Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hermione hetekig feküdt a gyengélkedőn. Mikor a karácsonyi szünet végén a diákok visszatértek, mindenféle mendemonda kezdett keringeni az eltűnéséről. Természetesen mindenki gyanította, hogy ő is merénylet áldozata lett.
A gyengélkedő körül nap mint nap rengeteg kíváncsi tanuló ólálkodott, így Madam Pomfrey bevetette jól bevált paravánját, hogy megóvja a szőrös arcú Hermionét a megszégyenítő pillantásoktól. Persze Kate is egyből kérdezgetett, de nem mondtam el neki, hogy mi történt. A fiúkkal minden este megláttogattuk Miot. A tanítás elkezdésével a házi feladatokat is vittük neki.
—Ha nekem nőtt volna macskabajszom, nem gyötörném magam a tanulással!- mondta Ron egyik este, miközben egy halom könyvet pakolt le a lány éjjeliszekrényére.
—Ne butáskodj Ron, nem maradhatok le!-méltatlankodott Hermione, amin én jót mosolyogtam. —Nincsenek esetleg újabb nyomok?- érdeklődött fojtott hangon.
—Nincsenek!- rázta a fejét szomorúan Harry. —Az meg mi?- kérdezte Harry, s a Hermione párnája alól kilógó aranyszínű valamire mutatott.
—Csak egy jobbulást kívánó képeslap!- sietett a válasszal, majd eldugta a lapot.
Ezután megérkezett Madam Pomfrey, így elkellett mennünk. A fiúkkal róttuk a folyosókat, amikor meghallottuk Hisztis Myrtle zokogását. Felhúzott talárral átkeltünk az árvíz sújtotta területen, és a „mosdó rossz" táblára szokás szerint ügyet sem vetve, beléptünk a mellékhelyiségbe. Myrtle még saját átlagához képest is igen hangosan és keservesen zokogott. Úgy látszott, a szokásos vécékagylójában gubbaszt.
—Mi a baj, Myrtle?- érdeklődtem.
—Ki az?- bugyborékolta a kísértet. —Megint meg akartok dobálni?
—Miért akarnánk megdobálni?- kérdezte Harry.
—Honnan tudjam?- kiabálta a szellem, és újabb szökőár kíséretében kiemelkedett a vécéből. —Én csak üldögélek itt békésen, erre valaki csak úgy viccből hozzám vág egy könyvet...
—De hiszen neked nem árt, ha hozzád vágnak valamit!- jegyezte meg Ron. —Úgy értem, egyszerűen átrepül rajtad, nem?
Myrtle felfújta magát, és vadul bömbölni kezdett:
—Dobáljuk csak meg könyvekkel Myrtle-t, hiszen úgysem érzi!
—Ki dobott meg?- kérdeztem.
—Nem tudom... Csak üldögéltem odalent a kanyarban, s akkor egyszerre átesett a könyv a fejem tetején!- dühösen meredt ránk. —Ott van, kilökte a víz.
Benéztünk a kagyló alá, ahova Myrtle mutatott. Egy kis alakú, vékony könyvecske feküdt ott. Kopott, fekete borítója és lapjai ugyanúgy csuromvizesek voltak, mint, minden más a mosdóban. Már indultam volna, hogy felemelje, de Ron feltartóztatott.
