Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 24: A merengőben

Draco a következő napokban szinte a fellegekben érezte magát. Nem akart tudomást venni a körülötte lévő sötét ügyekről, a naponta érkező újabb rémhírekről. Soha nem érezte magát ilyen boldognak, és ennyire... megkönnyebbültnek. A környezete számára persze ezeket eltitkolta, de belül majd kicsattant az energiától. Tényleg úgy érezte, mintha újjászületett volna.

Azonban Lucy szerdai üzenete rögtön az arcára fagyasztotta az újabban szinte levakarhatatlan mosolyát. Nem volt hosszú, alig néhány két sor volt, de az állt benne, hogy a fiú este tízre menjen Dumbledore irodájába. Elárulta, melyik kőszörnynél kell keresnie és a jelszót is megosztotta vele. Draco azonban megrémült. Minek akar Lucy Dumbeldore-nál találkozni? Mi a célja vele? Bár a lány megígérte, hogy nem fogja beárulni, és ezt ismét megtette, mikor hétfőn kibékültek, de a fiú aranyvérű fele mégis félt, hogy valójában csak hazugság volt az egész, és végig csak kémkedett utána.

Rettegve nyitott be az irodába. A kerek helyiségben azonban nyoma sem volt Dumbledore-nak. A falakon hatalmas portrék függtek, amelyeknek a lakói mind aludtak. Csak Lucy állt az igazgatói asztalnak támaszkodva és bámult bele egy tálba, ami olyasmit tartalmazott, amiről nem lehetett megmondani, hogy gáz vagy folyadék. Ezüstös füstként kavargott a tálban, mégis úgy tűnt, mintha víz lenne.

Jöttére Lucy megfordult és rámosolygott Dracora.

- Örülök, hogy itt vagy. Féltem, hogy esetleg nem jössz el.

- Én meg attól féltem, hogy feladsz. - A szavak önkéntelenül csúsztak ki a száján és mire Draco észbekapott, már késő volt. Lucy azonban megértően nézett rá.

- Megértem, de nem szokásom hátba támadni valakit, miután a szavamat adtam neki.

Intett, mire a fiú mellé lépett és belenézett a tálba.

- Mi ez? - kérdezte.

- Egy merengő - felelte a lány. - Dumbledore professzoré. Megengedte, hogy használjam, amíg ő távol van. Ebben megnézheted más emberek emlékeit.

Draco meglepetten nézett Lucy arcára, aki mélyet sóhajtott, lehunyta a szemét és pálcáját a halántékához érintette.

- Mit művelsz? - kapott oda Draco, de Lucy leintette.

- Maradj csöndben egy kicsit! Még erősen kell koncentrálnom hozzá.

Így a fiú lélegzetvisszafojtva figyelte, mit művel a lány. Lucy elkezdte elhúzni a fejétől a pálcát, aminek a végéhez egy olyan anyagú szál tapadt, mint ami a merengőben volt található. Mikor kihúzta a fejéből, a lány a másik kezében tartott kis üvegcsébe tette, majd ismét visszanyúlt a halántékához. Ezt a mutatvány több, mint egy tucatszor eljátszotta, teljesen megtöltve a kis üvegcsét. Mikor befejezte, lezárta egy dugóval és a fiú felé nyújtotta.

- Ebben az olyan eseményekről megőrzött emlékeim vannak, amik meghatározták azt, hogy ki vagyok most - magyarázta. - Azt szeretném, ha megnéznéd őket.

- Micsoda?! - hökkent meg Draco. - Én... Én nem... vagyis... biztos vagy benne?

- Egyszer elejtettél egy olyan megjegyzést, hogy nem tudod, hogyan kockáztathatja bárki az életét értünk, hogy ha nem is ismer minket - mosolygott a lány, mire Draco szégyenkezve lesütötte a szemét. Lucy hangjában azonban nem volt szemrehányás, nyugodtan folytatta. - Ez nem hagyott nyugodni. Végül úgy döntöttem, hogy megtanulom, hogyan kell kivenni a fejemből az emlékeimet, hogy azt megmutassam neked. Szeretném, ha megismernéd azt a Lucy Pottert, akit csak nagyon kevesen ismernek. Azt, aki valójában nem egy hős, nem egy kiváló diák, nem egy remek kviddicsező. Hanem csak egy lány, akit rengetegszer próbáltak már megtörni, megsebezni, megölni, de mindig felállt, mert volt miért küzdenie. De ezeknek a támadásoknak a hatásai nem múltak el nyomtalanul. - Azzal Draco kezébe nyomta az üvegcsét. - Öntsd a merengőbe és nézd meg! Te vagy az egyik, aki a legjobban félreismert. Szeretném, ha tisztán látnád, ki is áll most előtted.