TODAY
On the way to Boston
Emlékeztek még arra a kislányra, aki az első részekben voltam? Akiről legelőször meséltem? Az a kislány sosem volt biztos magában. Sosem hitte, hogy elég lehet. Az a kislány annyiszor összetört az évek során. Elváltak a szülei, az apja ott hagyta Őt és az anyját. Az anyját, aki kitartott, de megtört. Az apjának sem volt elég, legalábbis ebben a tudatban érlelődött. A kis kamasz, aki az első szerelmének sem volt elég jó. Akinek fogalma sem volt arról, hogy mit kellene tennie és sodródott. Mindig csak sodródott.
A 21 éves felnőtt nő pedig még mindig ennek a kislánynak a szerepében él. Nem tud megszabadulni attól a nyomástól, ami ránehezedett az évek során. És most is ezzel a nyomással ül a repülőn, ami odaviszi, ahol minden meg fog oldódni. Ahol mindennek meg kell oldódnia. Végre ki kell állnia önmagáért, a saját gondolataiért, az érzéseiért, nem pedig megfelelnie. Már csak azt kellene megfejtenie, hogy mégis mi az, amiért ki szeretne állni.
A történetünk most kapcsolódik össze a jelennel. A sok emlék közül most eszmélek rá a valóságra. A pro és contra érvek összekuszálódva várják, hogy végre pont kerüljön a lap végére.
A gépem előre láthatólag fél tízkor fog landolni Bostonban. Az, hogy odaérjek éjfél előtt és tisztázzak mindent, talán lehetetlen. Még mindig bízok, de egyre kilátástalanabbá válik minden.
21.25
Boston, airport
A gépem landolt és én a csomagjaimat kutatom éppen az egyik futószalag körül rohangálva. Eltart jó néhány percig mire összegyűjtöm a bőröndjeimet, de próbálok higgadt maradni és koncentrálni. Muszáj egy taxit találnom és eljutnom a diákházig. Szilveszter estéjén az egész városban fennforgás van. Mindenki, aki leszállt a gépről valószínűleg a városba siet, ezért rendkívül nehéz dolgom lesz, de muszáj megpróbálnom.
Egy fél óra elteltével sikerül csak taxit fognom, de nem esek túlzottan kétségbe. Az enyhén kopaszodó, pocakos, de annál barátságosabb férfi bepakolja a csomagjaimat az autóba és letelepszik a vezető ülésre, majd kérdőn fordul felém.
- Hova szeretné, hogy vigyem? - mosolyog rám együttérzően, mire én rekord sebességgel hadarom el neki a címet. - Kisasszony! Nem akarom megbántani, de sajnos nem tudom garantálni, hogy éjfélre átverekedjük magunkat a városon.
- Nincs olyan, hogy nem - rázom meg a fejemet, miközben szemeimet összeszorítom. - Muszáj.
- Akkor öveket becsatolni - szólal meg lelkesítően, majd a pedálra lép és araszolni kezdünk a hatalmas kocsisorban.
22.45
Boston
A repülőtérről kivezető sor hatalmas, így több időbe telik kikecmeregni onnan, mint gondolnám. Nem esek pánikba, hiszen szükségem van a józan eszemre. Muszáj írnom anyának egy üzenetet, hogy Bostonban vagyok és hogy mégis mi a fenét csinálok.
Blaire Evans
Anya, Bostonban vagyok.
Ne aggódj értem, minden rendben lesz.
Muszáj a diákházba mennem és helyretennem a dolgokat.
Annyira nagyon szeretlek <3
A válaszra egy percet sem várok, elsüllyesztem a táskámba a mobilomat és tovább koncentrálok az útra, ami iszonyat lassan telik.
- Jól van, hölgyem? - pillant rám a sofőr, aki valószínűleg felfigyelt a remegő lábaimra.
- Nagyon fontos, hogy éjfélig odaérjek. Sosem volt még ilyen fontos semmi.
YOU ARE READING
j u s t f r i e n d s ? ✔️
RandomTörténet egy különös barátságról, amely már a kezdetektől tart. Blaire és Ethan pelenkás koruk óta ismerik egymást. Az évek során olyan kötelék alakult ki a két fiatal között, ami mára már szakadhatatlan. Vagy mégsem? Egy váratlan fordulat és megvál...
