Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
—El ne mondjátok anyátoknak, hogy fogadtatok!- figyelmeztette Mr. Weasley az ikreket, miközben a csapatunk lefelé baktatott a stadion piros szőnyeggel bevont lépcsőjén.
—Ne félj, apa, nem mondjuk el- felelte sejtelmes vigyorral Fred. —Nagy terveink vannak a pénzzel, nem akarjuk, hogy anya elkobozza.
Mr. Weasley már-már megkérdezte, hogy pontosan mifélék azok a nagy tervek, de aztán meggondolta magát. Biztos belátta, hogy jobb, ha nem tud dologról.
A lépcső aljában csatlakoztunk a kapuk felé áramló tömeghez, majd a kivilágított ösvényt követve elindultunk a sátraink irányába. Körös-körül harsány gajdolás verte fel az éjszaka csendjét, s a fejünk fölött kurjongató, lámpájukat lengető leprikónok cikáztak. Ahogy megérkeztünk a sátrainkhoz, kiderült, hogy egyikünknek sincs még nagy kedve ágyba bújni, s Mr. Weasley - figyelembe véve a táborban uralkodó hangulatot - áldását adta rá, hogy lefekvés előtt igyunk meg még egy csésze kakaót. Letelepedtünk hát a kis asztal köré, és hamarosan élénk beszélgetés bontakozott ki köztünk - a téma természetesen a mai mérkőzés volt.
Mr. Weasley szenvedélyes vitába bonyolódott Charlie-val az előnyszabály hátulütőiről, s csak akkor jutott eszébe az órájára pillantani, mikor Ginny elbóbiskolt az asztalnál, és a padlóra locsolt egy egész bögre forró csokoládét. Ekkor aztán véget vetett a szócsatának, és gyorsan ágyba parancsolt minket. Én, Hermione és Ginny átmentünk a másik sátorba. Ezután gyorsan átöltöztünk pizsamába. A tábor túlsó vége felől még ekkor is énekszót és visszhangzó durrogást sodort felénk a szél. Hermione aludt a külön ágyon, míg én és Gin az emeletes ágyon.
~~~
—Ébredjetek! Ginny, Rosalie, Hermione- gyorsan keljetek fel!
Mr. Weasley kiabálását hallva egy csapásra magamhoz tértem.
—Mi történt?- kérdeztem kábán.
Azt kérdés nélkül is tudtam, hogy odakint valami nincs rendjén. A tábor zaja megváltozott - énekszó és kurjongatás helyett most rémült kiáltozás és léptek szapora dobogása verte fel a csendet.
Gyorsan kimásztam az ágyból, és a ruháim után nyúltam, de Mr. Weasley, aki már félig fel volt öltözve, így szólt:
—Hagyd, Rosalie, erre most nincs idő! Fogd a dzsekid, és gyerünk kifelé - gyorsan!
Egyből engedelmeskedtem, és kirohantam a sátorból, sarkamban Hermionéval és Ginnyvel. Már csak itt-ott pislákolt néhány tábortűz, s ezek fénye botladozva szaladgáló embereket világított meg - mind egy irányba, az erdő felé rohantunk, egy formátlan, sötét tömeg elől menekülve, ami furcsa villanások és fegyverropogást idéző durrogás közepette közeledett felénk. Varázslók egy csapata vonult át lassan a mezőn; vállt vállnak vetve, sűrű tömegben haladtak, és mindannyian a magasba emelték a pálcájukat.
