j u s t f r i e n d s ? ✔️

f i f t y - s i x

TODAY
London, airport

Ahogy egyre közeledek Boston felé minden lehetséges kimenetel átfut a fejemben. Jól cselekszem? Mit kellene valójában tennem? Persze sosem fogom biztosan tudni, hogy mi a jó és mi a rossz. Ez a dilemma talán végig kíséri az életemet, anélkül, hogy bármikor rájöjjek helyes-e a végkimenetel.

Lassan már talán sejteni kezditek, hogy mi is az a dilemma, ami miatt rettegek a Bostonba való megérkezéstől, de ne rohanjunk ennyire előre. Folytassuk ott, ahol nem rég abbahagytuk.

2018. 08. 26.
Boston

- Ez meg mi volt? - lépett közelebb hozzánk Adam. - Ti? Ketten? Együtt? - mutogatott ránk, miközben oda-vissza járt a tekintete közöttünk.

- Adam, kérlek - néztem rá fájdalmasan, mert éppen akkor azzal szerettem volna legkevésbé foglalkozni, hogy neki magyarázkodjak az előbbiekről. Főleg úgy, hogy én sem voltam tisztában azzal, hogy mégis mi történt.

- Oké, tudom, semmi közöm hozzá - sóhajtott és tovább állt, mielőtt Ethan bármit is hozzáfűzhetett volna a dologhoz. Én sem igazán tudtam megszólalni és Ő továbbra sem erőltette meg magát, hogy esetleg válasszal szolgáljon, így percekig csak üldögéltünk. Cole tekintetét lehetetlen volt elkapnom, hiába kerestem a szemkontaktust, Ő rám sem pillantott.

- Blaire, lazulj már el, jézus - motyogta Ethan és meggyújtotta a kezében elaludt cigit. - Füvezzél, igyál rá egyet-kettőt és szórakozz. Az élet buli.

- Megyek és hozok egy italt magamnak - bólintottam és elmenekültem a helyszínről. Nem igazán érdekelt a pia, de muszáj volt szabadulnom és a gondolataimhoz közelebb férkőzni egy nyugodtabb környezetben.

Beléptem az épületbe, ahol jóval csendesebb volt minden és sokkal kevesebben lézengtek, mint a teraszon, ami szinte dugig volt. A pulthoz indultam és az ismerős lánytól kikértem egy újabb korsó sört, majd felültem az ott pihenő bárszékek egyikére és kortyolgatni kezdtem az aranyló italt.

Perceken keresztül üldögéltem, lóbáltam a lábaimat, nézelődtem és gondolkodtam azon, hogy vajon Ethan mit érezhet, vajon Cole haragszik-e, vajon ki lenne számomra a legjobb választás... Ekkor lépett be Cole az ajtón és indult el a mosdó felé. Reméltem, hogy nem azért nem méltatott egy pillantásra sem, mert haragudott rám, hanem csak szimplán azért, mert nem vett észre. Úgy döntöttem, hogy utána megyek és "essünk túl a nehezén" alapon meglátom mi fog történni.

Mielőtt odaérhettem volna belépett a mosdóba, ezért kénytelen voltam megvárni, míg kijön. Az a két perc, amit bent töltött az örökké valóságnak tűnt, de amint kilépett elkaptam a karját és elé férkőztem.

- Jézus, Blaire, ne ijesztgess - vett mély levegőt.

- Te is így szoktad - forgattam meg a szemeim.

- Az más - rázta a fejét és továbbra is csak nézett rám, várva mondandómat.

- Baj van? - pislogtam felé, mire Ő picit felvonta a szemöldökét.

- Szerinted baj van, Blaire?

- Ha így kiemeled másodjára is a nevemet, akkor valószínűnek tartom, hogy igen, baj van - bólintottam.

- Szar ez a helyzet, ennyi - rántotta meg a vállát. - Olivia rám van tapadva, Ethan meg beléd van zúgva. De nem, nincs baj.

- De én meg beléd vagyok zúgva - fontam nyaka köré karjaimat és úgy próbáltam közelebb férkőzni hozzá. - Minden küzdelmem ellenére is...

- Haza mehetünk? - sóhajtott egyet és átkarolta a derekamat.

- Igen, kérlek - sóhajtottam én is. - Ne köszönjünk el, jó? - erre csak bólintott és elindult kifelé.