Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másnap reggel kivételesen a mardekárosoknál ültem. Kezdem úgy érezni, hogy Dracoval olyan jóba vagyunk mint régen. Amikor Harry, Ron és Hermione elhaladtak mellettünk, mosolyogva intettem nekik. Draco viszont épp látványosan ájulást tettetett. A körülöttünk lévők dörgő kacajjal jutalmazták a paródiát. Én csak karom csaptam a mellettem ülőt.
—Muszáj?- néztem a szőkére.
—Szerintem vicces volt!- szólalt fel Blaise.
—Nem, nem volt az!- mondtam, majd folytattam a reggelim.
A reggeli után Pansyvel elől, míg a mardekáros fiúk mögöttünk mentek a északi torony felé. Most lesz az első Jóslástanunk. A lépcső egy szűk pihenőben ért véget, ahol már ott tolongtak osztálytársaink. Erről a pihenőről nem vezetett tovább se lépcső, se folyosó, se ajtó.
—Ez most komoly?- nézett fel Pansy a mennyezeten lévő csapóajtóra.
A csapóajtó kinyílt, és ezüstszínű létra ereszkedett le a lábunk elé. A létra tetején a legfurcsább tanterem várt minket. A helyiség leginkább egy zsúfolt padláson berendezett régimódi teázóra hasonlított. Vagy húsz kis, kerek asztal állt benne, körülöttük kárpitozott karosszékek és kövér párnak voltak. Minden ablakot sötét függöny takart. A bíborszín kendők alatt rejtőző lámpák kísérteties, vörös fénybe vonták a bútorokat.
A helyiségben fullasztóan meleg volt, s nagy rézkanna alatt lobogó tűz émelyítően fűszeres illatot árasztott. A kandallópárkány és az íves falak mentén álló polcos szekrények zsúfolva voltak a legkülönfélébb holmikkal: a porlepte tollakon, gyertyacsonkokon és elronygolódott kártyapaklikon kívül sok-sok sápadtan fénylő kristálygömb és egész gyűjteményre való teáscsésze sorakozott rajtuk.
A többiek is sorban felmásztak a létrán. Amikor már mindenki fent volt halk, fátyolos hang búgott fel valahol a sötétben.
—Isten hozott benneteket. Örülök, hogy végre a jelenben is megismerkedhetünk.
Trelawney professzor belépett a tűz fénykörébe. A tanárnő csontsovány volt, fátyolszerű, csillogó kendőt viselt a ruhája fölött, s hatalmas szemüvege természetes méretének sokszorosára nagyította a szemét. Hosszú, vékony nyakában számtalan lánc és gyöngysor lógott, csuklója és ujjai ki se látszottak a karperecek és gyűrűk sokasága alól.
—Üljetek le, gyermekeim, üljetek le.
A diákok felkászálódtak a karosszékekre, illetve lehuppantak a párnákra. Én, Pansy és Draco együtt ültünk le az egyik kerek asztal mellé.
—Üdvözöllek benneteket az első jóslástanórán- folytatta Trelawney, miután maga is helyet foglalt a kandalló előtti karosszékben. —Trelawney professzor vagyok. Nem valószínű, hogy korábban volt alkalmatok találkozni velem. Nem szívesen szállok le a főépület lármás forgatagába, mert olyankor mindig elhomályosul a benső szemem.
