Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A terv készen állt, az előkészületek lezárultak; a legkisebb hálószoba kandallójának párkányán egy üvegfiolában türelmesen várakozott a Malfoy-házban Hermione pulóverén ragadt vastag, hosszú fekete hajszál.
—És az ő pálcáját fogod használni- bökött a fejével a diófa pálcára Harry —, szóval szerintem eléggé élethű utánzat leszel.
Hermione úgy vette kezébe a pálcát, mintha attól tartana, hogy az megszúrja, vagy az ujjába harap.
—Utálom...- motyogta —, irtózom tőle. Nem tudom megszokni a fogását, nem is működik nekem rendesen... Olyan, mintha belőle fognék egy darabot.
—Viszont segít jobban átélni a szerepedet- vélekedett Ron. —Gondolj bele, miket tett ez a pálca!
—Pont erről van szó!- kesergett Hermione. —Ez a pálca kínozta meg Neville szüleit és még ki tudja hány embert! Ez a pálca ölte meg Siriust!
Fellélegeztem, mikor elérkezett másnap reggel a hat óra. Nem aludtam túl jól, s már túl akartam lenni a feladatunkon. Harryvel kibújtunk hálózsákjainkból, felöltöztünk a félhomályban, majd kilopóztunk a kertbe, hogy ott a megbeszélés szerint találkozzunk Ronnal, Hermionéval és Ampókkal. Csípősen hűvös volt a levegő, de a májusi hajnal legalább a széltől megkímélt minket. Felnéztem az égre, ahol még halványan világítottak a csillagok, és elhallgattam a szikla tövét csapkodó hullámokat - tudtam, hiányozni fog nekem a zajuk.
Dobby sírján a vörös föld már kicsiny hajtásoktól zöldelt, azt igérve, hogy nyárra a hantot virágok borítják majd. A feliratos fehér kő máris kopottabbnak tűnt. Most már beláttam, hogy Harry aligha találhatott volna szebb nyughelyet Dobby számára. A sírra pillantva megint felmerült bennem a kérdés, vajon hogyan szerzett tudomást Dobby szorult helyzetünkről. Miközben ezen tűnődtem, kinyílt egy ajtó a hátam mögött, és Harryvek megfordultunk a zajra.
Bellatrix Lestrange közeledett felénk a pázsiton, Ampók társaságában. A Grimmauld térről magukkal hozott régu talárok egyikét viselte, annak a belső zsebébe tömködte bele menet közben a kis gyöngyhímzett táskát. Jól tudtam, hogy az átváltozott Hermionét látjuk, mégis megborzongtam az undortól. A nő magasabb volt, mint én hosszú fekete haja a hátára hullott, tekintete gőgöt és megvetést tükrözött. Végül Ron is kijött utánuk a házból.
—Undorító ize volt, rosszabb, mint a gyurgyőkéré!- mondta Hermione. —Jól van, Ron, gyere, hadd csináljanak meg...
—De ne legyen túl hosszú a szakállam, jó?
— Jaj, maradj már, nem szépségversenyre megyünk...
—Nem azért, hanem mert zavar, ha lelóg! És az orrom rövid legyen, olyan, amilyen legutóbb.
