Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hagrid egy szál magában várta tanítványait az erdőszélen. Még mindig nem volt valami jó bőrben: zúzódásai, amelyek amikor megérkezett még lilák voltak, időközben zöldessárgára színeződtek, s egyik-másik sebéből változatlanul szivárgott a vér. Ez különösen nyugtalanított. Talán olyan lény támadta meg Hagridot, aminek a mérge akadályozza a sebek gyógyulását? A baljós kép kiegészítéseként a vadőr egy tehén vagy valami hasonló állat félbevágott tetemét tartotta a vállán.
—Ma az erdőben tartjuk az órát!- kurjantott ide nekünk, közeledő diákoknak, és fejével a fák sűrűje felé bökött. —Ott kellemesebb az idő. Meg hát a sötétet szeretik...
—Mik szeretik a sötétet?- hallottam meg Malfoy társaihoz intézett kérdését.
A mardekáros fiú hangja kissé riadtan csengett.
—Mit mondott, mi szereti a sötétet? Ti hallottátok?
Hagrid derűs képpel nézett végig tanítványain.
—Készen álltok?- kérdezte. —Helyes... A kirándulást a Tiltott Rengetegbe az ötödik évre tartogattam nektek. Legjobb, ha természetes élőhelyükön nézzük meg a kis bestiákat. A mai témánk egy igen ritkán látható faj. Úgy tudom, az országban csak nekem sikerült megszelídítenem őket.
—Biztos, hogy szelídek?- kérdezte az előbbinél is riadtabban Malfoy. —Volt már olyan, hogy vérszomjas állatokkal kellett dolgoznunk az órán...
A mardekárosok helyeslően morogtak, és néhány griffendéles arcáról is lerítt, hogy osztja Malfoy aggodalmát. Hagrid összehúzta a szemöldökét, és kicsit feljebb rántotta a fél tehenet a vállán.
—Persze hogy szelídek!- felelte méltatlankodva.
—Akkor meg mitől sebes az arca?- kérdezte szemtelenül Malfoy.
—Semmi közöd hozzá!- fortyant fel Hagrid. —Elég a buta kérdésekből! Gyertek utánam!
Azzal megfordult, és bevetette magát a fák közé. A csoport egyetlen tagja sem sietett követni őt. Harry rápillantott Ronra és Hermionéra, majd rám, sóhajtva bólintottunk, és elindultunj Hagrid után. A többiek sorban ugyanígy tettek.
Tíz perc gyaloglás után elértünk egy helyre, ahol olyan sűrűn álltak a fák, hogy koronáik felfogták a havat, sőt a fény nagy részét is: alattuk szinte esti sötétség honolt. Hagrid nyögve ledobta a válláról a tehéntetemet, majd néhány lépésnyire eltávolodott tőle, és felénk fordult.
—Gyertek csak, gyertek!- biztatott minket Hagrid. —A hússzag is idecsalogatná őket, de azért szólok nekik, hogy tudják, kik vagyunk.
A vadőr megfordult, loboncos haját hátravetve felszegte a fejét, majd különös rikkantást hallatott. A hang úgy szállt a fák között, mint egy hatalmas madár torz éneke. Mégse nevetett rajta senki - mi pedig megnyikkanni se mertünk a félelemtől.
