Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éjfélre, mikor átvettem az őrséget, már havazott. Hideg volt, s minden fehér. Csend volt, néha lehetett csak hallani egy-egy kisebb neszt.
Megkönnyebbüléssel fogadtam Harry és Hermione javaslatát, hogy pakoljunk össze, és mielőbb álljunk tovább.
—Keresünk valami védettebb helyet- mondta dideregve Hermione, miközben pulóvert húzott a pizsamája fölé. —Folyton azt képzeltem, hogy emberek lépéseit hallom. Egyszer vagy kétszer mintha láttam is volna valakit.
—Sötétben mindenfélét belelát az ember a hóesésbe... de lehet, hogy a biztonság kedvéért a köpeny alatt kellene dehoppanálnunk.
Fél órával később dehoppanáltunk - Harry a horcruxszal a nyakában, Hermione a sátrat és a többi holmijukat rejtő gyöngyös táskával a kezében. Magába zárt minket a szokásos szorító űr, majd talpam fagyos, avarral borított talajnak ütközött.
—Hol vagyunk?- néztem körül a fálkal benőtt vidéken, milközben Hermione már a sátorrudakat húzta kifelé a gyöngyös táskából.
—A deani erdőben- felelte a lány. —Egyszer sátoroztam itt a szüleimmel.
Itt is hó terhelte a fák ágait, és itt is komisz hideg volt, de az erdő legalább a széltől megóvott minket. A nap nagy részét a sátorban töltöttük: melegedtünk a Hermione elővarázsolta praktikus kék lángok mellet, amelyeket edényben lehetett hozni-vinni. Délután friss pelyhek kezdtek szállingózni az égből, s finom porhó lepte be a szélvédett tisztást.
Már egymás után két éjjel nem tudtam kialudni magamar, mindig Nagini jelent meg az álmaimban, s ettől mintha megélesedtek volna az érzékeim. Az életveszélyes Godric's Hollow-i kaland óta fenyegető közelségben éreztem Voldemortot. Mikor besötétedett, Hermione jelezte, hogy vállalná az első őrséget, de Harry nemet mondott erre, és aludni küldte a lányt.
Puszit nyomott a homlokomra, majd egy régi párnával a kezében kiment a sátor elé.
~~~
—Rosa! Hermione!
Összerezzentem, majd nyomban fel is ültem az ágyon, és hátrasimítottam az arcomba hullott hajtincseimet.
—Mi a baj? Te vagy az, Harry? Jól vagy?
—Nyugi, nincs semmi baj. Minden oké. Több mint oké. Hoztam valakit.
—Micsoda? Kit..
Hermione nem fejezte be a mondatot.
Ekkor megpillantottam Ront, ahogy ott állt karddal a kezében, a foszló szőnyegre csöpögő ruhában. Harry gyorsan lerázta magáról a hátizsákot, majd visszahúzódott egy sötét sarokba, és megpróbált úgy tenni, mintha ott se lenne.
Hermione rábámult Ron sápadt ábrázatára, lassan felállt, és alvajáró módjára elindult a fiú felé. Már-már nekiment, mikor végre megállt; ajka kissé szétnyílt, szeme kerekre tágult. Ron halvány, reménykedő mosolyra húzta a szája sarkát, és bátortalanul felemelte két kezét.
