j u s t f r i e n d s ? ✔️

f i f t y - f o u r

TODAY
London, airport

A fennmaradt idő mindössze pár percét fordítom alvásra, hiszen órákon keresztül csak álmatlanság gyötör. A gondolataim Bostonba húznak. Visszakalandozom a nyár végi pillanatokra, melyek azóta sem rendeződtek bennem. Egyszerre érzek minden egyes érzelmet, ami fellelhető egy emberben. Fájdalmat, örömöt, csalódottságot, lelkesedést, kétségbeesést, önbizalmat...

Sokszor gondoljuk, hogy minden esemény von maga után egy-egy bizonyos érzést, ami teljesen el tud különülni a többitől, de sajnos ez nem így van. Általában összetett érzelmek tombolnak bennünk, amik sok esetben keltenek zavarodottságot a lelkünkben. Ez történik most velem is.

2018. 08. 25.
Boston

Reggel iszonyú fejfájásra ébredtem. Fogalmam sem volt hány óra van, de a nap beszűrődő fénye csak tetőzte fájdalmaimat. Cole nyugodtan szuszogott mellettem, bőre forró volt, haja kócosan göndörödött a feje tetején.

Tisztán emlékeztem az éjjel történtekre, amelyeket igazán nem bántam. Emlékeztem az ígéretemre is, miszerint nem lépek le, mielőtt felébredne, de ez a dolog egyébként sem fordult meg akkor a fejemben. Annyira feltöltődve éreztem magam lelkileg és testileg is az éjszaka történtektől, hogy eszem ágában sem volt ott hagyni Őt. Viszont muszáj volt kikászálódnom az ágyból és meglátogatnom a fürdőszobát.

Összeszedtem a ruháimat és a szobából nyíló fürdő felé vettem az irányt. Első dolgom volt, hogy beálljak a zuhany alá és egy hűvös fürdőt vegyek, ami reméltem enyhíti majd a szörnyű fejfájásomat. Szerencsémre találtam egy kósza törölközőt az egyik szekrényben, így megtörölköztem, majd magamra kapkodtam a ruháimat. Jó alaposan megmostam az arcomat és egy laza kontyba kezdtem felkötni hajamat, de mozgolódásra lettem figyelmes. Gondoltam, hogy Cole felébredt, de egy pillanat alatt biztos is lehettem ebben.

- BASSZAMEG - hallottam egy ideges morgolódást, majd egy hatalmas csattanást. Gyorsan rögzítettem fejemtetejére a hajamat, majd óvatosan kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. A szoba üres volt, de az erkély ajtó nyitva állt. Odasétáltam és láttam, hogy Cole a terasz korlátjára könyökölve próbál rágyújtani egy szál cigire. Halkan kiléptem és elgondolkodtam, hogy mi tévő legyek. Az érzelmeim győzedelmeskedtek, így elindultam felé.

- Jó reggelt - léptem mögé és hátulról karoltam át csupasz bőrét. Az érzés, ami abban a pillanatban magába kerített semmihez sem volt fogható. A fiú meglepetten fordult hátra és szemében látni véltem minden gondolatát.

- Nem mentél el - mosolyodott el, majd eldobta kezéből az éppen meggyújtott szálat és szorosan magához ölelt.

- Nem - ráztam a fejem, ami még mindig ugyanúgy fájt.

- Hogy vagy? - kereste tekintetemet.

- Megvagyok - mosolyodtam el. - Azt hitted elmentem?

- Nem lepődtem volna meg - nevetett fel halkan. - Egy asztal bánta, de nem számít. Örülök, hogy itt vagy.

- Széttörtél egy asztalt? Korán reggel? - vontam fel a szemöldökömet.

- Csak megrepedt - rántotta meg a vállát, majd az öklére pillantott, ami már akkor elkezdett feldagadni. - Akár a csont az öklömben - nevette el magát.

- Basszus - vettem jobban szemügyre én is a kézfejét. - Nagyon fáj? - simítottam végig a bajos területet.

- Nem vészes - rázta meg a fejét és megfogta mindkét kezemet. - Nem akarom elrontani ezt a pillanatot... tényleg nem, mert kibaszottul csakis erre van most szükségem, de beszélnünk kéne szerintem - sóhajtott, miközben az arcomat vizslatta.