Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sipor nem adott hírt magáról se másnap, se harmadnap. Megjelent viszont két köpönyeges ember kint a Grimmauld téren; éjszakába nyúlóan ott maradtak, és kitartóan bámultak a számukra láthatatlan ház irányába.
—Tuti, hogy halálfalók- jelentette ki Ron, miközben kifelé néztünk a szalon ablakán. —Szerintetek tudják, hogy itt vagyunk?
—Nem hiszem- rázta a fejét Hermione, de ezzel együtt korántsem látszott nyugodtnak. —Különben beküldenék értünk Pitont, nem?
—Nem kehet, hogy járt már itt, de Mordom átka csomóz kötött a nyelvére?- találgatott Ron.
—De, valószínű- mondta Hermione —, máskülönben elmondta volna ezeknek, hogyan lehet bejönni ide. Szerintem csak azt figyelik, nem bukkanunk-e fel. Végül is tudják, hogy Harryé a ház.
—Honnan...? - kezdte Harry, de én közbe szóltam.
—A minisztérium megvizsgálja a varázslók végrendeletét. Ez kiderült, nem? Tehát tudják, hogy Sirius rád hagyta a házat.
A halálfalók jelenléte kint az utcán csak erősítette a balsejtelmeinket. Mr. Weasley patrónusa hozta nekünk az utolsó hírt a Grimmauld téren kívüli világból, s a feszültség lassan mindhármunkon kiütközött.
Ron nyughatatlan és ingerlékeny lett, s felvette azt a bosszantó szokást, hogy a zsebében tartott önoltóval játszadozott. Ez különösen Hermionét idegesítette, aki, hogy Sipor visszatértéig se töltse haszontalanul az időt, Bogar bárd meséit tanulmányozta, és cseppet sem örült neki, hogy újra meg újra vaksötétség borul a szobára.
—Hagyd már abba!- fakadt ki a Sipor távozása utáni harmadik estén, mikor a szalon váratlanul megint elsötétedett.
—Bocs, bocs!- kapott észbe Ron, és egy kattintással visszaküldte a lámpákba a fényt. —Ne haragudj, nem direkt csinálom.
—Nem tudnál valami hasznosabb elfoglaltságot találni magadnak?
—Például? Olvassak én is meséket?
—Ezt a könyvet Dumbledore hagyta rám...
—Rám meg az önoltót hagyta, biztos azért, hogy használjam!
—De biztos nem arra kéne használnod, hogy minket idegesíts!- szóltam én is közbe, mikor feljöttem a konyhából, mert már vagy tizedjére ment el a fény. —Tudod kicsit nehéz úgy főzni, hogy percenkét sötét lesz.
—Bocsi.
Ezután Harryvel a konyha felé vettük az utunkat - Harry rendszeresen lejárt oda, csak hogy megnézze Sipor visszatért-e. Még csak a földszinti előszobába vezető lépcsősoron jártunk, amikor a bejárati ajtó felől koppantást, majd fémes kattanásokat és lánccsörgést hallottunk.
Harry egyből előkapta a pálcáját, én pedig magam elé tettem a kezemet. Nekisimultunk a falnak, és vártunk. Az ajtó kinyílt. Egy pillanatig láttam a lámpavilágos Grimmauld tér egy részét, aztán egy köpönyeges alak surrant be a bejáraton, amely ezután nyomban becsukódott. A jövevény tett egy lépést előre, mire felzendült Mordon hangja:
