Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
—Dean!- szólt Lupin.
Most az említett fiú állt a mumus elé.
Csatt! Egy levágott kéz jelent meg, ami nyomban a tenyerére fordult, és rák módjára mászni kezdett.
—Comikulissimus!- rikkantotta Dean.
A kéz belenyúlt egy egérfogóba.
—Kitűnő! Te jössz, Rosalie!
Elindultam a kéz felé, de szinte egyből lefagytam. A szüleimet láttam meg magam előtt.
—Rosalie!- nézett rám apám. —A te hibád!
Mi? Mi az én hibám?
—Te miattad haltunk meg!- kiáltotta anyám. —Bárcsak meg se születtél volna!
—Nem, nem mondhatsz ilyet!- válaszoltam halkan, és a könnyeim megindultak.
—Minden a te hibád!- folytatta apa.
Az én hibám lenne? Ez az igazság. Egyszerűen nem bírtam minden emlékemet láttam velük. A földre estem.
—Itt vagyok!- kiáltotta hirtelen Lupin professzor.
A szüleim eltűntek.
—Valaki vigye el a gyengélkedőre!
Ekkor éreztem, hogy erős kezek húznak fel és elindultak velem. De ekkor minden elsötetült....
~~~
Amikor felkeltem minden fényes volt. A gyengélkedőn lehettem. Körül néztem és megláttam a mellettem alvó Dracot. Egy székben ült, biztos rám várt csak elaludt. Óvatosan feljebb ültem, majd megsimogattam a fiú arcát.
—Draco- szóltam neki, mire szinte egyből felébredt.
—Rosa! Jól vagy?- ült feljebb a székén.
—Jól vagyok, csak még mindig látom magam előtt a szüleimet...
Ekkor a minket takaró függönyt elhúzták, s Madam Pomfrey lépett mellém.
—Felkeltél! Hogy érzed magad?- kérdezte miközben egy pohárba töltött valamit.
—Jobban!- feleltem, majd átvettem a poharat, amit nyújtott felém.
—Ezt idd meg, és csak holnap után engedhetlek ki innen!- mondta, majd elsietett.
Gyorsan megittam az italt.
—Behívjam a többieket?- kérdezte Draco.
—Persze!- mosolyogtam, de előbb még egy ölelésre magamhoz húztam.
Az ölelés után pár perccel megérkeztek a többiek is.
—Rosa!- ölelt át Kate, Pansyval együtt.
—Hogy vagy?- lépett mellém Daphne, Ginny és Hermione is.
—Jól!- mosolyogtam rájuk.
A lányok után a fiúk jöttek. Ron és Harry lépett mellém.
—Hoztunk neked édességet!- nyomot a kezembe egy zacskó finomságot a két fiú.
—Köszönöm fiúk!- vettem ki egy csokit a többi közül.
Ekkor viszont Madam Pomfrey lépett hozzánk.
—A betegnek még pihennie kell!- mondta, mire mindenki gyorsan megölelt, majd elmentek.
Madam Pomfrey pedig elhúzta a függönyöm. Hamar sötétbe burkolódzott az ég, de aludni egyszerűen nem tudtam. Anyámat láttam magam előtt, ahogy közeledik felém...
A reggel hamar elérkezett. Madam Pomfrey keltett, majd az ölembe rakott egy tálcát. Azon volt pár pirítós, és egy pohár üdítő. Gyorsan megreggeliztem, és átöltöztem. Ezek után elővettem egy pergament, tollat és tintát.
Kedves Avery!
Nem tudom, hogy értesültél-e a történekről, de én szeretném, ha tudnád mi történt. Sötét varázslatok kivédése órán egy mumussal foglalkoztunk. A legnagyobb félelmemet mutatta meg. Anyát és apát láttam... Azt mondták, hogy az én hibám, hogy meghaltak. Egyszerűen nem bírtam és a földre rogytam, ezután a gyengélkedőn keltem. Avery, tényleg az én hibám? Van közöm anyáék halálához?
Kérlek mihamarabb válaszolj!
A te unokahúgod, Rosalie
Mivel nem volt baglyom, így Madam Pomfreyt kértem meg, hogy küldje el a nevemben. A nap további része unalmasan telt. Délután Hermione, Harry és Ron látogatott meg. Elhozták a mai házikat.
—Szeretnél... szeretnél róla mesélni?-kérdezte félve Hermione. —Mi történt akkor?
—Nem hallottátok?- néztem rájuk furcsán.
—Amint oda álltál körbe vett titeket egy piros búrok. Aztán egy idő után Lupin látta, hogy valami baj van, így magára vonta a mumus figyelmét, te pedig a földre zuhantál!- magyarázta el Harry.
—A szüleimet láttam... azt mondták az én hibám, hogy meghaltak!- mondtam könnyes szemekkel.
Ekkor Harry átölelt, ami nagyon jól esett.
—Sajnálom!- mondta egyszerre Hermione és Ron.
Az nap sokáig ott maradtam velem, de egy idő után elkellett menniük.
