j u s t f r i e n d s ? ✔️

f o r t y - f o u r

TODAY
London, airport

Kompromisszumok... ezekre mindig szükség van, hiszen az életben csak akkor boldogulhatunk, ha képesek vagyunk együtt élni a környezetünkkel. Néha olyan áldozatokat kell hoznunk, amik cseppet sem könnyítik meg a dolgunkat és tesznek minket boldoggá, de mégis kötelesek vagyunk elviselni azokat, hiszen csak így élhetjük túl. Kapcsolatok, barátságok, szerelmek... semmi nem működne anélkül, hogy ne hoznál áldozatokat és ne kötnél kompromisszumokat.

2015.06.28.
Rochester

- Miért ilyen hangosak? - nyöszörögtem még csukott szemekkel és megfordultam a másik oldalamra.

- Szétszakad a fejem - vont közelebb magához Cole és homlokát a nyakamba nyomta.

- Ne is mondd - sóhajtottam fel keservesen. - Most viszont hoztam gyógyszert.

- Rutinos vagy már - mosolyodott el álmosan. - De legalább most emlékszünk mindenre.

- Uhm aha... - motyogtam.

- Miért, te megint nem? - vonta fel viccesen szemöldökét.

- Deee - bólogattam meggyőzően. - Néhány dologra.

- Most például meg van, hogy miért nincs rajtad ruha? - nevetgélt szórakozottan.

- Igen, Cole, most meg van - forgattam meg a szemeimet.

- Na, ez határozottan egy haladó lépés - bólintott elismerően.

- Egyre jobb vagyok - morogtam és ujjaimmal masszírozni kezdtem a halántékomat.

- Nem kellene annyit inni, ha nem bírod - szórakozott rajtam tovább.

- Miattad van - húztam össze szemeimet durcásan.

- Mit tettem már megint? - sóhajtott fel.

- Hát kétszer is összevesztünk - fejtettem ki pontosabban, hogy miért őt okolom.

- Ezekre bezzeg emlékszel - túrt bele a hajába.

- Még jóhogy - bólogattam, de rájöttem, hogy ez cseppet sem jó ötlet, hiszen a fejembe hirtelen belehasított a fájdalom.

- De mindkettőt megbeszéltük - magyarázta.

- Igen?

- Aha.

- Tényleg? - kételkedtem szavaiban.

- Aha. Én túl tudok rajta lépni - ásított egyet.

- Akkor jó - fordultam teljesen felé és ujjaimat végig simítottam borostás arcán.

- ÉBRESZTŐ - ordított Adam, majd feltépte az ajtónkat és teljesen otthonosan besétált. - Hát a hasatokra süt a nap - húzta el a függönyöket.

- Menj a picsába - dobta meg egy párnával Cole.

- Jól van, hát nem kell idegesnek lenni - poénkodott tovább. - Mindjárt megyünk reggelizni. Jöttök? - kérdezte, miközben körülnézett a szobában.

- Aha, mindjárt összeszedjük magunkat - válaszoltam két ásítás közepette.

- Ja, felöltözünk és megyünk - ült fel Cole, mire én szorosabban próbáltam magamhoz fogni a takarót, hogy még véletlenül se rántsa le rólam.

- Jó, majd gyertek - indult el kifelé, mire már kezdtem megkönnyebbülni, de megtorpant. - Erre biztos szükséged lesz - hajolt le és a kezében tartott melltartómat az ágyra dobta.