogy valójában már nem hűséges Voldemorthoz. Ugyanakkor volt egy lényeges különbség Piton és Draco között: Draco senkit sem ölt meg, még közvetve sem (hogy ez csak a szerencsén múlt, az most részletkérdés) és nem vette komolyan egy jós szavait, hogy aztán páholyból nézze végig egy család szétszakítását.

És ami még fontosabb volt, hogy ezek még azelőtt történtek, hogy Piton elvileg „átállt" volna.

Lucy úgy érezte, sikerült békére lelnie Dumbledore-ral kapcsolatban. Épp elég tönkrement élettel és lehetetlen helyzettel találkozott ahhoz, hogy tudja, nem minden egyértelműen fekete-fehér. A Dracoval való kapcsolata erre a tökéletes példa. És ha képes volt annyi ellenségeskedés után összejönni Draco Malfoyjal, akkor arra is képes lesz, hogy a sok hazugság után teljesítse Dumbledore professzor kívánságát.