Történet egy különös barátságról, amely már a kezdetektől tart. Blaire és Ethan pelenkás koruk óta ismerik egymást. Az évek során olyan kötelék alakult ki a két fiatal között, ami mára már szakadhatatlan. Vagy mégsem? Egy váratlan fordulat és megvál...
Van az az érzés, amiből sosem szeretnél kiszakadni. Tetszik, de félsz. Tudod, hogy véges, de reménykedsz, hogy tovább tart. Ilyenkor tudsz a legnagyobbat esni. Ne légy elfogult és próbálj meg kiállni, azért, aki TE vagy. Ne hagyd, hogy valaki magához csábítson és játszon. Vedd a kezedbe TE az irányítást, különben nagy pofon csattan az arcodon később.
2014. 12. 27. Boston
A napok egyre csak múltak. Ethan nem keresett, sőt még csak felém sem nézett. De ez az én esetemben is így volt. Kerültem és megpróbáltam a gondolataim meg az érzelmeim elé állni, és lassan elzárkózni. Az utóbbi idők talán első olyan Karácsonya volt az, amit külön töltöttünk önszántunkból. Az ajándékot, amit már hónapokkal azelőtt megvásároltam, bedugtam egy dobozba és az ágyam alá rejtettem. Próbáltam tagadni a fájdalmat és azt az erős, szorító érzést, ami a mellkasomba hasított, ahányszor csak eszembe jutott.
Mindeközben történt az is, hogy Christine-nek köszönhetően, apa egy több száz dolláros, magas kategóriás üzletből származó ajándékutalvánnyal lepett meg. Ezt azzal magyarázták, hogy ilyen korban már nem lehet tökéletes ajándékot választani és így legalább magamnak ki tudom választani milyen ruhában szeretnék megjelenni az esküvőn.
Így péntek délután anyával útnak indultunk és elmentünk szétnézni az üzletben. Az első sorokban kiszúrtam azt a ruhát, amit mindaddig kerestem. A bordó ruha lágyan esett a földre és minimális kivágással engedett rálátást a dekoltázsomra. Gyönyörű volt. Megvettem a színben legjobban hozzá passzoló nyakkendőt és elégedetten hagytam ott a boltot.
Ja, és anya. Neki is meg kellett tudnia a dolgokat. Szerette Seant. Túlságosan is kedvelte, de teljes mértékben megértette, hogy vége. Az okát nem tudta, de azt, hogy vége, azt igen. És valószínűleg arra is rájött, hogy nem magamnak vettem a bordó nyakkendőt, de ezt a témát sem firtatta. Viszont az Ethan-es dolog jobban zavarta. Az mindig felzaklatta. Sosem tudta elfogadni, ha nem beszéltük meg a problémáinkat. Ő mindig azt vallotta, hogy egy ennyi időn át tartó barátságot nem lehet csak így a kukába dobni.
És igen. Elérkeztünk ahhoz a személyhez, aki egy mondatával is egy apró mosolyt tudott csalni ajkaimra. Cole nem keresett minden nap, minden órájában, de lényegesen többször, mint azelőtt. Nem halmozott el aranyos üzenetekkel és nem is küldött ajándékokat, sőt még egy telefonhívást sem intézett felém. Csak az üzenetek maradtak. Egy-két sor, ami pont elég volt.
A szombat reggeli időjárás napsütéssel jelezte, hogy nem kell esőre kalkulálnunk. A szél minimálisan mozgatta a fák ágait és a hó maradványai elgyengülve olvadoztak.
Az esküvő időpontja négy óra volt és az odavezető utat belekalkulálva tudtam meg, hogy háromkor kell indulnunk. Sminkeltem, majd laza hullámokba csavartam barnás tincseimet és belebújtam a ruhámba. Anya krémszínű magassarkúját nyúltam le és tettem bele egy szatyorba, míg lábaimra a conversem került. Egy ehhez színben passzoló boríték táskába pakoltam a szükséges dolgaimat és mellé csúsztattam a nyakkendőt. Végig mértem magamat a tükörben és egy határozott bólintással nyugtáztam az onnan visszanéző énemet.
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
