Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A napokban szinte csak azt lehetett hallani a folyosókon, hogy Harrynek eltört a keze, megbabonázták a gurkót. Ám, a mai napon már másról is beszéltek, mert tegnap este a tanárok találták meg Colin Creeveyt, akit kővé dermesztettek. Sokan nagyon féltek, hogy a következő áldozatok ők lesznek. Engem a történtek nem hatottak meg ennyire. Az udvaron sétálgattam Pansyvel és Kate-val.
—Draco apja szerint nem sokáig fogunk ide járni, ha még több merénylet történik!- jelentette ki Pansy.
—Úgyan már! Draco apja az égvilágon kivül senkinek sem akar jót, csak magának! És neki persze az lenne a jó, ha nem lenne olyan varázslóiskola, ahova mugliszületésüek is járhatnak!- mondom miközben leülök az egyik padra.
—Ez mondjuk igaz!- ad nekem igazat Kate.
—Hé, Rosa!- hallom meg Draco hangját.
Felé fordulunk, mögöttünk állt egyedül, majd így szólt:
—Beszélhetnénk... kettesben?- kérdezi.
Én erre bólintok, s a lányokat megölelve utána indulok. Elsétáltunk Hagrid haza mellett míg végül megállt.
—Mit szeretnél?- nézek az egy fejjel magasabb, szőke fiúra.
—Csak azt szeretném tudni, hogy tettem valamit ellened? Miért nem beszélünk annyit mint régen?
—Hogy tettél-e rosszat? Sárvérűnek hívtad az egyik barátnőmet! Nagyobb tuskó voltál ebben a pár hónapban, mint bármikor!- néztem rá szúros szemekkel.
—Mert ő egy sárvérű! És csak te ismered a kedvesebbik énem, itt azt senki nem érdemli ki!
—Miért beszélsz úgy mint az apád? Megigérted nekem, hogy soha, de soha nem leszel olyan mint ő! És mit számít az, hogy valaki nem aranyvérű? Úgy tud varázsolni mint bárki más! Okosabb ebben az iskolában, mint bármely tanuló! És tudod jól, hogy én bennem is van egy kis muglivér!- háborodtam fel.
—Ne hasonlíts engem az apámhoz!- emeli fel a hangját.
—Akkor nem kéne úgy viselkedned!- kiabáltam, majd megfordultam és vissza indultam a Roxfortba.
—Ne merj itt hagyni, Rosa!- szólt utánam, de nem érdekelt.
Sose viselkedett így velem... És nem is szeretném többé. A könnyeim meg is indultak útjukra. Visszamentem a kastélyba, majd csak úgy sétálgattam a folyosókon, hogy lehiggadjak. Egyszer csak valaki berántott a mellettem lévő, „elhagyatott" vécébe.
—Nyugi, én vagyok az!- néz rám Hermione.
—Mit keresünk itt?- kérdeztem mire rámutatott Ronra és Harryre, akik egy üst mellett ücsörögtek.
