Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Chapter 52: Elmébe zárt hazugság

FIGYELEM!

Ez a fejezet tartalmaz vér és egyéb ilyen tartalmakat is. Aki nem bírja, attól előre is elnézést, de ha mégis el akarja olvasni, csak saját felelősségre!

Én szóltam.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Lucy legközelebb már az új évben látta meg a celláján kívüli pincét. Bellatrix nyilván kivett egy kis szabadságot az ünnepekre, nem mintha panaszkodott volna. Jól esett neki, hogy volt egy kis ideje összeszedni magát és a Dracotól kapott bájitalok is lassan megtették a hatásukat: már-már úgy érezte magát, mint mikor behozták.

A súlyára azonban ez nem volt igaz. Bármennyit erőlködött Draco, Lucy érezte, hogy a teste egyre gyengébb, mert hiába bírta jobban a kínzásokat, mint bárki más - különösen a karácsonyi eset óta -, de lassan kezdett ráébredni, hogy a teste már csak vegetál. Tudta, hogy napról napra kisebbek az esélyei a szökésre, hiszen a varázserejét ebben az állapotban nem tudná maximálisan kihasználni. A hideg miatt folyamatosan álmos volt és lelassultak a reflexei, így még ha ki is törne a cellájából, négy felfegyverzett és igen erős mágus ellen nem sokáig húzná pálca nélkül.

De még ha csak ez lett volna az egyetlen problémája. Ugyanis amint beköszöntött a tél eddigi leghidegebb hete, Bellatrix mintha vérszemet kapott volna. Majdnem minden nap megkínozta, és volt, hogy már nem is tett fel kérdéseket, hanem csak úgy az élvezet kedvéért rángatta ki a cellájából, hogy válogatott sötét átkokkal bombázza. Mivel nem volt ideje a testének kipihenni magát, egyre rosszabbul viselte a Crutiatust és egyre többször ájult el kínzás közben, mikor már nem bírt a fájdalommal. Bellatrix persze rögtön magához térítette, viszont ezzel még inkább kikészítette. Természetesen soha semmit nem mondott neki, cserébe viszont olyan átkok találták el, amiknek a létezéséről nem is tudott.

Bellatrix azonban lassan kezdett rájönni, hogy ezzel nem ér el semmit, így újabban már azt nézette végig Lucyval, ahogy Lunát vagy Ollivandert kínozza, hátha így megtöri. Lucy próbálta visszafojtani a benne lobogó mágiát és az, hogy sikerült neki, egyszerre nyugtatta és rémisztette meg. Örült, mert Bellatrix nem tudott kicsikarni belőle több reakciót, mint egyébként (ehhez mondjuk kellettek Luna motivációs beszédei esténként), viszont félt, hogy ez azt jelentette, hogy gyengül. Mintha valaki lassan kiszívta volna az erejét. Ez pedig csakis egyetlen dolog felé vezethetett és Lucy tudta, hogy ha bekövetkezik, gondoskodnia kell róla, hogy senki se hibáztassa magát.

Igen, itt elsősorban Draco volt a kérdéses pont. Luna és Ollivander maguk is foglyok voltak, vagyis semmit sem tudtak tenni érte, Draco viszont szabadon mozgott a házban, ami nagyobb nyomást és felelősséget jelentett a számára. Lucy látta a fiún, hogy egyre csalódottabb lesz, valahányszor lejön hozzá a pincébe. A lány már hetek óta nem nézett tükörbe, így ötlete sem volt, hogy nézhetett ki, de Draco arckifejezéséből ítélve nem most volt a legjobb állapotban (nagyon enyhén fogalmazva). Nem is a haja állapota vagy bármi ilyesmi aggasztotta, hanem az, hogy Draco újabban már többször figyelt az életjeleire, mint őrá.

Ebből pedig úgy sejtette, hogy az egészsége egyre rosszabb lesz, ahogy telik az idő.

Persze Draco próbált segíteni neki, ahogy csak tudott, de mivel Bellatrix rászokott arra, hogy kora hajnalban betörjön hozzá és egy Crutiatusszal ébressze fel, már nem tölthetett lent annyi időt. Lucy napi két órára korlátozta a látogatási időt, aminek az eléréséhez egy három órás vitát kellett megvívnia Dracoval, hogy beleegyezzen. Azzal még nem mert előhozakodni, hogy talán nem kellene minden este lejönnie - tudta, hogy Draco abból nem fog engedni, mindegy, mennyit erősködik. Ő épp annyira nem törődött a saját biztonságával, mint Lucy a sajátjával.