Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor kinyitottam a szememet, arany és zöld ragyogás kápráztatott el. A nagy, zöld lombú fák és bokrok mellett egy barna sátor.
—Harry! Ron!- szólt Hermione.
Ekkor a két említett fiú lépett ki a sátorból.
—Harry!- mosolyodtam el, majd a fiúhoz futottam és szorosan magamhoz öleltem. —Hát jól vagy!
—Igen- válaszolt. —Én jól vagyok.
—Ez rám nem mondható- szólalt meg Ron, kezén egy nagy kötéssel.
—Sajnálom, Ron- mondtam, majd óvatosan őt is átöleltem.
—Menjünk be- indítványozta Hermione.
A sátorban egy komplett kis lakás volt, fürdőszobával és fülkényi konyhával. Ron lefeküdt az egyik emeletes ágy alsó részére, én meg Harry pedig leültünk a másikra.
—Főzök egy teát- tüsténkedett Hermione, s már indult is a konya felé a gyöngyös táskából előbányászott teáskannával és bögrékkel.
—Na és akkor nálatok van?- kérdeztem, amikor Hermione végzett.
—Mi... micsoda?
—Hát amiért az egészet csináltátok? A medál! Hol van a medál?
—Megtaláltátok?!- kiáltott fel Ron, és kicsit feljebb tornászta magát az ágyon. —És ezt így kell megtudnom? Miért csak most mondjátok?
—Mert eddig nagyjából azzal voltunk elfoglalva, hogy életben maradjunk- emlékeztette Hermione. —Tessék, itt van.
Azzal elővette talárja zsebéből a medált, és a kezembe nyomta. Az aranyfüggő tyúktojás nagyságú volt, s a sátorba beszűrődő tompa fényben apró zöld ékkövekből kirakott, díszes M betű csillant meg rajta.
—Nem lehet, hogy valakinek már sikerült hatástalanítania, mióta Sipornál volt?- vetette fel reménykedve Ron. —Úgy értem, biztos, hogy még mindig horcrux?
—Szerintem az- felelte Hermione, miután visszakérte a medált, hogy alaposabban szemügyre vehesse. —Biztos lenne rajta valamilyen nyoma annak, ha mágikus úton kiürítették volna.
E szavakkal továbbadta a függőt nekem, forgatni kezdtem az ujjaim között. A medál sértetlennek tűnt, egy karcolás se volt rajta.
—Szerintem igaza van Sipornak- jelentettem ki.—Valahogy ki kell nyitnunk, csak utána tudjuk elpusztítani, ami benne van.
Most, hogy ezt kimondtam, hirtelen tudatosult bennem, mit tartok a kezemben, mi lakik az aranyajtók között - és olyan heves undor fogott el, hogy legszívesebben elhajítottam volna a sok viszontagság árán megszerzett horcruxot. Miután lecsillapítottam magamban ezt a késztetést, megkíséreltem körömmel felfeszíteni a medált, majd kimondtam rá azt a bűbájt, amivel Hermione kinyitotta Regulus szobájának ajtaján a zárat. Egyik módszer se működött. Visszaadtam hát az ékszert a barátaimnak, hogy ők is próbálkozhassanak, de se Harry, se Hermione, se Ron nem járt sikerrel.
