A rosszfiú szerelme |✔| |JAVÍTÁS ALATT|

18.rész

-Hova megyünk?-kérdeztem meg már sokadjára Christől ezt kis idegesítő kérdést. Egy ideje már nem válaszol amúgy.

-Zoe...mondtam már, hogy meglepetés. Azt mondtad bízol bennem. Sosem vinnélek olyan helyre, ami ne tetszene neked. Nézelődj az ablakon keresztül vagy valami.-nevetett fel.

Nem sokkal később, olyan fél óra múlva megláttam egy repteret.

-Reptér?-pillantottam rá.-Repülővel megyünk?-kérdeztem nevetve. Azt hittem viccel, de mikor elmosolyodott, tudtam, hogy komolyan azzal megyünk.

-Majd meglátod.-somolygott sejtelmesen.

A taxis leparkolt a parkolóban, majd segített kivenni a csomagjainkat. Chris kifizette a taxist, aki elköszönt tőlünk, és elhajtott.

-Na gyere, induljunk.-Chris felkapta a csomagjainkat. Igen az enyémet is.

-Chris, viszem én a táskámat.-szóltam rá, de nem engedte.

-Bírom én, erős vagyok.-kacsintott rám, megfogta a kezem, és elkezdett húzni egy irányba. Sosem voltam még repülőtéren, nem tudom a szakszavakat, de a pultok irányába mentünk, kézen fogva. Ahj de aranyos, én meg itt pironkodok, mint valami paradicsom.

Odaértünk a pulthoz, és elkezdett beszélgetni a mosolygós hölggyel. Csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy első osztály, és, hogy szállhatunk is be.

-Első osztály?-pillantottam rá meglepve, mikor elköszönt a hölgytől, és elindultunk megint.

-Neked a legjobbat.-pillantott rám mosolyogva. Hát jó.

Miután felszálltunk a gépre, és helyet foglaltunk megint rá néztem.

-Na jó...hova megyünk?-kérdeztem megint nevetve. A jegyet sem mutatta meg, és mindig ahányszor csak mondták, hogy hova tart a járatunk, elterelte a figyelmemet. Nagyon sunyi, de jól csinálja.

-Majd meglátod.-vigyorgott. Nem értem, hogy bírja a türelmetlenségemet... Én a helyében már otthagytam volna magam, valahol a semmi közepén.

A repülőn elvoltunk, beszélgettünk, nézelődtünk, később elálmosodtam, és Chris vállára hajtva a fejem elszunyókáltam. Arra keltem, hogy lágyan szólítgat, hogy keljek, mert száll le a gép. Be csatoltuk a biztonsági övet, és a kezét megfogva kinéztem az ablakon. A felszállás se volt kellemes számomra, hát még a leszállás. Chris csak megszorította a kezem megnyugtatásképp.

Miután leszállt a gép, én csak elámultam. Tengerpart. Christian Dice elhozott engem a tengerpartra. Úristen. Szeretem őt. Nagyon. Gyermeki mosollyal és csillogó szemekkel néztem rá, ő meg csak elmosolyodott.

-Tudtam, hogy tetszeni fog.-puszilt meg a homlokomon.

A csomagjainkat felkapva elindultunk autót bérelni. Chris egy szép fekete kocsit választott, amibe bepakolás után mi is beültünk.

Az út alatt nem beszélgettünk, élveztem a táj mesebeli szépségeit, a meleg szél simogató érzését, ugyanis a kocsinak nem volt teteje, cabrio volt. A nap melegen sütött, és mind a ketten megbántuk, hogy pulcsit vettünk fel. Chris egész idő alatt az utat figyelte, néha pillantott csak rám, olyankor összenéztünk, és mind a ketten elmosolyodtunk.

Az út kb negyed órás volt, lassan kiértünk a tengerpartra. Csodaszép volt. A nap már lassan kezd lemenni, olyan délután öt óra tájt lehet.

Lassacskán megérkeztünk egy kis házhoz, falai fából épültek, teteje nádból volt. Annyira hangulatos volt. Tipikus tengerparti lakás. Leparkolt a ház elé, és segített kiszállni a kocsiból.