j u s t f r i e n d s ? ✔️

f i f t y - s e v e n

TODAY
London, airport

A dolgok nem mindig alakulnak úgy, mint ahogy eltervezzük. Ezzel sajnos többször kellett már szembesülnöm. Hiába fényes éppen minden, bármikor jöhet egy hatalmas sötét felhő, ami pillanatok alatt elűzi azt a szivárványt, mely feletted honol. Ilyenkor jönnek azok a részek az életedben, amikor kicsit le kell lassulnod. Sokan mondják, hogy nem megoldás, ha elmenekülünk a problémák elől, de általában az emberek ezt teszik. Nem várják meg azt, hogy a fejük felett tomboló vihar rájuk mérjen még egy villámcsapást is, ezért inkább behúzódnak védekezésképpen a saját kis világukba.

Viszont én már egész régóta bujkálok ezek elől a villámok elől, tehát ideje előbújnom. Tulajdonképpen ezért ülök éppen a Bostonba tartó gépen, ami pillanatokon belül landolni fog. A reptéren nem a szokásos fogadóbizottság fog rám várni. Nem lesz ott Ethan, sem Nancy, valamint Cole sem várj majd egy csokor virággal. Anya lesz az egyedüli, aki éppen szóba áll velem. Hogy miért? Mindjárt elmesélem.

2018.08.30.
Boston

- Búcsúbuli, Blaire. Hiányozni fogsz - ugrott a nyakamba Nancy.

- Hogy a fenébe tudtál ilyen hülyeséget kitalálni, hogy idehozz? - viszonoztam a lány ölelését. Közben azonnal átfutott a fejemben, hogy Cole biztos tudott róla és azért nem ellenkezett, mikor haza kellett hoznia, amiért iszonyat hálás voltam neki.

Végig néztem a többieken, akik lassan közelíteni kezdtek egy-egy ölelésre. Ott volt Craig, Adam, Thomas, Sean, Nana és még Amanda is. Az egykori kosárcsapat szinte összes tagja és még jó pár ember. Aztán megpillantottam Ethant és mellette az anyukámat, aki könnyeit törölgetve álldogált a többiekkel. Valójában tényleg mindenki ott volt. Kivéve egy valakit... aki akkor a világot jelentette számomra, de erről senki sem tudott.

- Nem hittem volna, hogy elhiszed, hogy idejövök egyedül balhézni a kis hülyékhez - nevetett fel Craig, mikor odalépett hozzám, hogy üdvözöljön.

- Nem tudom mit gondoltam, de Nancy alakítása Oscart érdemelne - nevettem én is.

- Ugye ma nagyon berúgunk? - érkezett meg Adam is és nyomott egy puszit a fejemre. - Na meg hoztam olyat is - kacsintott. - Csak anyukád előtt nem mondok ilyeneket hangosan - suttogta nekem, de én csak megráztam a fejemet és elengedtem, mert imádtam, hogy Ő ilyen.

- Te hogy hogy itt? - öleltem meg Amandát, aki Nanáék kíséretében állt meg előttem.

- Azt mondták mindenki itt lesz, aki számít - mosolygott a lány.

Mindenkivel megtörtént a kötelező "puszi, ölelés, szeretünk, hiányozni fogsz, igyunk ma együtt" kör, majd jött anya és mögötte Ethan várakozott.

- Drágám, remélem tudod, hogy csodás barátaid vannak - törölgette még mindig a szemeit anya.

- Örülök, hogy itt vagy. Meg mindenki - bújtam szorosan a karjai közé.

- Tudom, hogy hiányolod, de nem mertem szólni, hogy hívják meg - mondta közben halkan, úgy hogy még én is alig hallottam.

- Honnan tudod?

- Blaire, tudom, hogy minden nap nálunk aludt - susogta. - Sajnálom, hogy nélküle történik ez és a többiek nem tudják, hogy most mennyire boldog vagy vele.