Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Roxfortba visszatérés után gyorsan teltek a napok. Hamar elérkezett a február, annak elején elolvadt a hó, és a március is elég hamar itt volt, így dermesztően hideg, nedves idő köszöntött a tájra. A kastély fölött naphosszat vörösesszürke felhők lógtak, a füves parkot csúszós sártengerré változtatta a folyamatosan szemerkélő téli eső.
—Isten éltessen sokáig, Ron!- mondtam, ahogy beléptem a Griffendél klubhelyiségbe, s berontottam a fiúk szobájába.
—Köszi, Rosa- válaszolt Ron, de valami furcsa volt rajta.
—Szia, Ro!- köszönt Harry, miközben a felvette cipőjét.
—Szia, Harry!
Ron a mennyezetes ágy egyik oszlopát támasztotta, és elhomályosult tekintettel bámulta az esőpöttyözte ablakot.
—Ron! Reggeli!- szólt Harry, amikor készen állt mellettem.
—Nem vagyok éhes.
Harry meghökkent.
—De hát te mondtad, hogy...
—Jól van, lemegyek veletek- sóhajtott Ron —, de nincs étvágyam.
Harry a homlokát ráncolta.
—Biztos, mert megettél egy fél doboz Csokikondért.
—Nem, nem azért- felelte újabb sóhajjal Ron. —Ti ezt nem érthetitek...
—Nem is értjük- hagytam rá, és Harry már nyitotta is az ajtót.
—Harry! Rosa!
—Mi van?
—Nem bírom ki!
—Mit nem bírsz ki?- most már komolyan nyugtalankodni kezdtem. Ron elsápadt, és úgy festett, mint akit a hányinger kerülget.
—Folyton csak rá gondolok!- nyögte rekedten.
—És attól miért nem tudsz reggelizni?- kérdeztem.
—Mert ő talán azt se tudja, hogy létezem!- tárta szét a karját Ron.
Elkerekedett a szemem.
—Már hogyne tudná, hogy létezel, hisz megállás nélkül smároltok!- szólt most Harry.
Most Ronon volt a csodálkozás sora.
—Kiről beszélsz?
—Te kiről beszélsz?- kérdeztem értetlenül.
—Romilda Vane-ről- susogta Ron, s közben úgy felragyogott az arca, mintha a nap legszebb nyári sugara sütne rá.
Pár másodpercig csend volt, végül Harry megszólalt:
—Most viccelsz, ugye?
—Azt hiszem... azt hiszem, szerelmes vagyok- préselte ki magából Ron.
—Oké.- Harry odalépett hozzá, hogy alaposabban megvizsgálja barátja üveges szemét és falfehér arcát. —Oké... ezt most mondd el még egyszer a szemembe nézve.
